Híres elítéltek utolsó szavai.
2019. február 09. írta: captain schuro

Híres elítéltek utolsó szavai.

Minden halálraítélt lehetőséget kap arra, hogy még egyszer megszólaljon. Híres elítéltek utolsó szavait szedtük össze.

Timothy McVein

gyilkos1.jpg
Katona és biztonsági őr volt, aki azért ítélték el, mert 1995-ben bombát robbantott Oklahomában. A támadás 168 ember életét követelte. 2001. június 11-én méreginjekcióval végezték ki. Ezek voltak az utolsó szavai: „A saját sorsom ura vagyok. A lelkem kapitánya vagyok.”

Ted Bundy

gyilkos2.jpg
Az egyik legkegyetlenebb amerikai sorozatgyilkos áldozatainak pontos száma ismeretlen, bár saját bevallása szerint 30 nőt gyilkolt meg. 1989. január 24-én halálra ítélték, villamosszékbe ültették. Ő a szeretteinek üzent utoljára: „Add át szeretetem a családomnak és barátaimnak.”

Peter Kürten

gyilkos3.jpg
A „düsseldorfi vámpír" baltás és fojtogatós gyilkosságaival tartotta rettegésben a német város lakosait. 79 embert ölt meg, a vérüket megitta. 1932. július 2-án végezték ki guillotinnal a Klingelputz börtönben. Ezzel a mondattal fordult a kivégzőjéhez: „Mondja, vajon amikor levágják a fejemet, hallani fogom, ahogyan a vér kispriccel a nyakamból? Ez lenne a legnagyobb élvezet.”

John Wayne Gacy a „gyilkos bohóc”

gyilkos4.jpg
Amerikai sorozatgyilkos, akit 33 fiú és férfi megerőszakolása és megölése miatt ítéltek el, majd végeztek ki. Gyilkosságait 1972 és 1978 között követte el. A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mert 21 gyilkosságáért életfogytiglani, 12-ért pedig halálbüntetést kapott. Mielőtt megkapta volna a halálos injekciót, csak annyit mondott: „Csókoljátok meg a seggem”.

Amelia Dyer „A csecsemőfarmer”

gyilkos5.jpg
Az ápolónő évtizedeken keresztül pénzért cserébe vállalta, hogy gondozásába veszi a nem kívánt gyermekeket. A valóságban azonban az így megszerzett csecsemőket rituálisan megfojtotta, majd a testüket a Temzébe hajította. A rendőröknek Dyer összesen 50 áldozatának holttestét sikerült megtalálni, de számítások szerint a meggyilkolt csecsemők száma akár 300-ra is rúghat. A horrorápolónő-tárgyalás nem tartott sokáig, az esküdtszék állítólag mindössze 5 perc alatt döntött a bűnösségéről. Dyert végül 1896. június 10-én Londonban felakasztották. Utolsó szavai a következők voltak: „Nincs mit mondanom.”

Carl Panzram

gyilkos6.jpg
A hírhedt szadista sorozatgyilkos 22 embert ölt meg, és ezernél is több nemi erőszakot követett el. 1930. szeptember 5-én felakasztották. Előtte ezt mondta a hóhérnak: „Igyekezzetek, lassú férgek! Egy tucat embert fel tudnék kötni, amíg ti itt bénáztok.”

Jimmy L. Glass

gyilkos7.jpg
Ő megszökött a börtönből, és megölt két embert. 1987. június 12-én, a villamosszékben ülve nemes egyszerűséggel csak ennyit mondott: „Inkább horgásznék.”

Aileen Wuornos

gyilkos8.jpg
Ő egy év alatt 7 férfit ölt meg. 2002. október 9-én végezték ki méreginjekcióval. Az utolsó szó jogán ezt mondta: „Annyit szeretnék mondani: a sziklával hajózok. Visszatérek, mint a függetlenség napja, Jézus és június 6-a, mint a film, a nagy anyahajó, meg ilyenek. Visszatérek.”

Gary Gilmore

gyilkos9.jpg
A kétszeres gyilkossal egy kivégzőosztag végzett 1977. január 17-én. Az ő utolsó mondata ez volt: „Gyerünk, csináljuk!” Vagyis „Let's do it!”, ami a Nike szlogent inspirálta.

Hamilton Howard "Albert" Fish

gyilkos10.jpg
Az Amerikai Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosát, aki a Bárányok hallgatnak filmben szereplő Hannibal Lecter megalkotóit is megihlette, emberrablásért, gyilkosságért és kannibalizmusért ítélték halálra. Több mint 100 gyerek meggyilkolása miatt végezték ki 1936. január 16-án. „Azt sem tudom, miért vagyok itt” - mondta utolsó szavaival.

Clarence Lackey

gyilkos11.jpg
A férfit 1997. május 2-án végezték ki méreginjekcióval, amiért elrabolt, megerőszakolt és megölt egy nőt. ezzel a mondattal búcsúzott a gyilkos: „Szeretlek, anya!”

James Jackson

gyilkos12.jpg
A férfi feleségét és két mostohalányát is megölte. Halálbüntetést kapott, melyet 2007. február 7-én hajtottak végre. A kivégzés előtti utolsó mondata ez volt: „Találkozunk a másik oldalon! Őr, ölj meg! Készen vagyok. Ideje, hogy elkezdjük a bulit.”

Tom „Black Jack” Ketchum

gyilkos13.jpg
Ő egy bűnbandát is vezetett, aminek tagjai több gyilkosságért felelősek voltak, és egy vonatot is megpróbált kirabolni. 1901. április 26-án akasztották fel. Előtte ezt mondta a hóhéroknak: „Már a pokolban leszek, mire elkezditek a reggelit, fiúk.”

Carl Blue

gyilkos14.jpg
Önként adta fel magát a rendőrségen, miután benzinnel leöntötte és meggyújtotta a barátnőjét. Azt mondta, hogy egy rosszul elsült csíny volt az egész. Az utolsó szó jogán, 2013. február 23-án így búcsúzott: „Valami rosszat tettem, és most megfizetek érte. Lehet, hogy nem a legjobb igazság, de bocsássatok meg ezeknek az embereknek. Szóval mindenki kapaszkodjon, cowboy fel! Kész vagyok a rodeóra, és Jézus a járművem.”

Thomas Grasso

gyilkos15.jpg
1995. március 20-án végezték ki méreginjekcióval, amiért megölt két idős nőt egy kevés pénz reményében. Utolsó mondataiban arra panaszkodott, hogy nem azt kapta vacsorára, amit kért: „Nem kaptam meg a SpagettiOs-omat, sima spagettit kaptam. Azt akarom, hogy a sajtó tudjon erről.”

William Bonin

gyilkos16.jpg
Áldozatainak száma 20 és 36 közé tehető. 14 fiatal férfit ölt meg csak Kaliforniában. Az „autópályás gyilkos" néven hírhedtté vált férfit 1996. február 23-án végezték ki. Halála előtt ezt üzente a világnak: „Azt ajánlom azoknak, akik valami súlyos bűnt akarnak elkövetni, hogy mielőtt bármit tennének, vonuljanak el egy csendes helyre, és komolyan gondolkozzanak el!”

Andrij Romanovics Csikatilo

gyilkos17.jpg
Az ukrán rémre 53 gyilkosságot bizonyítottak rá, de ő maga 56-ot vallott be. Ezeket Ukrajnában, Üzbegisztánban és Oroszországban követte el. Neki ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt 1994. február 14-én agyonlőtték: „Ne lőjétek szét az agyam! A japánok meg akarják venni!”

Richard Aaron Cobb

gyilkos18.jpg
A férfi 18 éves korában elrabolt, megerőszakolt és megölt egy férfit. Texasban végezték ki 2013. április 25-én. Ő filozofikus gondolatokkal búcsúzott a világtól. „Az élet halál, a halál élet. Remélem, hogy egy napon véget ér ez az abszurditás, amire az emberiség jutott. Remélem, hogy azokban, akik negatív energiákat hordoznak magukban velem szemben, idővel elmúlnak a rossz érzések. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragot és gyűlöletet cipeljünk magunkban. Ennyi... Wow! Ez nagyszerű. Köszönöm, felügyelő! Köszönöm, kib*szott felügyelő!”

Douglass Alan Feldman

gyilkos19.jpg
Őt is Texasban ítélték halálra, 2013. július 31-én végezték ki. Feldman két embert ölt meg. Kivégzése előtt ezt mondta: „Ezennel kijelentem, hogy bűnösnek találtam, és az ellenem elkövetett bűnök miatt halálra ítélem Robert Steven Everettet és Nicholas Velasquezt. Az ítéletet már végrehajtottam 1998-ban. Az azóta eltelt időben Texas állam jogtalanul tartott fogva, és ezért tiltakozom. Követelem azonnali szabadlábra helyezésemet.”

Carroll Joe Parr

gyilkos20.jpg
Két ember megöléséért ítélték halálra. Őt 2013. május 7-én végezték ki. Utolsó mondatai ezek voltak: „Üzenetem a világnak: ráleltem az igazságra. Jó vagyok, egyenes ember vagyok, és nem tévelyedek el. Ismerőseimnek mondjátok meg, hogy azt mondtam, mint Arnold Schwarzenegger, vagyis: Visszatérek.”

Ángel Maturino Reséndiz

gyilkos21.jpg
15 embert ölt meg az Egyesült Államokban. Mexikóban hagyta áldozatai testét, vasúti sínekhez közel. 2006. június 27-én végezték ki. Utoljára ezeket mondta: „Azt szeretném, ha a szívetek mélyén megbocsátanátok. Mert muszáj. Tudom, megengedtem a Sátánnak, hogy uralja az életemet. Csak azt kérem, hogy bocsássatok meg, és arra kérem az Istent, hogy könyörüljön meg rajtam, amiért az ördög uralt. Köszönöm Istennek, hogy kegyelmes volt velem. Nem érdemlem meg, hogy fájdalmat okozzak. Nem érdemlitek ezt meg. Megérdemlem, amit kapok.”

Robert Alton Harris

gyilkos22.jpg
A férfi két kamasz fiút ölt meg, és kirabolt egy San Diegó-i bankot. 1992. április 21-én, gázkamrában végezték ki, előtte még ennyit mondott: „Lehetsz király vagy utcaseprő, de mindenki a kaszással táncol.”

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr6414617440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása