1952-es nagy londoni szmog
2018. december 13. írta: captain schuro

1952-es nagy londoni szmog

1952. december 5-től kezdődően egyre sűrűbb füstköd - szmog - telepedett Nagy-Britannia fővárosára. A látástávolság alig 50 méterre, sőt helyenként 10 méterre csökkent, ellehetetlenült a közúti, a vasúti és a légi közlekedés is. A sűrű füstködben nappal is este volt, a helyi sajtó "toxikus sötétségről" írt. A helyzet néhány napig kritikus volt, december 5-9 között négyezerrel több ember halt meg, mint más években ugyanebben az időszakban. A halálozás olyan szintet ért el, mint utoljára 1866-ban, a legutolsó kolerajárvány idején. Ez az eddig ismert legnagyobb városi levegőszennyezési katasztrófa. Legalább százezer ember betegedett meg, a legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a 45-60 év közöttiek voltak. Érdekes módon, a kritikus öt napot a teljesen egészséges emberek "kellemetlenségnek" értékelték. Az 1952. decemberi szmog-katasztrófa a XX. század egyik legsúlyosabb levegőszennyezése volt, és a következő év kora tavaszáig tartott. A levegőszennyezés áldozatainak száma a teljes időszak alatt a becslések szerint 12.000 fő volt.

szmog_1.png

szmog_10.png

szmog_11.png

szmog_15.png

szmog_16.png

szmog_17.png

szmog_12.png

szmog_18.png

szmog_13.png

szmog_19.png

szmog_20.png

szmog_3.png

szmog_4.png

szmog_5.png

szmog_6.png

szmog_14.png

szmog_2.png

szmog_7.png

szmog_8.png

szmog_9.png

szmog_21.png

szmog_22.png

szmog_23.png

szmog_24.png

szmog_25.png

szmog_26.png

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4114478850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása