Rudyard Kipling a Dzsungel könyve szerzője, 1895.
A szerelőmunkások az épülő új kommunikációs antenna egyik darabját emelik fel a World Trade Center északi tornyának tetejére, 1979. Fotó: Peter B. Kaplan
Két amerikai katona nézi a Kölni dómot, 1945.
A világ legnagyobb gerendaháza, Portland, Oregon, USA, 1938. 1905-ben épült, 1964-ben leégett.
A berlini Reichstag romjai, 1946.
Egy bennszülött férfi ledönti Diego de Mazariegos spanyol hódító szobrát Amerika felfedezésének 500. évfordulóján, Chiapasban, Mexikóban, 1992.
A maffiózók elrejtik az arcukat Al Capone tárgyalásán, 1931-ben.
Eleanor Roosevelt Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával, 1949. november.
Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat, mely összefoglalja a világszervezet álláspontját a minden embert megillető alapvető jogokról. A nyilatkozatot a második világháború borzalmai ihlették és 1948. december 10-én fogadták el. Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik.
Vacsora az első világháborúban súlyos arcsérüléseket szenvedett francia katonák számára, Párizs, 1925.
Beauraing lakosai a Sisters of Christian Teaching kolostoriskola közelében lévő viaduktnál várják a Szűz Mária-jelenést, amelyet több falusi gyerek állítása szerint előző nap látott a játszóterük melletti barlangban. Belgium, 1933.
A 9 éves Eunice Winstead Johns és férje, a 22 éves Charlie Johns otthonukban. Sneedville, Tennessee, Egyesült Államok. 1937. február 2. A házasságot Tennessee állam jóváhagyta, de sok vitát váltott ki Amerika más részein.
Pribil István fiatal budapesti fizikus annak a gépnek a vezérlőpultjánál, melynek az úgynevezett láthatatlan sugaraival tárgyakat és embereket láthatatlanná lehet tenni, Magyarország, 1935.
Egy New York-i tűzoltó a World Trade Center maradványai előtt 2001. szeptember 11-én.
Kommünárdok egy barikádon a párizsi kommün idején, Belleville, 1871. március 18.
Florence DiTullio Joyce, az első női hegesztő, akit a Fore River Hajógyárban alkalmaztak, Quincy Massachusetts, 1940-es évek.
A gízai Nagy Szfinx az 1800-as évek végén.
Ma nincs kutyakeksz, London, 1939.
Róża Maria Goździewska a varsói felkelés legfiatalabb ápolója, 1944. augusztus elején. Róża nyolc éves korában, a varsói Moniuszki utca 11. szám alatti tábori kórházban segített. Fotó: Eugeniusz Lokajski
Lenin beszédet intéz a forradalmi tömeghez az emelvény alatt Lev Trockij és Lev Kamenev áll, Szverdlov tér, Moszkva, 1920. május 5.
Ahmet Ali Çelikten oszmán születésű török pilóta, az első fekete pilóta volt a repüléstörténetében, 1914.