Állatövi fény
Az állatövi fény az ekliptika mentén látható fényjelenség. Kedvező körülmények esetén a sötét égbolton, az ekliptika és a horizont metszéspontja felett piramisszerű, az ekliptikához képest szimmetrikus, halvány foltként figyelhető meg. Fényessége a Nap iránya felé erősödik, ellenkező irányban gyengül; a Naptól 90° távolságra már csak keskeny, igen halvány fényhíd formájában jelentkezik, de a Nap ellenpontja közelében ellenfényként ismét erősebben jelentkezik. A fényhíd és az ellenfény annyira halvány, hogy csak kivételesen jó látási viszonyok esetén észrevehető. Az állatövi fényt egyébként is csak nagyon tiszta, sötét éjszakákon lehet látni, és különösen a trópusokon, ahol az ekliptika merőleges a horizontra. Az állatövi fény létrejöttét az okozza, hogy a Naprendszer egészét kitöltő interplanetáris anyag részét képező apró, 0,001-0,1 mm átmérőjű porszemcséken visszaverődik a napfény. Mivel a porszemcsék igen ritkásan helyezkednek el (a Föld közelében átlagosan 10 részecske/km³), ezért a jelenség általában rendkívül halvány.
Tűzszivárvány
A tűzszivárvány egy ritka égi fényjelenség, olyankor keletkezik, ha a a nap sugara pontosan 58 fokos szögben esik a a megfelelő arányú jégkristályokkal telített felhőre. Pehelyfelhők jelenlétében képződik, amely fonalas szerkezetű és 5000 méteres magasság felett alakul ki. A jelenség gyakran rossz időt jósol; mivel a pehelyfelhők elsőnek való megjelenése a tiszta égbolton sokszor a hidegfrontot jelzik előre.
Haló
A haló (magyarul napudvar, holdudvar) a Nap vagy a Hold körül megjelenő optikai jelenség. Több típusa létezik, azonban mindet a 8–12 km magasban képződő fátyol- és pehelyfelhőkben levő jégkristályok okozzák a felső troposzférában. A kristályok változatos alakja és különös rendeződése, valamint a fénysugarak beesési szöge egyaránt felelős a megfigyelt haló típusáért. A fénysugarak visszaverődhetnek a hatszöges formavilágú jégkristályok belső vagy külső lapjairól vagy megtörhetnek bennük, mint a vízcsepp esetén a szivárvány keletkezésekor. A jelenség lehet rövidke (pár másodperces), vagy tarthat több órán át. A légiforgalom növekedésével a jelenség egyre gyakrabban megfigyelhető a kondenzcsíkok miatt keletkező mesterséges felhőknél is.
Kondenzcsík
A kondenzcsík mesterségesen létrehozott felhő, ami a magasan közlekedő repülőgép után látható légköri jelenség. A repülőgépek hajtóművei üzemanyagot égetnek el, az égéstermékek különböző, kis mennyiségű oxidok, kén, nitrogén, szén-dioxid, víz, koromszemcsék. A hajtóművekből kiáramló égéstermékek a légkörben lévő vízpára számára kondenzációs magvakként szolgálnak. Ha a repülési magasságban jelen van kellő mennyiségű víz, akkor a kis mikroméretű szemcsékre, amelyek a repülőgépből kiáramlanak, ez a víz kicsapódik, kifagy – ahogy normál felhőképződés során is a levegőben lebegő kis porszemcsék szolgálnak kondenzmagvakként. A földön is megfigyelhető hasonló folyamat, amikor egy hűvös reggelen a levegő páratartalma a fűszálakra, tereptárgyakra csapódik (harmat, vagy dér formájában); ugyanez történik odafenn is, csak ott nem a fűszálakon történik a kicsapódás, hanem az égéstermékekre.
Árnyéksáv
Az angol kifejezés „magyaros” toldalékolásával időnként „krepuszkuláris sugaraknak” is nevezett árnyéksávok látványos, ritka, napkelte vagy naplemente idején látható, az ég alján látható Napból szerteágazó sugárkoszorúként megjelenő fénytünemények. A sötét sávok valójában távoli felhők árnyékai az égbolton. Feltűnésükkor a Nap többnyire még, illetve már a látóhatár alatt van, tehát ha ehhez a földrajzi (domborzati) viszonyok megfelelnek, akkor nem csak felhő, de egyes hegyvonulatok árnyéka is az égre vetülhet. Ilyenkor a fényes és sötét sávok sorozatának rajzolatát és kiterjedését ezen akadályok alakja határozza meg, a jelenség a kontrasztossága pedig főként az észlelő környezetében a légkörben lebegő porszemcsék méretétől és sűrűségétől, valamint a páratartalomtól függ.
Sarki fény
A sarki fény (az északi féltekén gyakran: északi fény (aurora borealis), délen: aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Sarki fény akkor keletkezik, amikor a napszél annyira felkavarja a magnetoszférát, hogy töltött részecskék hatolnak be a napszélből és a magnetoszférából a felső légkörbe, a Föld mágneses mezejének vonzására, ahol energiájuk egy részét átadják a légkörnek. A légkör összetevői emiatt ionizálódnak és gerjesztődnek, így fényt bocsátanak ki különböző színekben. Formáját az ionizálódott összetevők mozgása határozza meg. A beérkező protonok elektronbefogással hidrogénatomokká alakulnak, így a gerjesztett hidrogénatomokra jellemző színeket bocsátják ki (vörös, kék, ibolya). Ez inkább alacsonyabb szélességeken látható. A légkör leggyakoribb összetevői az oxigén (vörös, zöld) és a nitrogén (kék, ibolya) színei is láthatók.
Csillag pályák
Csillag pályák, a Föld forgásának vizuális bemutatása. Ez a jelenség szemmel nem érzékelhető. A képeken amit látunk, azok a csillagok nyomai, ahogy elmozdultak a nyitott rekeszű kamera előtt. Mint tudjuk, a csillagok tulajdonképpen egy helyben állnak, csak a Föld forgása teszi őket „mozgóvá”. Olyasmi, mintha bakelit lemezen állnál, amikor az forog. Az ilyen képek készítésének technikája nem is olyan nehéz, de el kell kapni azt az 1-2 órát, ami erre megfelelő.
Fehér szivárvány
A fehér szivárvány valójában nem szivárvány, hanem ködív. A ködív apró vízcseppekből áll össze, ami pont olyan félkörívbe rendeződik, mint egy szivárvány. A különbség csupán annyi, hogy nem fénytörésből keletkezik, hanem a ködív alatt elhajló fény hozza létre a fehér szivárvány látványát. A ködívben azért nem látunk színeket, mert a köd apró szemcséi ezt nem teszik lehetővé. Helyette a napnak háttal állva gyönyörködhetünk ebben a légies, puha, fehér, megfoghatatlannak tűnő boltívben.
Glória
A Glória-jelenség nem más, mint az égitesttel ellentétes oldalon megfigyelhető légköroptikai jelenség. Akkor látható, ha az észlelő árnyéka egy, a Nappal ellentétes irányban lévő felhőre, vagy ködrétegre vetül (például hegyen, vagy repülőgépen). Az árnyék körül ilyenkor színes gyűrűk jelenhetnek meg. Közülük a legbelső ív kékes, ezt zöld, sárga, majd vörös ívek veszik körül. A gyűrűk egymás után többször megismétlődhetnek.
Fordított szivárvány
A fordított szivárvány valójában nem rendes szivárvány, hanem a magasabb légrétegekben található jégkristályokon megtörő napfény miatt kialakuló fényjelenség. A hagyományos szivárványt akkor láthatjuk, amikor a Nap fénye megtörik az esőcseppeken. A ,,fordított" szivárvány azonban különleges légköri körülmények között jön létre, amelyek viszonylag ritkán alakulnak ki a sarkkörök területén kívül. A zenitkörüli ívnek (circumzenithal arc) nevezett jelenség akkor válik láthatóvá, amikor a napsugarak áthatolnak a cirrus és cirrus stratus típusú, jégkristályokból álló felhőkön. Mivel ezek a jégkristályok laposak és hatszögletűek, megfordítják a fénysugarakat, ezért egy mosolyra emlékeztető ív jön létre. A jelenség kialakulásának a nap alacsony állása kedvez, a napsugarak beesési szöge 32 fok esetén ideális.
Délibáb
Erős napsütésben előfordulhat, hogy a közvetlenül a földfelszín feletti, vagy esetleg egy magasabban lévő levegőréteg a környezeténél jóval erősebben felmelegszik, ezért optikailag ritkább közegként viselkedik. Ilyenkor ha a határszögnél nagyobb szögben esik a közeg határára a fény, teljes visszaverődés jöhet létre, ami furcsa optikai csalódáshoz vezethet. A délibáb két formája közül az egyik nagyon gyakori jelenség, nyáron figyelhető meg, amikor a forró aszfalt közelében, az egyenes országúton előre - kissé lefelé - nézünk. Ekkor az aszfaltot vizesnek látjuk, amikor pedig elérjük a látszólagos tócsa helyét, kiderül, hogy az út tökéletesen száraz. Hasonló élményről számoltak be a sivatagban eltévedt utasok, akik a szomjúságtól elcsigázva azért tértek el eredeti útirányuktól, mert azt hitték, hogy valódi vízfelületet látnak.
A délibáb másik típusa jóval ritkábban figyelhető meg, mert speciális hőmérsékleti eloszlás kell hozzá, a meleg levegőnek egy bizonyos magasságban kell lennie. Ekkor a földfelszínen lévő tárgyak, például a fák, gémeskutak a földről elemelkedve, fejjel lefelé a levegőben látszanak.Éjszakai világító felhő
Az éjszakai világító felhő, vagy poláris mezoszférikus felhő egy felhőszerű optikai jelenség a felső légkörben, amelyet a mély szürkület idején szoktak megfigyelni. Kialakulására és viselkedésére még nem született teljes magyarázat. A jelenséget vízjég 40-100 nanométer átmérőjű kristályai okozzák, amelyek porszemcsékre telepednek, és amik visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét. Angol neve (noctilucent cloud) a latin „noctilucens” kifejezésből ered, jelentése: „éjszaka fénylő”. Kizárólag a nyári hónapokban megfigyelhető az északi és a déli félteke 50° és 70° szélességi fokai közt, az északi féltekén május közepétől augusztus végéig, amikor a Nap 6 és 16 fok között a láthatár alatt tartózkodik.
Brocken szelleme
Németországban a Harz-hegység Brocken nevű csúcsának első meghódítói bizonyára megdöbbentek, amikor hatalmas szellemképeket véltek látni a hegytetőn. A később brockeni kísértetek néven ismertté váló óriási "szellemek" a hajnali ködben vagy napnyugta idején jól megfigyelhetők a csúcs közelében. A délibábszerű jelenség akkor jön létre, amikor a hegymászók árnyéka az alacsonyan vonuló felhőkre vetődik, és a ködpermet vízcseppjei azt apró görbe tükörként vetítik vissza. A fény és a felhők játéka az árnyékot óriási rémalakká nagyítja. A fénytörés esetenként csillogó, színes gyűrűt is varázsol az árnyképek köré, ami még félelmetesebbé teszi a "brockeni kísérteteket".