A londoni kalapács
2018. szeptember 22. írta: captain schuro

A londoni kalapács

Elsőként: ez a London nem az a London. Ez a London egy texasi(U.S.A.)helység. Max Hahn és felesége 1936-ban, vagy más verzió szerint '38-ban sétálgattak azon a tájon a Red Creek környékén, mikor egy furcsa követ találtak, melyből egy fadarab állt ki. 

 kalapacs1.jpg

Érdekesnek vélték és megtartották. Fiuk - George - 1946-ban feltörte a kőzetet, mert kíváncsi volt, hogy mégis miféle fát rejt a belseje. Egy kalapácsféle szerszám bukkant elő.

 kalapacs2.jpg

Ő is érdekesnek vélte, mint szülei, de nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget, mígnem 1984-ben Carl Baugh megvásárolta a családtól a leletet. Furcsának vélte a fémre emlékeztető fejet, mely mégis eltért az acéltól.

 kalapacs3.jpg

Vizsgálatoknak vetették alá a fát és a kőzetet és kiderült, hogy a kalapács a Kréta idejéből való... Tehát minimum 15 millió éves. A kalapács fejének az anyagtartalmát két intézetben is megvizsgálták. A vizsgálatok után kiderült, hogy a fej 96.6%-ban vasból, 2,6% klórból és 0,74%-ban kénből áll, azaz készítői majdhogynem tiszta vasat állítottak elő. Egyéb adalékanyagokat és szennyeződéseket nem találtak benne. A röntgenes vizsgálatok során megállapították, hogy a fej anyagszerkezetében nincsenek zárványok és egyéb szabálytalanságok, ami azt jelenti, hogy a vasat először kilágyították majd megedzették. A kalapács nyele az idők folyamán megkövesedett, belsejének egyes részei pedig porózus szénné váltak

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr9414254951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása