Az 1964-es alaszkai földrengés (más néven nagypénteki földrengés vagy nagy alaszkai földrengés) 1964. március 27-én helyi idő szerint 17 óra 36 perckor kezdődött, és 3-5 percig tartott. 9,2-es erősségével a valaha mért második vagy harmadik legnagyobb földmozgás volt. Epicentruma a csendes-óceáni és az észak-amerikai tektonikus lemezek törésvonala mentén, a dél-alaszkai Prince William-öböl északi részébe futó College-fjordnál volt.
A földrengés során tizenöten vesztették életüket. Az áldozatok száma viszonylag alacsony volt, mivel Alaszka területének túlnyomó részén a népsűrűség még az 1 fő/km²-t sem éri el. A Csendes-óceánon és helyi öblökön végigvonuló szökőárakban 113 (más forrás szerint 122) személy halt meg. Alaszkában több mint kétezren maradtak ideiglenesen fedél nélkül.
A pusztítás mértéke a módosított Mercalli-skálán egyes helyeken a XI. fokozatot is elérte (jóformán semmilyen építmény nem maradt állva, a hidak leomlottak, a sínek jelentősen meggörbültek). Súlyos károk (VIII. és magasabb fokozat) mintegy 130 ezer km2-nyi területen keletkeztek. Az Alaszka nyugati partjain fekvő Kotzebue, valamint a Jeges-tenger melletti Deadhorse városaiban is IV-V. fokozatú károkról érkezett jelentés (előbbi kb. 900, utóbbi kb. 1000 km-re fekszik az epicentrumtól).
Az Office of Emergency Panning 537 millió dollárosra tette a károkat, amelyek 60 százaléka Anchorage-ban és környékén keletkezett. Későbbi becslések szerint a kárösszeg 350-500 millió dollár között volt.
A földrengésben elgörbült vasúti sínek Turnagain Armnál.

Egy fotós a füstölgő romok fölött az alaszkai Valdezben, 1964. március 29-én, két nappal a földrengés után.

Az Anchorage-i Fourth Avenue a földrengés után.

Az alaszkai Whittier kikötőben a földrengést követő szökőár után az Union Oil Company olajtartályai megrepedtek, és a víz felszínén terjedő tartalmuk lángra kapott, 1964. március 27.

A Kenai-félsziget délkeleti részén fekvő Seward vízpartja, hetekkel a földrengés után.

A füst magasra emelkedik az alaszkai égbolton a Whittier-i égő olajtartályok fölött, 1964. március 30-án.

A Four Seasons apartmanok Anchorage-ban a földrengés után.

Egy ember őrzi az Anchorage-i Negyedik sugárút közepére össze hordott műszaki készülékeket.

A Denali Színház összerogyott épülete Anchorage-ban.

A Kodiak város légifelvételén jól látható a földrengés, majd az azt követő szökőár által okozott puszítás, 1964 március 29.

A földrengést követő szökőár hajókat rakott le a tengerparttól több száz méternyire.

Az Alaszkai-öböl északi részén található Valdez kisváros a szökőár után.

A Kenai-félsziget délkeleti részén fekvő Seward város tehervonat állomása a szökőár által okozott puszítás után.

Egy anya figyeli gyerekét aki egy pocsolyában játszik az otthonuk romjainál, Kodiak, 1964 március.

Seward város a szökőár által okozott puszítás után.

Egy ház az öbölben az 1964-es földrengés után.

A Twentymile folyó hídja a földrengés után.

Anchorage városi Hill Általános Iskola a földrengés után.

Az L utcai földcsuszamlás lábánál fekvő, összenyomott fából készült kerítés Anchorage városban.

Földcsuszamlás a Turnagain-hegység Anchorage területén.

A Turnagain-hegység talaja a földcsuszamlás után.

Sérült házak a Turnagain Heights földcsuszamlás területén Anchorage-ban.

A Turnagain-hegység a földcsuszamlás után.

Anchorage környéke a földrengésután.

Megnyílt az autópálya Portage közelében.

Portage falu a szökőár által okozott puszítás után.

A félig összeomlott öt emeletes JC Penney áruház a Fifth Avenue-n és a D Street-en.

A boltok tulajdonosai a földrengés után mentik a menthetőt a Fourth Avenue-n.

Az L utcai földcsuszamlás Anchorage-ban.

Egy házaspár menti az értékeit a félig összeomlott házából Anchorage-ban 1964 március 31-én.

Anchorage egyik utcája közepén egy hatalmas szakadék keletkezett.

A Million Dollar híd egyik szakasza a földrengés következtében a Copper folyóba zuhant.

A szökőár által partra mosott hajó Seward város közelében.

Egy házaspár a földrengés pusztítását nézi, Kodiaki, 1964. március 29.

Tőből kitört fák, a földrengés és szökőár után Valdez város közelében.

Ezt a teherautót egy fa köré hajlította a szökőár ereje Seward város közelében.

Fotók: U.S. Geological Survey
Forrás: rarehistoricalphotos.com
