A Campanile harangtorony
2018. szeptember 17. írta: captain schuro

A Campanile harangtorony

A Campanile (velenceiül Canpaniél de San Marcónak, azaz Szt. Márk harangtornyának nevezik) az olaszországi velencei Szent Márk-székesegyház harangtornya a Szent Márk téren. Magassága csaknem 100 méter, oldalait féloszlopoknak tűnő kiemelkedések tagolják. A fehér kővel borított harangkamra minden oldalán négy-négy ablakot alakítottak ki. Fölötte négyzet alaprajzú dobon álló piramis alkotja a torony tetejét, amelynek csúcsára Gábriel arkangyal szobrát helyezték el. A ma látható torony helyén állt Velence legrégebbi, római kori alapokra emelt harangtornya, amelyet Pietro Tribuno dózse idejében kezdtek el építeni. A harangtornyot ekkor még őrtoronynak is használták, és közvetlenül a víz mellett helyezkedett el. Ekkor a mai Piazzetta, (a Libreria és a Dózse-palota közötti terület) egy kis öböl volt és egyfajta belső kikötőként funkcionált. A tornyot a 12. század második felében újjáépítették, ekkor két oldala összeépült a mai Libreria és az Új Prokuráciák helyén álló épületekkel. A torony a következő évszázadok alatt a földrengésektől és viharoktól súlyos károkat szenvedett, ezért 1511 és 1514 között Giorgio Spavento tervei alapján Bartolomeo Bon vezetése alatt újjáépítették. Ezután majdnem négyszáz éven keresztül nem végeztek rajta komolyabb átalakításokat. A későbbi földrengések, viharok, valamint a nem tökéletes kivitelezés miatt a torony 1902. július 14-én összeomlott. A katasztrófának voltak előjelei, így nem járt halálos áldozatokkal. Szerencsés módon a torony nem dőlt rá a mellette álló épületekre, így a lábánál álló Loggettán kívül, amely darabokra tört a törmelék súlya alatt, más anyagi kár nem keletkezett. A városi tanács úgy döntött, hogy a tornyot újra felépítik ,,com'era dov'era" (ahogy volt, ahol volt). A munkálatokkal, amelyeket Luca Beltrami és Gaetano Moretti felügyelt 1912-ben végeztek, ünnepélyes felavatására április 25-én, Szent Márk napján került sor.


A Campanile

campanile_1.jpg 

Az összeomlott torony maradványai egy 1902-ben készült felvételen

 campanile_2.jpg

A harangkamra

campanile_3.JPG

A harangtorony metszete

campanile_4.png 

A Campanile a Szent Márk tér felől

 campanile_5.jpg

A Campanile összeomlása

 campanile_6.jpg

A Campanile romjai

 campanile_7.jpg

A Campanile 1911 márciusában

 campanile_8.jpg

A torony teteje

 campanile_9.jpg

A torony részlete

 campanile_10.JPG

A harangláb
campanile_11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7214245829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.