Az ember által elért mélységek a földön.
2018. október 07. írta: captain schuro

Az ember által elért mélységek a földön.

  2 méter - Sírgödör a sírhelyen a koporsó elhelyezésére szolgáló legalább két méter (rátemetés esetén 1,6 m) mélyre ásott gödör amelyet, a sírhely hossztengelyével párhuzamosan úgy kell kiásni, hogy a sírhelyen betemetni szándékolt koporsók egymás mellett elhelyezhetők legyenek.

 melysegek1.jpg

20 méter - A párizsi katakombák (a hivatalos neve franciául l'Ossuaire Municipal) egy 300 km hosszú alagútrendszer Párizs alatt. A18. század második felében, amikor Párizs rohamosan terjeszkedni kezdett, és a súlyos közegészségügyi veszélyt jelentő régi köztemetőket felszámolták, a halottak csontjait ebbe a kiürült alagútrendszerbe szállították le. Összesen kb. 6 millió ember földi maradványai találhatóak lent.

 melysegek2.jpg

40 méter - A Padova városában épült búvármedence jelenleg a világ legmélyebb medencéje. Nevét a Descartes-féle koordináta-rendszer ordináta tengelyéről "Y" és a medence mélységéről kapta. A medence 40 méter mély, 32-34 fokos, 21 x 18 négyzetméter alapterületű és több mint 4300 köbméter kristálytiszta gyógyvizet tartalmaz. 

 melysegek3.jpg

105,5 méter - A metróépítéseknél néha a földtani viszonyok miatt nagyon mélyre kell fúrni. Ilyen volt a kijevi Szvjatosinszko-Brovarszka vonal is, amelynek Arszenalna nevű megállója a világ legmélyebben megépített metróállomása. 105,5 méter mélyen található.

 melysegek4.jpg

122 méter - A legmélyebbre hatoló gyökér esetében egy fügéről van szó, mely Dél-Afrikában található. A méréshez nem vágták ki a növényt, és nem is ástak le mellette. A fa alatt egy barlangrendszer húzódik, és ennek a tetején találták meg a gyökér végét. Ez pedig nem kevesebb, mint 122 méteres mélységet jelent

 melysegek5.jpg

230 méter - Hosszúsága szerint a közép-afrikai Kongó 4371 kilométeres hosszával csak a 12. a Föld folyamai között, ám mélységét tekintve ez földünk legmélyebb folyóvize. A Kongó legmélyebb pontja a folyam szurdokvölgybe mélyülő szakaszán található 230 méteres mélységben.

 melysegek6.jpg

240 méter - A Szeikan-alagút Honsút köti össze Hokkaidó szigetével Japánban. Hossza 53,85 km, mellyel jelenleg a második leghosszabb vasúti alagút a világon. Az alagút 53,85 km hosszából 23 km van a tenger, legmélyebb pontja 240 m-rel a vízszint alatt. A vasúti alagút belső szélessége 7,9 m, magassága 9,7 m. 

 melysegek7.jpg

287 méter - Eiksundtunnelen tengeralatti alagút Norvégiában. Az alagút 7765 méter hosszú. Ez a legmélyebb alagutak a világon, legmélyebb pontja 287 méterrel a vízszint alatt. 

 melysegek8.jpg

382 méter - A világ legmélyebb, pusztán kézi szerszámokkal, gépek nélkül ásott kútja az angliai Brighton külvárosában található Woodingdean Well (woodingdeani kút). Épült: 1858-1862 között és 382 méter mély.

 melysegek9.jpg

603 méter - A legnagyobb egybefüggő függőleges akna 603 méter mély, és a Vrtiglavica-barlangban, Szlovéniában található.

 melysegek10.jpg

700 méter - 2010. augusztus 5-én az észak-chilei San José színesfém-bánya egyik ürege beomlott a felszín alatt 300 méterrel, így 33 bányász rekedt a föld alatt 700 méter körüli mélységben, és két és fél hónapig voltak a föld foglyai.

 melysegek11.jpg

970 méter - A Bingham Canyon bánya, más néven a Kennecott rézbánya a világ legnagyobb rézbányája egy külszíni fejtés Az egyesült Államok Utah Államában Salt Lake City közelében. A bánya krátere 970 méter mély és 4 km széles.

 melysegek12.jpg

2013. Április 11-én hatalmas földcsuszamlás volt a Bingham Canyon bányában. A földcsuszamlás körülbelül 65-70000000 köbméter föld nagy pusztítást végzett, rengeteg gép és berendezés tönkrement, és több ipari épület is teljesen összedőlt.

 melysegek13.jpg

1642 méter - A Bajkál-tó a Jenyiszej folyó vízgyűjtő területén, Dél-Szibériában, Oroszországban található. A világ legmélyebb tava, vize a Föld édesvízkészletének egyötödét teszi ki. Legnagyobb mélysége 1642 méter.

 melysegek14.jpg

1857 méter - Az egyik legmélyebb kanyon a világon a Grand Canyon, melynek szurdokaiban folyik a Colorado folyó. A fennsíkról nézve átlagosan másfél kilométeres mélységben kanyarog a Colorado folyó, a legalacsonyabb ponton 1857 méter mélyen.

 melysegek15.jpg

2199 méter - A világ jelenleg ismert legmélyebb barlangja a Krubera barlang (más néven: Voronja barlang), ami Grúziában, a Kaukázus nyugati vonulatában, az Arabika-hegy mélyén található. 2199 méteres mélységével a Grúziában található Krubera barlangot a "barlangok Everestjének" is nevezik, hiszen az Eiffel-torony akár 6 és félszer is beleférne a rekordmélységű barlangba, melyet 1960-ban fedeztek fel. 

 melysegek16.jpg

3132 méter - A Mponeng aranybánya (Johannesburg, Dél-Afrika) a földkerekség legmélyebb bányáinak egyike. Több mint 3132 méterrel a földfelszín alatt helyezkedik el, ezért órákig tart az aljára érni. A kőzetek hőmérséklete e mélységben eléri a 65 Celsius fokot, ezért a kitermeléshez jég bepumpálásával hűtik le 29 fokra.

 melysegek17.jpg

3600 méter - Mintegy száz évvel ezelőtt, az angol tudós Edward Forbes egy Dél-Afrikai aranybányában 3600 méter mélyen Halicephalobus Mephisto élő organizmust talált.

 melysegek18.jpg

4500 méter - Az ember a Tau Tona bányában hatolt a legmélyebbre a bolygónkat borító és védelmező kőzetrétegbe, 4500 méteres mélységbe. A dél-afrikai Johannesburgtól mintegy 70 km-re délnyugatra a munkások egy órán át ereszkednek lefelé a tömör sziklán át, hogy eljussanak a föld alatti aranytelérekig.

 melysegek19.jpg

11 034 méter - A Mariana-árokban található a Föld legmélyebb pontja, a Challenger-mélység, ahol a tenger mélysége 11 034 méter. A Mariana-árok a Csendes-óceán délnyugati medencéjének peremén, Japán közelében, Tokiótól mintegy 2400 kilométerre, az azonos nevű Mariana-szigetektől keletre található. Az árok legmélyebb pontja a Challenger(Kihívás)-mélység. Nevét Jacques Piccard svájci tudós kutatólaboratóriummá alakított halászhajója után kapta.

 melysegek20.jpg

12 262 méter - A világ legmélyebb, ember által fúrt lyuka. A szuper mély fúrást a Kola-félszigeten egy apró, ámde annál mélyebb lyukon át valósították meg. A Kola-félszigeten elvégzett fúrása a volt Szovjetunió egy tudományos kutató mélyfúrása volt az 1970-es években. Az volt a terv, hogy 15 km mélyre fúrnak, és ezzel elméletileg elérték volna a képlékeny köpenyt. Azonban a fúrás közben számtalanszor különféle probléma lépett fel. 1970 május 24-én indult el a projekt, és több fúrólyukat mélyítettek a központi lyuk elágaztatásával. 12 066 m-nél a fúrócső elcsavarodott és egy 5000 m-es darabja leszakadt bennmaradva a fúrólyukban. A fúrást később újra kezdték 7000 m-ről, 1989-ben a fúrófej 12 262 méteres mélységet ért el. Úgy számoltak, hogy még 1990-ben elérik a 13 000 métert és 1993-ban a tervezett 15 000 métert. A hőmérséklet azonban nem várt módon megemelkedett. Ekkor állították le a fúrást teljesen, mert lehetetlennek ítélték anak befejezését, ugyanis a számítások szerint 15 km-es mélységben - amennyire eredetileg tervezték a lyukat - már 300 Celsius fokra nőtt volna a hőmérséklet, mely rengeteg műszert tönkretett volna, és nem lehetett volna folytatni a fúrást.

 melysegek21.jpg

Egy összeesküvés elmélet szerint a kutatók a pokolig fúrtak le, ezért kellett végül leállítani a fúrást. A fúrás során ugyanis valami olyasmire bukkantak, amire nem lett volna szabad. A fúrófej egy adott mélységnél valami nagyon kemény tárgyba ütközött, majd mikor már majdnem megadta magát az egész fúrófej, hirtelen megszűnt az ellenhatás. Úgy tűnt, hogy a fúróval egy hatalmas földalatti üregbe futottak bele. Miután a hangfelvételeket meghallgatták, teljesen meghűlt az ereikben a vér: a felvételeken ugyanis ezernyi ember fájdalmas üvöltése hallatszott. Sokan úgy gondolják azonban, hogy a felvételen hallható hangok valójában csak a kőzetlemezek, és a felfelé süvítő gázok hangja.

 melysegek22.jpg

12 345 méter - Jelenleg a leghosszabb fúrólyuk, melyet valaha is mélyítettek a Kelet-Oroszországban, a Szahalin-szigeten működő Z-44 Chayvo kút amely 12 345 méteres mélységből hoz fel olajat. 

melysegek23.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr214287847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása