A Bild-Lilli - a Barbie baba elődje
2018. szeptember 15. írta: captain schuro

A Bild-Lilli - a Barbie baba elődje

Lilli eredetileg egy képregény figura volt, amit Reinhard Beuthien alkotott meg az ötvenes évek elején. Beuthien a karikatúrát egy üres hely kitöltésére készítette a német Bild-Zeitung nevű újságba. Lilli 1952. június 24-én jelent meg először. A karikatúra azonnali sikert hozott Beuthien-nek, és ezentúl minden nap új rajz jelent meg az újság hasábjain.

bild-lilli_1.jpg

Beuthien-nek felesége, Erika segített Lilli öltözetének tervezésében. Lillinek általában csípős megjegyzései voltak, és mindenről megvolt a maga véleménye. Az utolsó Lilli karikatúra 1961 január 5-én jelent meg.

bild-lilli_2.jpg

1953-ban a Bild-Zeitung elhatározta, hogy piacra dobja Lillit, ezért kapcsolatba lépett a Max Weissbrodt-tal az O & M Hausser játékgyágyár (Neustadt bei Couburg) mintakészítőjével. A Bild-Lilli baba 1955-től 1964-ig volt forgalomban, amikor is az amerikai Mattel Inc. felvásárolta a jogokat és megszüntette a gyártást.

bild-lilli_3.jpg

Lilli két méretben, 19 és 30 cm magas változatban volt kapható.
A baba műanyagból készült. Az arca sápadt volt, pillantása oldalra esett, festett szempillái, magasan ívelt V alakú szemöldökei, és pirosra színezett telt szája volt. A kezén a körmök szintén pirosra voltak lakkozva. Festett fekete fülbevalói és festett fekete magassarkú cipője volt. Mindig lófarkat viselt és egy tincs a homlokába hullott.

bild-lilli_4.jpg

A végtagjai gumiszalaggal voltak a testéhez rögzítve. Az eredeti Lilli szőke volt, de néhány babát gyártottak barna hajjal is.1955-ben a magasabb baba 12 Márkába került, a kisebbik 7.50 Márkába. Akkoriban Németországban a hivatalban dolgozók körülbelül 200-300 Márkát kerestek, így a Lilli baba a drága játékok kategóriájába tartozott.

bild-lilli_5.jpg

Az első baba eladása 1955 augusztus 12-én történt. A Bild-Lilli babát ekkor még dohányáruboltokban és bárokban árulták, mivel eredetileg felnőtteknek szánt tréfás ajándéktárgynak lett tervezve, de kis idő elteltével széleskörben elterjedt a gyerekek körében is. Lilli öltöztethető baba volt, divatos kiegészítőkkel. Lilli és a kiegészítői az első helyen szerepeltek az európai országok játékeladási listáján. A ruháit Martha Maar tervezte.

bild-lilli_6.jpg

A Bild-Lilli baba nagyon népszerű volt, ezért több országba is exportálták, beleértve az Egyesült Államokat is. 1960 és '64 között az öntőformák szabadalmát eladták több gyártó cégnek, így hasonló babák kerültek forgalomba, más néven. Ezek a babák olcsók voltak, és minőségében messze eltértek az eredeti Bild-Lilli babától.

bild-lilli_7.jpg

A Barbie baba megalkotója Ruth Handler 1956-ban családjával Európába utazott, ahol egy luzerni (Svájc) bolt kirakatában meglátott egy Bild Lilli babát, amiből rögtön vett néhányat. Ruth férje, Elliot a Mattel Inc. egyik tulajdonosa volt. Az Egyesült Államokba való visszatérése után Handler asszony -Ruth- áttervezte a babát, a tervező Jack Ryan közreműködésével, majd a lányáról, Barbaráról, Barbie-nak nevezte el. Barbie-t az 1959-es New York-i nemzetközi játékvásáron ( American International Toy Fair) mutatták be először, a születésnapja március 9-én van. Előállítója a Mattel, ezáltal a világ legnagyobb cégei közé emelkedett.

Ruth és Elliott Handler

bild-lilli_8.jpg

Marx megpróbálta beperelni a Mattel-t a kizárólagos jog megszegése miatt, de kísérlete kudarcba fulladt.

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr6014241541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.