Űrliftet kezdenek tesztelni a japánok
2018. szeptember 13. írta: captain schuro

Űrliftet kezdenek tesztelni a japánok

Japán kutatók a következő hónapban kezdik el tesztelni a Föld és az űr közt közlekedő felvonó miniatűr, 6x3x3 centiméteres mását, első lépésben azt fogják vizsgálni, miként mozog a kabin felvonókábelen.

q1.jpg

Ebben két, kamerákkal felszerelt műhold lesz a segítségükre, amik a Kagoshima Tanegashima Űrközpontban, valamint a Nemzetközi Űrállomásnál (ISS) helyeznek el, ezek közé feszítenek ki egy tízméteres kábelt. A kísérlet célja, hogy a kutatók meggyőződjenek arról, hogy a minikabin képes rajta az űrben ide-oda közlekedni.

A Shizuoka Egyetem az űrliftet egy olcsóbb közlekedési eszközként képzeli el a rakétáknál, ami nemcsak az asztronautákat, de az ellátmányokat is eljuttathatná az űrállomásokra. Ebben az űripari fejlesztésekkel foglalkozó Obayashi Corporation a partnerük tanácsadóként, akik már 2012-ben kidolgozták a közel 96560 kilométer hosszú, szénnanocsövekből készült kötél koncepcióját, ami az acélnál hússzor erősebb, a kabin pedig 200 kilométer/óra sebességgel közlekedne. Persze erre még sokat kell várnunk, az Obayashi szerint 2050-re valósulhat meg az űrlift, ha minden jól megy.

q2.jpg

Az ötlet azért nem teljesen új, először Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudósnak jutott eszébe még 1895-ben, majd Arthur C. Clarke sci-fi író is emlegette a találmányt.

forrás: 24.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7614238599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása