Érdekes fotók a múltból. 124.
2020. december 04. írta: captain schuro

Érdekes fotók a múltból. 124.

Egy rabszolgaárverés hirdetése, Virginia, 1812.

1_30.jpg
A Mennyország Kapuja szekta tagjai csoportos öngyilkosságot követtek el. 1997.

2_29.jpg
A Heaven’s Gate (Menny kapuja) nevezetű szekta rögeszméje az volt, hogy egy földönkívüli űrhajó érkezik majd a Földre, és a szekta vezetője jelöli ki az arra érdemes embereket, hogy az űrhajóval elutazzanak a Felsőbb Szintű Létezés formájába. Az üstökös közeledtével a szektavezér azt mondta a tagoknak, hogy a Földnél egy négyszer nagyobb UFO közeledik feléjük, hogy magával vigye a lelküket és ezzel hátra hagyhatják földi testüket. Március 22-én került a Hale-Bopp üstökös legközelebb a Földhöz, így március 23-án a szektatagok egyforma ruhában (ing és fekete melegítő, Nike cipő) zsebükben pár dollárral, összecsomagolt holmikkal, a kaliforniai Rancho Santa Fe kúriában szigetelték el magukat. Ittak egy almaléből, vodkából és fenobarbitálból álló koktélt (utóbbi túladagolva kómát vagy halált is okozhat, de leggyakrabban légzésdepressziót és a keringés teljes leállását eredményezi), majd zacskót húztak a fejükre. A Mennyország Kapuja hívői szerint ez nem minősül öngyilkosságnak, mivel ez a 39 ember így juthatott fel arra az űrhajóra, ami a Hale-Bopp üstökös mögött repült.

A Barbarossa hadművelet során fejbelőtt szovjet katona, 1941.

3_30.jpg
Munkára sorakozó zsidó nők az Auschwitz–birkenaui koncentrációs táborban, 1944.

4_29.jpg
Nem Auschwitz volt az egyetlen náci koncentrációs tábor, amelynek saját zenekara volt. A janowskai koncentrációs tábornak is volt hivatalos zenekara. A lwówi zsidó filharmonikusokból álló tábori zenekar, a híres Stricts és Mund karmesterek vezetésével. A zenekar feladata a kínzások és kivégzések zajának ellensúlyozása volt a külön e célra szerzett „Haláltangóval”. A tábor felszámolása előtt a németek a zenekar valamennyi tagját agyonlőtték

5_32.jpg
Peter Fechter holtteste, akit a berlini határőrök lőttek le menekülés közben.

6_32.jpg
Peter Fechter, egy 18 éves kőműves, aki 1962 augusztusában a barátjával kísérelt meg nyugatra szökni. A Checkpoint Charlie átkelőhöz közeli műhelyükben elrejtőztek, és a megfelelő pillanatban kiugrottak az ablakon a fal melletti senkiföldjére, a halálzónába. Az akkor bő két méter magas, szögesdrót-tetejű falat mindketten elérték, de csak Helmut Kulbeik tudott rajta átmászni: Fechter már a falon volt, amikor lövést kapott a csípőjébe. Visszazuhant, de a keleti határőrök nem segítettek rajta. Az esetnek szemtanúi lettek a túloldalon, a fal mellé épített alkalmi kilátókon bámészkodók, akik tehetetlenül hallgatták a haláltusáját vívó, segítségért könyörgő fiatalembert sikoltozását. Fechter közel egy óráig szenvedett, mielőtt elvérzett. A brutális esetről készült rengeteg fénykép és beszámoló miatt napokig zavargások voltak Nyugat-Berlinben, és az ügy hosszú ideig foglalkoztatta a nyugati sajtót, mely Fechter halálát a keletnémet rezsim embertelenségének nyilvánvaló jeleként tálalta.

Anna Maria (Settela) Steinbach, egy 10 éves holland roma kislány 1944 május 19-én, az ajtó bezárása előtt pillant ki egy szállítóvagonból amely Auschwitz-Birkenauba tartott. Settelát az egész családjával együtt meggyilkolták, kivéve az apját, aki túlélte a háborút.

7_31.jpg
Az 1876–78-as indiai nagy éhínség áldozatai, a képen 1876-ban. A fotót Willoughby Wallace Hooper brit tiszt készítette.

8_29.jpg
Lengyel tisztek egy katyńi tömegsírban annak 1943-as feltárásakor.

9_31.jpg
A katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot a ÖK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését végrehajtva követték el a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei a Szovjetunió területén lévő hadifogolytáborokban raboskodó lengyel (részben tartalékos) tisztek és főtisztek ellen. Az áldozatok számát a különböző becslések 22 és 23 ezer fő közé teszik. A gyilkosságok áldozatait a Szmolenszk melletti Katinyban, a Tver melletti Mednojében és a ma Harkov elővárosát képező Pjatyihatka erdeiben tömegsírokban hantolták el. Mind a gyilkosságokat, mind pedig az áldozatok eltüntetését nagy titokban végezték, de a németek már 1943-ban felfedezték az első tömegsírokat a Harmadik Birodalom által megszállt területeken, Katiny erdeiben. (A több helyszínen végrehajtott tömeggyilkosság ezért kapta a nevét Katinyról.)

Bekötött fejű riporter, John Evans, és vérző riportalanya, 1968. A chicagói rendőrség brutálisan oszlatta fel a vietnami háború elleni demonstrációt.

10_30.jpg
Regina Kay Walter néhány perccel a halála előtt.

11_29.jpg
Kamionosként dolgozott Robert Ben Rhoades, aki az alvókabinjából alakított ki kínzókamrát. A férfi 15 éven keresztül járta az Egyesült Államok útjait, amelyeken stopposokat, néha párokat, csalt magához, hogy megerőszakolja és megölje őket. Rhoades a férfiakat gyorsan meggyilkolta, majd a nőkkel sokáig szórakozott. Ez történt a 14 éves Regina Kay Walters esetében is. A nő és a barátja, Ricky Lee Jones elszökött hazulról, amikor Rhoades felvette őket. A férfi gyorsan megölte Jonest, míg a lányt hetekig, de talán hónapokig maga mellett tartotta. Később több fénykép is előkerült Regináról. Az egyiket a megölése előtti percekben készítette Rhoades.

A lövészárokban halálra fagyott szovjet katonák a szovjet-finn háború idején, 1940.

12_30.jpg
A halott, összefagyott szovjet katonák holttesteit gyakran állították ki a finnek a front közelében a szovjet katonák megfélemlítésére a szovjet-finn háború idején, 1939.

13_29.jpg
Lengyel tisztek egy katyńi tömegsírban annak 1943-as feltárásakor.

14_30.jpg
A világháború idején az elhunyt katonák frontról visszatért csomagjai a New York-i katonai postai elosztóban, 1944.

15_26.jpg
Az USS Nashville (CL-43) cirkálóba repült öngyilkos japán pilóta megégett holtteste, 1944. december 13.

16_29.jpg

A mekkai nagymecset elfoglalásakor meghalt ember holtteste, 1979.

17_28.jpg
Alig néhány hónappal Khomeini ajatollah iráni hatalomátvétele után, pontosan az iszlám naptár szerinti 1400-as századfordulón ezerötszáz síita muzulmán fegyveres egy váratlan terrorakció során elfoglalta és két héten át 1979. nov. 20. – 1979. dec. 4. között megszállva tartotta a zarándokokkal zsúfolt iszlám szent helyet. A támadás vezetője egy szaúdi hitszónok, Juhaman Utejbi volt, aki azt állította unokatestvéréről, hogy „Rejtőzködő Imám”, a síita messiás, aki legyőzi az egész világot, és mindenkit az iszlám hitre térít.

Az ír terrorszervezet, az IRA egyik autóba rejtett pokolgépe robban a Great Scotland Yard utcában a Whitehall kereszteződésnél, London, 1973. március 8.

18_27.jpg
Ifj. Paul W. Tibbets ezredes, az ENOLA GAY parancsnoka és pilótája, amelyről atombombát dobtak Hirosima városára, a felszállás előtt, 1945. augusztus 6-án integet a pilótafülkéből.

19_29.jpg
Amerikai tengerészek állnak égő repülőgéproncsok közt a Ford Island-i repülőgép-támaszponton 1941. december 7-én. A háttérben a több találatot szenvedett, de végül el nem süllyedt USS Nevada csatahajó látható.

20_26.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr916317822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása