10 varázslatos, meseszerű kastély a világ minden tájáról
2018. szeptember 22. írta: captain schuro

10 varázslatos, meseszerű kastély a világ minden tájáról

Fecskefészek-kastély, Jalta, Krím-félsziget. A Fekete-tenger partján, a 40 méter magas Aurora sziklaszirtjén áll Ukrajna egyik leghíresebb építménye, a gyönyörű Fecskefészek-kastély (Swallows Nest). A kastélyt a 40 méter magas Auróra-sziklára építették 1911 és 1912 között neogótikus stílusban. A kastély szó szoros értelmében a szikla szélén épült, az erkélyek és a teraszok túlnyúlnak a sziklán, szinte a semmiben lógnak olyan érzést kölcsönözve az egész építménynek, mintha bármelyik pillanatban aláhullhatna a tengerbe.

 meseszeru_kastely_1.jpg

Reichsburg, Cochem, Németország. A cochemi Reichsburg Kastélyt az első évezred végén építtette egy nemes, ám később egy uralkodóé lett, aki elzálogosította, hogy fedezni tudja koronázását. Szinte teljesen megsemmisült a XVII. század folyamán, mikor XIV. Lajos megszállta a környéket. Később neogótikus stílusban újjáépítették. A Mosel-völgyre néző dombon ülve a kastély csodálatos látványt tár elénk, kitűnő példázata a reneszánsz és a barokk építészetnek. 

 meseszeru_kastely_2.jpg

Mont-Saint-Michel, Franciaország. Mont-Saint-Michel szigete egy jellegzetes árapálysziget. Apálykor a sziget száraz lábbal megközelíthető, dagálykor azonban valódi szigetté válik. Ennek következtében a Mont-Saint-Michel szigetén épült kolostor misztikus jelentőséggel bírt. 1879-ben épült fel a szigetet a szárazfölddel összekötő gát és ezzel megszűnt szigetnek lenni.

 meseszeru_kastely_3.jpg

Hochosterwitzi várkastély, Sankt Georgen am Langsee, Ausztria. A vár egy 175 méter magas dolomitsziklán áll. A salzburgi érsek 1509-ben kezdte el a vár átépítését. 1541-ben a várat Georg von Khevenhüllernek zálogosították el, aki 1571-ben meg is vásárolta. Khevenhüller 1586-ig kiépíttette a várat a ma látható formájában, és az építmény azóta megszakítás nélkül a Khevenhüller család tulajdona.

 meseszeru_kastely_4.jpg

Bled kastély, Bled, Szlovénia. A Bledi-tó fölött, a tópart 100 méter magas sziklaormán fekszik Bled vára. Története a XI. század legelejére nyúlik vissza mikor is a Windischgraetz hercegek egy római korból származó őrtorony helyén felépítették. Nem sokkal később II. Henrik német-római császár Albuin brixeni püspöknek adományozta, így nyolc évszázadra az ausztriai püspökség tulajdonába került. A várkastély ma kiállításoknak és kulturális rendezvényeknek ad otthont. 

 meseszeru_kastely_5.jpg

Hohenzollern kastély, Németország. A kastély a a Hohenzollern-hegy tetején áll, 855 m magasan. Eredetileg a 11. század első felében épült, de 1423-ban a sváb császári városok tíz hónapos ostromában teljesen megsemmisült. 1454 és 1461 között nagyobbra és erősebbre építették. A 18. század végére elveszítette stratégiai jelentőségét, és hamarosan pusztulásnak indult. Ma már csak a kápolna áll a középkori várból. 1846 és 1867 között IV. Frigyes Vilmos porosz király építette újjá, másodszor is, ma is ebben a formájában láthatjuk.

 meseszeru_kastely_6.jpg

Castillo de San Servando, Toledo, Spanyolország. A Castillo de San Servando először kolostor volt amelyet előbb a szerzetesek, majd a templomos lovagok foglalták el.

 meseszeru_kastely_7.jpg

Neuschwanstein kastély, Németország. A 19. században épült bajorországi kastély, egyike a legismertebb kastélyoknak. A Németország déli részén, Schwangau község területén található épületet II. Lajos, Bajorország királya építtette saját maga gyerekkori álmainak megvalósítására. Richard Wagner iránt érzett tisztelete és csodálata miatt a kastély egyes termeit és berendezését operáinak szereplőivel díszítette.

 meseszeru_kastely_8.jpg

Methoni kastély, Görögország. A 14. században, velencei stílusban épült Methoni kastély annak idején gyakran volt epicentruma csatáknak és ütközeteknek, nem is beszélve arról, hogy ez volt az európaiak utolsó állomása a törökökkel vívott küzdelemben. Már az is csodával határos, hogy fennmaradt!

 meseszeru_kastely_9.jpg

Hohenschwangau kastély, Németország. A kastélyt II. Miksa bajor király építtette, ez a kastély volt fia, II. Lajos gyerekkori rezidenciája. A kastély napjainkban népszerű turistalátványosság. A szintén világhírű Neuschwanstein kastély a közvetlen közelben helyezkedik el.

meseszeru_kastely_10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7614255027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása