Grönland, 1888-1907
2020. december 24. írta: captain schuro

Grönland, 1888-1907

Thomas Neergaard Krabbe (1861-1936), dán orvos, ornitológus és fotós 1889 ben járt Grönlandon és az itt töltött idő alatt az összes dánok lakta telepet és falut felkereste és rengeteg fotót készített. Ezekből láthattok egy válogatást.

Grönland (grönlandiul Kalaallit Nunaat, a. m. „Emberek országa”) a Föld legnagyobb szigete, a világ negyedik legnagyobb közigazgatási egysége terület szerint.

Földrajzilag Észak-Amerikához, politikailag a dán fennhatóság miatt Európához tartozik, bár Európától, illetve Izlandtól csak a Dánia-szoros választja el. 1973 és 1984 között része volt az Európai Közösségnek, de egy 1982-es népszavazás után 1985. január 1-jén kilépett. A grönlandiak ennek ellenére továbbra is európai állampolgároknak minősülnek, azonban az európai választásokon nincs szavazati joguk.

A szigetet 982-ben fedezte fel Vörös Erik viking hajós, ő nevezte el „zöld föld”-nek. Tudományos felkutatását Fridtjof Nansen kezdte meg 1888-ban. 1979-ben önrendelkezési jogot kapott Dániától, így saját parlamentje és miniszterelnöke lett, és a 2014-ben megválasztott hárompárti koalícióból két erő – a mérsékelt Siumut („Előre”) és a radikális Inuit Ataquatigiit („Inuit Testvériség”) – a Koppenhágától való eltávolodást hirdeti.

Kajakosok Ammassalik (1997 óta Tasiilaq) közelében. 1889. augusztus.

Grönland régi képek
Pisztránghalászat Ammassalik közelében, Grönland délkeleti részén. 1889. július.

Grönland régi képek
Uummannaq városa nyugat felől nézve. 1889.

Grönland régi képek
Upernavik kisváros Nyugat-Grönland partvidékén. 1889.

Grönland régi képek
Uummannaq városa. 1889.

Grönland régi képek
Halászok Ammassalik közelében. 1889.

Grönland régi képek
Szénbányászok a Qassiarsuk-i bánya elött. 1889.

Grönland régi képek
Qeqertarsuaq városa. 1889.

Grönland régi képek
Ilulissat város temploma és az orvos rezidenciája. 1889.

Grönland régi képek
Sisimiut városa. 1889.

Grönland régi képek
Egy pár szánhúzó kutyákat etet Aasiaat városában.

Grönland régi képek
Maniitsoq városa. 1889.

Grönland régi képek
Hóeltakarítás Nuuk városában. 1889.

Grönland régi képek
Nuuk város partjaira sodródott hatalmas jégtömbök. 1889.

Grönland régi képek
Az egyetlen ló Nuuk városában. 1906.

Grönland régi képek
Bálnavadászat Nuuk közelében. 1889.

Grönland régi képek
Vadászok a Nuuk-öböl partján, Kangeq, 1889.

Grönland régi képek
Arsuk város látképe. 1889.

Grönland régi képek
Qaqortoq város kikötője. 1889.

Grönland régi képek
Az Ivittuut város kriolitbányája, amelyet 1987-re végleg kimerítettek.

Grönland régi képek
Tehenek, Qaqortoq város közelében. 1889.

Grönland régi képek
Pisztráng halászat a Qinngua-völgyben. 1889.

Grönland régi képek
Ammassalik városban, 1889.

Grönland régi képek
Nyári sátrak Ammassalik városban, 1889.

Grönland régi képek
Thomas Neergaard Krabbe fotós a Tasiusaq-öböl partján.1889.

Grönland régi képek

Forrás: rarehistoricalphotos.com

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr9416356510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása