Curtiss-Wright Model 2500 lebegő autó, 1959
2020. május 27. írta: captain schuro

Curtiss-Wright Model 2500 lebegő autó, 1959

Az 1960-as években a légiközlekedésben jártas Curtiss-Wright különleges autó fejlesztésébe kezdett a katonai erőkkel karöltve. A második világháború után úgy gondolták, hogy nem csak honvédelmi célokra lehet alkalmas a kétéltű jármű, ezért azon dolgoztak, hogy ezt szélesebb körben is elérhetővé tegyék.

 

 

Nem mellesleg az utazás lehető legkényelmesebb formájaként festették fel a lebegő autót, hiszen nincsenek kerekek meg sebességváltó, a motorja sem éppen a hagyományos iskolát követi, így egyenesen ódivatúnak tűnhetett mellette egy hagyományos kocsi.

Az út és akár a víz felett lebegő autó csővázas alapokra épült és két darab, egyenként 180 lóerős teljesítményű Lycoming repülőgépmotor gondoskodott a hajtásról függőlegesen elhelyezett ventilátorokkal.

 

 

Bár a belteret igyekeztek a autószerűre venni a szokványos kormánnyal és a műszerfallal, a kezelése inkább egy hajóéra hasonlított a vezető keze közelében lévő gázkarral. A jármű 60 km/óra körüli sebességre volt csak képes, ami víz felett gyorsnak tűnik, de közúton már egészen más a helyzet.

 

 

 

Ez azonban távolról sem igazán hatékony, hiszen hiába bírt el 450 kilogrammot is, jól használható csomagtér és nem igazán jó fordulékonyság jellemezte a nehéz szerkezetet. Végül belátták, hogy ez nem igazán járható út, ezért 1961-ben leállt a jármű fejlesztése.

Mindkét jármű fennmaradt. Az egyik az amerikai hadsereg járműmúzeumában található, Fort Eustis-ben (Virginia).

A másik autó New Jersey-ben található, és 2015 végén került eladásra az eBay-en, nagyon rossz állapotban.

 

 

 

 

Forrás: https://www.vintage-everyday.com/2020/05/curtiss-wright-air-car.html

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr2615719872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.