Így néztek ki az USA elnökei, amikor még csak huszonévesek voltak.
2019. március 10. írta: captain schuro

Így néztek ki az USA elnökei, amikor még csak huszonévesek voltak.

George Washington (1732. február 22. – 1799. december 14.) az Amerikai Egyesült Államok 1. elnöke (1789–1797).

Fiatal George Washington
A College of William and Mary egyetemen végzett vámtisztviselőként. Tanulmányai után lord Fairfax megbízásából a Shenandoah völgyében kutatott. Ekkor kezdték el érdekelni a nyugati, főleg a Potomac folyón túli területek. Egy ideig Virginia államban földmérőként dolgozott.

John Adams (1735. október 30. – 1826. július 4.) az Amerikai Egyesült Államok 2. elnöke (1797–1801).

Fiatal John Adams
Az ifjú Adams a Harvardon végzett 1755-ben, majd egy worcesteri iskolában tanított. Később James Putman irodájában tanult jogot.

Thomas Jefferson (1743. április 13. – 1826. július 4.) az Amerikai Egyesült Államok 3. elnöke (1801-1809).

Thomas Jefferson fiatal
1752-ben kezdte meg tanulmányait egy helyi iskolában, de apja halála miatt egy másik iskolában tanult tovább (1757-1760). Az új intézményben főleg történelemmel és természettudományokkal foglalkozott, illetve latin, görög és francia nyelvet tanult. A College of William an Mary-ben folytatta tanulmányait, ahol filozófiát, metafizikát és jogot hallgatott. Itt ismerkedett meg John Locke-kal, Francis Baconnal, illetve Sir Issac Newtonnal, a kor híres brit empiristáival. 1762-ben a legmagasabb szintű ösztöndíjjal végzett.

James Madison (1751. március 16. – 1836. június 28.) az Amerikai Egyesült Államok 4. elnöke (1809-1817).

Fiatal James Madison
Tanulmányait a Princeton Egyetemen (akkori nevén College of New Jersey) végezte, ahol 13 hónap alatt sajátította el a négy év anyagát. Itt ismerkedett meg a felvilágosodás műveivel és ideológiájával.

James Monroe (1758. április 28. – 1831. július 4.) az Amerikai Egyesült Államok 5. elnöke (1817-1825).

Fiatal James Monroe
Fiatalon elárvult, nagybátyja nevelte, majd a függetlenségi háború kitörésekor félbeszakította tanulmányait a College of William and Maryn, és csatlakozott George Washington hadseregéhez.

John Quincy Adams (1767. július 11.–1848. február 23.) az Amerikai Egyesült Államok 6. elnöke (1825-1829).

Fiatal John Quincy Adams
Az Egyesült Államok második elnökének John Adamsnek volt a fia. Apja karrierét, temperamentumát és nézőpontjait vitte tovább. Az apja titkáraként Európában dolgozott, majd nyelvész lett. Miután lediplomázott a Harvard Egyetemen, ügyvédnek állt.

Andrew Jackson (1767. március 15. – 1845. június 8.) az Amerikai Egyesült Államok 7. elnöke (1829-1837).

Andrew Jackson fiatal
Tizenhárom évesen részt vett a függetlenségi háborúban, és angol fogságba került. Mivel nem tisztította ki egy angol tiszt csizmáját, az karddal megvágta az arcát. Tizennégy évesen már árva volt, rokonai nevelték fel. Ügyvéd mellett dolgozott és tanult, majd 1788-ban Tennessee-ben telepedett le.

Martin Van Buren (1782. december 5. – 1862. július 24.) az Amerikai Egyesült Államok 8. elnöke (1837-1841).

Fiatal Martin Van Buren
1803-ban ügyvéd lett, 1809-ben pedig Hudsonban telepedett le, ahol a demokrata párt élére állott.

William Henry Harrison (1773. február 9. – 1841. április 4.) az Amerikai Egyesült Államok 9. elnöke (1841-1841). Elnökségének 32. napján halt meg tüdőgyulladásban, így Harrison a legrövidebb ideig szolgált amerikai elnök a történelemben.

William Henry Harrison fiatal
A Hampden-Sydney kollégiumban tanult és 1792-ben mint zászlótartó a hadseregbe lépett. 1794-ben hadnagy, 1797-ben kapitány lett.

John Tyler (1790. március 29. – 1862. január 18.) az Amerikai Egyesült Államok 10. elnöke.

John John Tyler
Neveltetésében gyökerezett az a nézete, miszerint az alkotmányt szigorúan kell értelmezni. Ez a meggyőződés egész életében elkísérte. A William and Mary Főiskolán tanult jogot, majd 1816-tól 1821-ig a Képviselőházban szolgált.

James Knox Polk (1795. november 2. – 1849. június 15.) az Amerikai Egyesült Államok 11. elnöke (1845-1849).

Fiatal James K Polk
Gyermekkorában James egészségügyi problémákkal küszködött, ezért otthon tanult. 1812-ben, mielőtt betöltötte a 17-et, egy orvos veseköveket távolított el szervezetéből. Egészsége javulni kezdett, így 20 éves korában felvették őt másodéves hallgatónak a Chapel Hill-i Észak-karolinai Egyetemre. Az iskolában elnöke volt a szónoklástani társaságnak, melynek köszönhetően érdeklődése egyre inkább a jogra és a politikára terelődött. 1818 májusában végezte el az egyetemet kiváló eredménnyel.

Zachary Taylor (1784. november 24. – 1850. július 9.) az Amerikai Egyesült Államok 12. elnöke (1849-1850). Taylor gyomor-bélhurutban halt meg mindössze 16 hónappal beiktatása után.

Fake Zachary Taylor
Mivel nem voltak iskolák a határvidéken Taylor csak alapszintű oktatásban részesült, azt is magántanároktól, akiket apja időről időre felbérelt. A fiú már kiskorától kezdve a hadseregbe kívánkozott.

Millard Fillmore (1800. január 7. – 1874. március 8.) az Amerikai Egyesült Államok 13. elnöke (1850-1853).

Fiatal Millard Fillmore
Apja 14 éves korában szabónak adta a Benjamin Hungerford mellé, ahonnan végül New Hope-ba szökött, hogy jogot tanulhasson.

Franklin Pierce (1804. november 23. – 1869. október 8.) az Amerikai Egyesült Államok 14. elnöke (1853-1857).

Fiatal Franklin Pierce
A Bowdoin College-ban tanult. Ügyvédként telepedett meg szülővárosában, és már 1829-ben New Hampshire állam törvényhozó testületének tagja, majd elnöke lett.

James Buchanan (1791. április 23. – 1868. június 1.) az Amerikai Egyesült Államok 15. elnöke (1857-1861). Ő az egyetlen amerikai elnök, aki sohasem házasodott meg.

Fiatal James Buchanan
1797-ben a Buchanan család Mercersburgba költözött. James Buchanan itt kezdte meg iskolai tanulmányait, majd a carlislei Dickinson College-ben folytatta. Később jogi tanulmányokat folytatott Lancasterben.

Abraham Lincoln (1809. február 12. – 1865. április 15.) az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke (1861-1865). Az első amerikai elnök, akit hivatali ideje alatt öltek meg.

Fiatal Abraham Lincoln
Abraham fiatalkorában nem szerette az akkoriban vadnyugatnak számító vidék kemény fizikai munkát igénylő életét. Családjában és rokonságában többek lustának tartották, mert olvasási szenvedélyét naplopásként értékelték. Tizenéves korára megváltozott, ekkoriban már becsülettel ellátta az ilyen korú fiúk ház körüli teendőit. A pionírvidékek legfontosabb munkája az erdőirtás volt, így markos és képzett fejszeforgatóvá vált. Lincoln hivatalosan mindössze 18 hónapig járt iskolába, azonban később autodidakta módon képezte magát, és sokat olvasott. Magas termetű, erős és vakmerő legénnyé serdült, felnőttkorában 192 cm magas lett.

Andrew Johnson (1808. december 29. – 1875. július 31.) az Amerikai Egyesült Államok 17. elnöke (1865-1869). Lincolnnal egy merénylő golyója végzett. Ez volt az első eset, hogy amerikai elnök merénylet áldozatává vált.

Andrew Johnson fiatal
Andrew Johnson szülei írástudatlan segédmunkások voltak. Ő szabósegédként kezdte a pályafutását.

Ulysses S. Grant (1822. április 27. – 1885. július 23.) az Amerikai Egyesült Államok 18. elnöke (1869-1877).

Ulysses S. Grant
Grant 1843-ban végzett az Egyesült Államok hadiakadémiáján, a West Pointon és a mexikói–amerikai háborúban való részvétel után leszerelt.

Rutherford B. Hayes (1822. október 4. – 1893. január 17.) az Amerikai Egyesült Államok 19. elnöke (1877-1881).

Fiatal Rutherford B Hayes
Az amerikai polgárháború kitörésekor csatlakozott az ohioi önkéntes gyalogsághoz, és 1861. június 27-én már a 23. ezred századosa volt, bár nem rendelkezett katonai tapasztalatokkal. Gyors emelkedése után a ranglétrán 1865. március 3-án az önkéntesek vezérőrnagyának nevezték ki.

James A. Garfield (1831. november 19. – 1881. szeptember 19.) az Amerikai Egyesült Államok 20. elnöke (1881-1881). Ő volt a második olyan elnök, akit meggyilkoltak. 6 hónapot és 15 napot töltött hivatalában.

Fiatal James Garfield
Szegény farmercsaládból származott. 1856-tól az ohiói egyetem tanára volt. 1859-ben kezdte politikai pályafutását, amikor Columbusban tagja lett Ohio állam törvényhozásának.

Chester A. Arthur (1829. október 5. – 1886. november 18.) az Amerikai Egyesült Államok 21. elnöke (1881-1885).

Fiatal Chester Arthur
Mielőtt a Republikánus Párt képviseletében bekapcsolódott a politikába, 1871-től 1878-ig vámszedőként dolgozott a New York-i öbölben.

Grover Cleveland (1837. március 18. – 1908. június 24.) az Amerikai Egyesült Államok 22. (1885–1889) és 24. (1893–1897) elnöke. Ő volt az egyedüli olyan elnök, aki két nem egymást követő ciklust töltött ki.

Fiatal Grover Cleveland
Apja korai halála miatt nem járhatott egyetemre, ezért a fivére által vezetett, vakok számára fenntartott iskolában (New York Cityben) tanított, hogy el tudja tartani családját. Nem sokkal ezután úgy döntött, hogy nyugatra fog vándorolni, az úti cél Cleveland volt, de az egyik nagybátyja, aki a New York állambeli Buffalo városában élt, rábeszélte hogy maradjon nála és állást szerzett neki egy ügyvédi irodában (Cleveland ekkor 18 éves volt). Keményen dolgozott, míg végül 1859-ben megkapta az ügyvédi oklevelét.

Benjamin Harrison (1833. augusztus 20. – 1901. március 13.) az Amerikai Egyesült Államok 23. elnöke (1889-1893).

Fiatal Benjamin Harrison
Az amerikai polgárháború alatt belépett az uniós hadseregbe. 1862-től a 70. indianai önkéntes gyalogsági ezred parancsnoka volt. Ez az egység 1864-ig felderítő feladatokat látott el és Kentucky illetve Tennessee állam vasútvonalait őrizte. Harrison egészen a dandártábornoki rangig jutott, majd 1865-ben leszerelt.

Stephen G. Cleveland (1837. március 18. – 1908. június 24.) az Amerikai Egyesült Államok 22. (1885–1889) és 24. (1893–1897) elnöke.

Fiatal Grover Cleveland
Az 1860 és 1912 közötti republikánus dominanciával jellemezhető években egyedülálló módon demokrataként sikerült kétszer is megnyernie az elnökválasztást.

William McKinley (1843. január 29. – 1901. szeptember 14.) az Amerikai Egyesült Államok 25. elnöke (1897-1901). Ő volt a harmadik amerikai elnök akit meggyilkoltak.

Fiatal William McKinley
1861 májusában mint közvitéz egy önkéntes ezredbe lépett és a polgárháború befejezésével mint őrnagy lépett ki a hadseregből. Tanulmányait folytatván, ügyvéd lett és 1867-ben Cantonban (Ohio) telepedett le.

Theodore Roosevelt (1858. október 27. – 1919. január 6.) az Amerikai Egyesült Államok 26. elnöke.

Theodore Roosevelt fiatal
Nagyon gazdag kereskedő család sarjaként a Harvard Egyetemen szerzett diplomát 1880-ban. Az egyetem elvégzése után a Republikánus Párt színeiben kezdett politizálni.

William H. Taft (1857. szeptember 15. – 1930. március 8.) az Amerikai Egyesült Államok 27. elnöke (1909-1913). Ő volt az USA legkövérebb elnöke, megválasztásakor 197 cm magas volt, és 150 kg-ot nyomott.

Fiatal William Taft
Taft igazságszolgáltatási hivatalokat töltött be Ohió államban. Benjamin Harrison, az USA 23. elnöke az igazságügy-minisztérium képviselőjének nevezte ki a Legfelsőbb Törvényszék mellé. Ezt a hivatalt 1890-1892-ig töltötte be. 1892-1900-ig az Ohiót, Michigant, Kentuckyt és Tennessee-t magában foglaló fellebbezési törvényszék bírája lett, 1896-1900-ig a Cincinnati Egyetem jogi karának professzora és dékánja.

Thomas Woodrow Wilson (Staunton, Virginia, 1856. december 28. – Washington, 1924. február 3.) az Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (1913-1921).

Fiatal Woodrow Wilson
Tanári pályán dolgozott jogot és történelmet tanított. 1902-ben a Princeton Egyetem elnöke lett, majd 1910-ben New Jersey állam kormányzójává választották.

Warren G. Harding (1865. november 2. – 1923. augusztus 2.) az Amerikai Egyesült Államok 29. elnöke 1921. március 4-től haláláig.

Fiatal Warren G. Harding
Az Ohio állambeli Central College-ban fejezte be tanulmányait, majd számos sikertelen munka (tanítás, jogi pálya) után újságíró lett. 1884-ben saját újságot vásárolt két barátjával. A Star című napilapot harminc éven át vezette.

Ifj. John Calvin Coolidge (1872. július 4. – 1933. január 5.) az Amerikai Egyesült Államok 30. elnöke (1923-1929).

Calvin Coolidge
Pályafutását ügyvédként kezdte, majd szenátor, később Massachusetts állam republikánus kormányzója lett.

Herbert Clark Hoover (1874. augusztus 10. – 1964. október 20.) az Amerikai Egyesült Államok 31. elnöke (1929-1933)

Fiatal Herbert Hoover
1891-től a Stanford Egyetem hallgatója volt; itt szerzett bányamérnöki diplomát.

Franklin D. Roosevelt (1882. január 30. – 1945. április 12.) az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke, akit 4 terminusra választottak meg. 1933–1945 között volt elnök és ő volt az egyetlen, aki két ciklusnál tovább vezette a Fehér Házat.

Fiatal Franklin Delano Roosevelt
Hivatása szerint ügyvéd volt, de a jog mellett történelmet, és angol irodalmat is tanult Harvard egyetemen. Eredeti szakmáját csak pár évig gyakorolta, mégpedig New Yorkban egy ügyvédi irodánál.

Harry S. Truman (1884. május 8. – 1972. december 26.) az Amerikai Egyesült Államok 33. elnöke (1945–1953).

Fiatal Harry S Truman
Apja szegénysége nem tette lehetővé számára a felsőoktatási végzettség megszerzését. Közvetlen, nyílt és egyszerű ember volt, aki iskolázatlansága ellenére igen sokat olvasott. Kitűnően megtanult zongorázni is. Harcolt az első világháború franciaországi frontján, s őrnagyként szerelt le. Rövidáru-kereskedést nyitott Kansas Cityben, de gyorsan tönkrement.

Dwight D. Eisenhower (1890. október 14. – 1969. március 28.) az Amerikai Egyesült Államok 34. elnöke (1953-1961.

Fiatal Dwight D Eisenhower
Szigorú mennonita nevelést kapott. Tanulmányait az Abilene-i Középiskolában és a West Point Katonai Akadémián végezte.

John Fitzgerald Kennedy (1917. május 29. – 1963. november 22.) az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke 1961 és 1963 között, amikor is november 22-én merénylet áldozata lett.

John John Kennedy
John a bostoni Harvard Egyetem diákja volt, diplomáját 1940-ben szerezte meg. 1941-től századosként szolgált a tengerészet csendes-óceáni haderejénél, ahol különleges bátorságáért kitüntették (kimentette az embereit).

Lyndon B. Johnson (1908. augusztus 27. – 1973. január 22.) az Amerikai Egyesült Államok 36. elnöke (1963-1969).

Fiatal Lyndon B Johnson
Pénzügyi gondokkal küzdő szülei nem tudták egyetemre küldeni, csak egy jelentéktelen, vidéki tanárképző főiskolára járt.

Richard Nixon (1913. január 9. – 1994. április 22.) az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke (1969-1974). A Watergate-botrány miatt 1974-ben lemondott hivataláról.

Fiatal Richard Nixon
Tízéves korától dolgozott, de kiváló eredménnyel végezte iskoláit, és megszerezte a Duke Egyetem jogi diplomáját. 1937 és 1942 között ügyvédként dolgozott, a második világháborúban 1942 és 1946 között a haditengerészetnél szolgált.

Gerald Ford (1913. július 14. – 2006. december 26.) az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke (1974-1977).

Gerald Ford fiatal
A michigani Grand Rapidsban nőtt fel, itt kezdte meg ügyvédi pályafutását is. A második világháborúban négy évet szolgált a haditengerészetnél.

Jimmy Carter (1924. október 1. –) az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke (1977-1981.

Fiatal Jimmy Carter
Előbb a georgiai Southwestern College-on, majd az Institute of Technology-n folytatott tanulmányokat, diplomáját 1947-ben az annapolisi Tengerészeti Akadémián szerezte. Carter ezután a haditengerészet atlanti- és csendes-óceáni flottájánál szolgált. Itt kiválasztották egy atomtengeralattjáró-programban való részvételre, ahol atommérnöki végzettséget szerzett.

Ronald Reagan (1911. február 6. – 2004. június 5.) az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke (1981-1989.

Fiatal Ronald Reagan
Rossz anyagi körülményeik miatt, Ronald tanulmányai mellett kénytelen volt munkát vállalni (nyaranta például többször volt vízi mentő). 1932-ben diplomázott szociológiából és közgazdaságtanból az illinois-i Eureka College-on.

George H. W. Bush (1924. június 12. – 2018. november 30.) az Amerikai Egyesült Államok 41. elnöke (1989–1993).

Fiatal George HW Bush
Tanulmányait a Massachusetts állambeli andoveri Philips Academyben végezte, ahol vezetői és irányítói képességei a helyi baseballcsapat kapitányaként már megmutatkoztak. Végzés után 1942-ben belépett a haditengerészethez.

Bill Clinton (1946. augusztus 19. –) az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke (1993-2001).

Bill Bill Clinton
Egyetemi éveit a School of Foreign Service (Georgetown University) keretei között töltötte, ahol nemzetközi kapcsolatok területen szerzett diplomát. Eközben William Fulbright szenátor kongresszusi segédje volt. Ezután az angliai Oxfordi Egyetemen (University College) tanult, Rhodes-ösztöndíjjal, és jogi diplomát szerzett a Yale Law Schoolon.

George W. Bush (1946. július 6. –) az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke (2001-2009).

Fiatal George W Bush
Tanulmányait, apjához hasonlóan a Massachusetts állambeli Andover Philips Academy gimnáziumában végezte (1961–1964), majd – akárcsak az idősebb Bush – a Yale Egyetemen folytatta (1964–1968). A Yale-en töltött évei alatt csatlakozott a Skull and Bones, valamint a Delta Kappa Epszilon titkos társaságokhoz, utóbbinak 1965 októberében elnöke lett. Diplomáját történelemből szerezte 1968-ban.

Barack Obama (1961. augusztus 4. –) az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke (2009-2017).

Barack Obama fiatal
Egy magániskolában tanult, ahol 1979-ben kiváló eredménnyel tette le az érettségit. A középiskola elvégzése után, 1979-ben, Obama Los Angelesbe költözött hogy az Occidental Collegeben tanuljon. Két év után a New York-i Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1983-ban végzett, nemzetközi kapcsolatok szakon. Több éven keresztül különféle szervezeteknél dolgozott New Yorkban majd Chicagóban.

Donald Trump (1946. június 14. –) 2017 óta az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke.


Két évig tanult a Fordham Egyetemen, majd a Pennsylvaniai Egyetemhez tartozó Wharton Schoolban szerzett közgazdaságból BSc-diplomát. Trump nem vett részt a vietnámi háborúban. Apja cégénél (Elizabeth Trump & Son) tanulta ki az ingatlanos szakmát, s jelentős ingatlanvagyon birtokában kezdett később egyre nagyobb szabású vállalkozásokba.

forrás: https://hottestheadsofstate.com/young-us-presidents/

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr514680790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása