1944 augusztusában a felszabadult franciákban feltámadt a bosszúszomj. Egyszerre robbant ki belőlük a négyévnyi megszégyenítés, felgyülemlett félelem, gyűlölet és frusztráció. A francia városok és falvak utcáin bosszúálló polgárok kószáltak. A magánleszámolások során sok bűnöst – és sok ártatlant – megbüntettek. Sok állítólagos kollaboránst megvertek, néhányat megöltek. A „vízszintes kollaboránsokat” – asszonyokat és lányokat, akikről tudták, hogy lefeküdtek németekkel – végigvonszolták az utcákon. A franciák vízszintes kollaboránsoknak („collabo”) nevezik azokat a nőket, akik hanyatt fekve tettek szívességet a német megszállóknak a második világháború alatt. Volt, akinek horogkeresztet égettek a bőrébe, sokaknak kopaszra borotválták a fejét. Sok civil kollaboránst azonnal agyonlőttek – még orvosokat is, akik boche-okat kezeltek. Szerencsésebbek voltak, akiket csak bebörtönöztek és később állítottak bíróság elé, hazaárulás vádjával. Végül De Gaulle tábornok katonái és az ideiglenes bíróságok vetettek véget ennek a testvér háborúnak.