A szentek völgye Bretagne-ban   
2018. október 29. írta: captain schuro

A szentek völgye Bretagne-ban   

A térképeken a Szentek Völgyét hiába keressük. Hogy ráakadjunk, mélyen be kell hatolnunk Bretagne belsejébe. A partoktól és a főbb országutaktól távol eső terület Carnoët falu közelében terül el. A 770 fős apró települést Philippe Abjean filozófiatanár választotta ki abból a célból, hogy itt állítsák fel ezer breton szent óriási méretű szobrát. több mint hatvan szobor már elhelyezésre került a falu által a Szentek Völgye Egyesület részére átengedett 38 hektáros területen.bretagne-ban1.jpgA völgy elnevezés némileg megtévesztő. Az ember lejtős sétára számít, de valójában emelkedőn kell felkaptatnia, a gránitszobrok ugyanis egy 236 méteres dombon emelkednek. A különféle irányokba néző kőarcok szinte őrködnek a kiterjedt erdős vidék fölött. A három méter magas szobrok természetfeletti benyomást keltenek, egy kicsit úgy, mintha az ember a Húsvét-sziget bazaltkolosszusai között járna.bretagne-ban2.jpgA dombot egyre többen látogatják. Akár vallásosak, akár nem, az emberek értékelik, hogy itt kapcsolatba kerülhetnek a helyi történelem keresztény gyökereivel.bretagne-ban3.jpg A szoborba faragott breton szentek rendhagyó személyiségek, hiszen igen kevesen vannak köztük, akiket a Katolikus Egyház valóban szentté avatott. A többieket a nép kiáltotta ki szentnek vallásos jámborságuk és a nép iránti jó cselekedeteik nyomán, melyek által mélyen belegyökereztek a breton identitásba.bretagne-ban4.jpgA szobrok megtekintése ingyenes, az egyesület ajándéktárgyak árusításából, illetve az idegenvezetés díjából biztosítja a fenntartás költségeit. A szobrok egyenként 12 ezer euróba kerülnek, ezt cégek és magánszemélyek adományaiból fedezik.

bretagne-ban5.jpg

bretagne-ban6.jpg

bretagne-ban7.jpg

bretagne-ban8.jpg

bretagne-ban9.jpg

bretagne-ban10.jpg

bretagne-ban11.jpg

bretagne-ban12.jpg

bretagne-ban13.jpg

bretagne-ban14.jpg

bretagne-ban15.jpg

bretagne-ban16.jpg

bretagne-ban17.jpg

bretagne-ban18.png

bretagne-ban19.jpg

bretagne-ban20.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4214332003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.