20 gyönyörű hely, amit érdemes megnézni Kínában.
2019. március 12. írta: captain schuro

20 gyönyörű hely, amit érdemes megnézni Kínában.

A kínai civilizáció az egyik legrégebbi a világon. A most következő fotók azt bizonyítják, hogy az egyik legszebb ország is, amely bővelkedik építészeti és természeti szépségekben. Ez a 20 felvétel megmutatja nekünk Kína rejtett csodáit.

Huanglong gyönyörű mészkőteraszai

20 csodálatos hely Kínában
Huanglong vagy a Sárga Sárkány völgy Kína, Szecsuán tartományában, Huanlun természetvédelmi területén fekszik. Huanglong 3576 méter magasan a tengerszint fölött található, területe 21 négyzetkilométer. 693 tó terül el itt a fennsíkon és a mésszel borított felszínen színes, teraszos tavacskák sorakoznak egymás felett, amikről vízesések zúdulnak a mélybe.

Tianzi hegyek

20 csodálatos hely Kínában
A Kína Hunan tartományában található természeti jelenség biztosan ismerős mindenki számára, aki pár éve látta a mozikban James Cameron Avatar című, nagy sikerű filmjét, s emlékszik még belőle a hatalmas kék lények mellett a lebegő hegyekre is. A területen nagyjából 3000 kvarcit homokkő oszlop helyezkedik el, közte szakadékok, patak- és folyómedrek, zuhatagok, és két természetes híd is. Amikor köd van a környéken, tényleg olyan, mintha Tianzi hegyei is lebegnének a föld fölött. A hegység legmagasabb csúcsa 1262 méter, ám a legtetejére siklóval is fel lehet menni.

Danxia hegység

20 csodálatos hely Kínában
A Danxia hegység egy különleges geológiai csoda, melynek hullámzó, “festékfoltos” hegyvonulatai a Világörökség védett természeti értékei közé tartoznak. A Danxia hegyek különleges, színpompás földformát jelentenek, ahol a homokkő rétegek jól elkülönülnek egymástól változatos, hol csíkos, hol hullámzó formákat alkotva. Kínában több mint 780 vidéken fedeztek fel danxia felszínformát, melyek közül hat régió a Világörökség része lett. A „danxia” kifejezés egyedülálló, egy minden mástól eltérő, színes felszínformát jelent; „rózsaszínű felhő” vagy „vörös napsugár” a jelentése. A Danxia földforma névadója a Danxia hegy, mely az egyik legszebb és leghíresebb példája a színpompás Danxia földformának.

A kuanghszii Detian-vízesés

20 csodálatos hely Kínában
A Kuanghszi-Csuang Autonóm Terület Chongzuo városa és Vietnam közötti határ hossza több mint 500 kilométer. A Daxin megyei Guichun folyó jelenti a két ország közötti határt. Detian a város nyugati részén helyezkedik el. Detian és a szomszédos Shuolong két falunál található a Detian-vízesés. A vízesés 200 méter széles és 75 méter magas, nagyobb része a határ kínai oldalán terül el. A vízesésnél a víz mennyisége nem állandó, szezonálisan változik. Ezért a vízesés is minden évszakban más arcot mutat. Bő vízállásnál hatalmas robajjal zúdul le, alacsony vízállásnál békésen folyik alá. Ezért aztán a vízesés az egész évben megér egy látogatást.

A Jangce folyó

20 csodálatos hely Kínában
A Jangce folyó a leghosszabb folyó Ázsiában; a maga 5980 km-ével az Amazonas, a Nílus és a Mississippi-Missouri után a Föld 4. leghosszabb folyója. A Csang-csiang név jelentése „hosszú folyó”. Egy kínai mondás szerint: „Aki még nem hajózott fel a Jangcén, az még nem látott semmit a világból”. Ez utal a folyó festői környezetére.

A Huang-san

20 csodálatos hely Kínában
A Huang-san (vagy Huang-hegy) egy hegy a Kínai Népköztársaságban, Anhuj tartományban. 747-ben kapta új nevét Hszüan-cung császártól, a Fekete-hegyet átnevezte Sárga-heggyé. Itt készült a legendás Sárga császár (Huang-ti) által megrendelt életelixír. A Huang-san a Nanling-hegylánc részét képezi; kiterjedése 1200 km²; turisztikai központ. A hegységnek hetvenkét hegye van. Legmagasabb csúcsa a Lienhua-feng, más néven Lótusz-csúcs (1864 m). A Kuangming-feng, másik nevén Fényes-csúcs 1841 m magas. A Tientu-fen (Égi Város-csúcs) 1829 m magas.

Az ezer sziget tava

20 csodálatos hely Kínában
A Qiandao mesterséges tó Chun’an megyében található (Zhejiang, Kína), amelyet a Xin’an folyón 1959-ben létrehozott vízi erőmű befejezése után alakítottak ki. A tó területe 573 km ², mintegy 86 km ²-t pedig 1078 nagy és néhány ezer kisebb sziget foglal el. A Qiandao – tó tiszta vizéből a híres Nongfu Tavasz márkájú ásványvíz készül.

A kínai nagy fal

20 csodálatos hely Kínában
A kínai nagy fal az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek (részben a hunok) támadásaitól. A nagy fal valójában nem volt összefüggő fal, különböző erődítményekből állt, amelyeknek jellege és elhelyezkedése a mindenkori politikai helyzettől függően változott. Ha összeadjuk az összes – hegyvonulatokon kígyózó, sivatagokon, pusztaságokon, mocsaras területeken át vezető – falszakaszt, akkor hosszuk meghaladja az 50 ezer kilométert, ami a mai számítások szerint még autóval is csak kb. 20 nap alatt lehet megtenni.

Vörös part

20 csodálatos hely Kínában
A természeti csodaként emlegetett Vörös-part Kínában, Panjin városától 30 kilométerre található. A Vörös-part a Liaohe-folyó deltájának különlegessége, ez a szokatlan jelenség határozza meg a vidéket, mely turisták ezreit vonzza. A karmazsinvörös torkolat egyúttal a világ legnagyobb vizes-mocsaras élőhelye is, ahol számos védett madárfaj is látható. A különös vidék több mint 236 féle Ázsiából és Ausztráliából érkező vonuló madár és ritka faj költőhelye is egyben. A 26 kilométer hosszú élénkvörös partszakaszt Vörös tengerpartnak is nevezik az egyedülálló jelenségnek köszönhetően. A folyó deltájában egyfajta tengeri fűféle, a Sueda virágzik, s ahogy közeledik az ősz hirtelen tűzvörös színűre változik, vörös szőnyeg borítja be a vízfelszínt. A „lángoló part” szigorúan védett, jelentős természetvédelmi terület, de egy kisebb szakaszon megtekinthetjük ezt a természeti csodát. A part azon részére mólót és stégeket építettek, ahova a turisták kimehetnek, és megtekinthetik ezt a szőnyegszerűen elterülő növénytengert

A Pearl Shoal Waterfall (Gyöngy vízesés)

20 csodálatos hely Kínában
A Jiuzaiguo Természetvédelmi területen található vízesés a White Dragon River (Fehér Sárkány folyó) egyik mellékágából alakult ki. A magas sziklák tetejéről alázúduló víztömeg egybefüggő vízfüggönyt alkot a sziklák falán. A vízesés teteje 2433 méter magasan fekszik, 162,5 méter széles és 40 méteres esése van. A magas ásványi anyag tartalma miatt a víz barlangszerű textúrákat alakított ki, mint kerek, egyeletlen szegélyek, kiugró mészkövek, kisebb hasadékok és mélyedések. A lenyűgöző táj augusztustól októberig a legszebb, amikor magas a folyó vízhozama és a levelek színe is megváltozik, még színesebbé változtatva a tájat.

Yangshuo

20 csodálatos hely Kínában
Yangshuo a Guangxi-Zhuang Autonóm Területen található Guilin városhoz közel fekszik, híres kirándulóhely. Yangshou-ban minden hegy csodás barlangokat rejt. Kínában van egy közismert mondás: „A guilini hegyek és vizek a legszebbek a kerek ég alatt, Yangshuo szépsége azonban még Guilinét is felülmúlja."

Zhangye Nemzeti Geopark

20 csodálatos hely Kínában
A Zhangye National Geopark egyike azon kevés helyeknek a világon, ahol megismerheti a kínai, Danxia-ban ismert egyedi geológiai jelenséget. Ezek a többrétegű, réteges sziklaalakzatok élénkek és világiak, és megérdemlik egy utazást, miközben Gansu-ban vagy.

Maijishan Grottoes

20 csodálatos hely Kínában
A Maijishan Grottoes a sziklaépítészet egyik kiemelkedő példája, Kína egyik leglátványosabb művészeti kincseként emlegetik. A gigantikus faragott szikla a Selyemúttól délre található a Gansu tartományban. A 142 méteres sziklatömb oldalába 194 üreget faragtak, melyeket a régészek barlangoknak neveznek, és számozással különítették el őket egymástól. A szikla nyugati és keleti oldalán találhatók ezek a különös látványt nyújtó vájatok. A szentély belsejében több mint 7200 buddhista szobor és 1000 négyzetméternyi falfestmény található, falát pedig gigantikus domborművek díszítik. A több mint ezer négyzetméteres felületen megcsodálható alkotások közül szó szerint kiemelkedik három szobor - a középső, Buddhát ábrázoló alkotás 16 méteres, s az együttes harminc méteres magasságban áll. A 142 méter magas homokkő hegy vallási központ volt, az évszázadok során számos barlangot vájtak bele, amelyeket a hegyoldalon lépcsőkkel, járdákkal kötöttek össze. A hegyen és a benne található műalkotások 12 kínai császári dinasztia emlékeit őrzik. Számos járat még feltárásra vár.

Hani rizsteraszai

20 csodálatos hely Kínában
A délnyugat-kínai Yunnan tartomány Honghe megyéjének Yuanyang járásában, hegyek között megbúvó Hani rizsteraszai. A hani emberek külön helyrajz alapján alakítják ki a töltéseket úgy, hogy a forrásvíz eljusson a földterületre. Tavasszal különleges alakzatú teraszokat elborítja víz, áprilisban pedig a földek olyanok, mint a zöld színű szőnyegek, ősszel a rizs és az érett köles váltja arany színűvé.

Buddhista templom a Csiu-hua-hegyen

20 csodálatos hely Kínában
A Ming- és a Csing-dinasztiák aranykorában 360 templom állt a hegyen, amelyekben 4-5000 szerzetes és apáca élt. A hegy nem csak a buddhista kultúrájáról nevezetes, hanem a természeti szépségeiről, régi fenyőiről, zöld bambusz erdeiről, különleges szikláiról, vízeséseiről, patakjairól és barlangjairól egyaránt. 1979-es megnyitása óta a Csiu-hua-hegy nagy hírnevet szerzett a délkelet-ázsiai országok buddhista zarándokai számára.

A Kínai nagy fal vége

20 csodálatos hely Kínában
A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Sanhajkuan átjáró a Pohaj-öböl partján, legnyugatibb vége pedig a Csia Jü-kuan átjárónál található Kanszu tartományban.

Qiongkushitai falu

20 csodálatos hely Kínában
Qiongkushitaicun falu Kína északnyugati részén a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen található.

Tienmen hegyi út

20 csodálatos hely Kínában
Ez a gyönyörű és veszélyes autóút a kínai Tianmen hegység nemzeti parkjában található, Zhangjiajié-ben, Hunan tartományban, Kína északnyugati részén. Az út a hegycsúcson lévő templomig 11 km hosszú, 99 kanyart tartalmaz, legmagasabb pontja 1300 m tengerszint feletti magasságban van, és legalacsonyabb pontja 200 m. Nyolc éven át építették (1998-2006).

Elhagyatott halászfalu


A 394 szigetből álló Sengsze szigetcsoport a Jangce torkolatánál, a Hangzhou öböl keleti részén a Kelet-kínai-tengernél található. A sok-sok sziget közül csak 18 lakható. Itt található ez az elhagyatott kínai halászfalu. Hajdanán bizonyára szorgalmas halászok sürögtek-forogtak benne, majd kereskedelmileg virágzóbb településre költözve elhagyták a Goki szigeten épített falvat, ahol a természet azóta átvette a hatalmat és apránként újra magába olvasztja azt.

Jiuzhaigou-völgy

20 csodálatos hely Kínában
A Jiuzhaigou-völgyben elterülő, gyönyörű tavakkal tűzdelt vidék, igazi természeti csoda. Jiuzhaigou Nemzeti Parkot az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította 1992-ben. A Jiuzhaigou-völgyben elterülő nemzeti parkban a tavak hosszanti irányban helyezkednek el 3000-4000 méteres magasságok között. A hatalmas területen számos helyen a víz a fák között rohan lefelé, mintha a vízesésre egy erdő nőtt volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr8014685154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.