Fort Boyard erőd.   
2018. október 05. írta: captain schuro

Fort Boyard erőd.   

Fort Boyard egy erőd, amely Aix és Oléron szigetei között, a Pertuis d'Antioche szorosban, Franciaország nyugati partjánál fekszik. 80 méter hosszú, 40 méter széles. Falai 20 méter magasak. Az erőd szerkezetét először a francia fegyveres erőknek szánták. XIV. Lajos kezdte volna építését 1661 és 1667 között. Vauban márki, hadmérnök tábornagy a következőt mondta: ,,Uram, könnyebb volna a Holdba harapni, mint ilyen helyen, ilyen erődöt építeni." Az erőd szerkezetének építése nem kezdődött meg 1801-ig. Napóleon alatt azzal a céllal kezdték építeni, hogy védjék a partot (különösen Rochefort fegyvertárát) az idegen (különösen a brit) haditengerészettől. Abban az időben az ágyúk csak kis távolságban hatottak, és Oléron és Aix szigetei között túl nagy volt a távolság, hogy feltartóztassák a behatoló ellenséges hajókat. További műszaki nehézségek miatt (kőblokkokat kellett leereszteni a homokos tengeri ágyba apály idején, de a puha talajban a kövek már saját súlyuk miatt is megsüllyedtek). A tervet 1809-ben felfüggesztették. Az építkezést 1837-ben Lajos Fülöp király idején folytatták, az Egyesült Királysággal megújult politikai feszültség miatt. Befejezésekor, 1857-ben az erődítmény 250 ember számára elegendő helyet biztosított.
Az építmény elkészülésének idején azonban az ágyúk már nagymértékben fejlődtek, s így feleslegessé tették az erődöt. 1871-től egy ideig börtönként használták, majd végleg elhagyták. Az erőd állaga idővel leromlott, falai omlásnak indultak. 1961-ben a város vezetése eladta az erődöt Charente-Maritime megyének. Hat évvel később, 1967-ben az erőd maradványai között forgatták Kalandorok (,,Les Aventuriers") című francia filmet. 1988-ban egy (Magyarországon is vetített) televíziós játék (,,Fort Boyard") előkészítéseként felújították. Bevezették a villanyt és felújították az épületszerkezetet. A felújítási munkálatok 1989-ben fejeződtek be. A show felvételeit 1990-ben kezdték meg.

fort_boyard1.jpg

fort_boyard2.jpg

fort_boyard3.jpg

fort_boyard4.jpg

fort_boyard5.jpg

fort_boyard6.jpg

fort_boyard7.jpg

fort_boyard8.jpg

fort_boyard10.jpg

fort_boyard11.jpg

fort_boyard12.JPG

fort_boyard13.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr1314283775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása