A polgári repülés aranykora   
2018. november 16. írta: captain schuro

A polgári repülés aranykora   

A polgári repülés robbanásszerű fejlődése a 60-as évektől mind több utazó számára nyitotta meg a világ megismerésének lehetőségét. Az interkontinentális és kontinentális járatok többé már nem számítottak szenzációnak, sokan éltek is a lehetőséggel és repülőgépre szálltak a fárasztó vonat, autó vagy hajóút helyett. Abban az időben fapados járatok a szó mai értelmében még nem léteztek, az utas kényelme és komfortérzete mindennél fontosabb volt. Az alábbi fotókon ebbe az aranykorba nyerhetünk bepillantást.

Természetes volt, hogy a repülőgépeken lehetett dohányozniaranykora1.jpgNem sok minden változott az első osztályon 1949 ótaaranykora2.jpgRengeteg hely volt a lábaknak még turistaosztályon is, és alkoholból sem volt hiány, Delta Airlines 1959aranykora3.jpgEmeletes ágyak a repülőnaranykora4.jpgAz utaskísérők nagyon szerették a munkájukat és az utasokat.aranykora5.jpgExtra párna - nagyon szép bónusz.aranykora6.jpgSzéktámlába épített digitális szórakoztató központ helyett földrajz óra köti le a gyermekek figyelmét.aranykora7.jpgA séf a repülőgépen készített friss ételt szolgált fel 1958-ban.aranykora8.jpgEz volt a vacsora, British Airways 60-as évek.aranykora9.jpgA stewardess sonkát tálalaranykora10.jpgA stewardess a pecsenyét szeli felaranykora11.jpgKoktélbár a British Airways járatánaranykora12.jpgFedélzeti büfé, igazi közösségi tér a fellegek felettaranykora13.jpgAz emberek kártyáztak!aranykora14.jpg

aranykora15.jpgTársalgó a gépenaranykora16.jpgPedro Rodriguez tervezte stílusos forma 60-70-es évekaranykora17.jpgStewardessek, Iberia légitársaság

aranykora18.jpg

aranykora19.jpgEgyenruha kalappal.aranykora20.jpgGyönyörűek voltakaranykora21.jpgDivatos és színes egyenruhák, Delta Airlines 60-as évekaranykora22.jpgEz a bájos ruha mint Paper ruha vált ismertté, British Airways 1967-benaranykora23.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4614376701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.