1. Az asszuáni befejezetlen obeliszk, amely mely ismeretlen fáraó számára készült, az Egyiptomban talált legnehezebb monolit. A mintegy 42 méter hosszú és becslések szerint 1168 tonna súlyú obeliszk az egyiptomi kőfaragás legnagyobb mesterműve lett volna, ha befejezik. Az obeliszk építését valószínűleg azt követően hagyták félbe, hogy a közepénél megrepedt. Az obeliszk még mindig nem vált el a sziklától a híres asszuáni gránitbányában, amelyből elkezdték kifaragni, az ókori egyiptomiak. Máig rejtély hogyan akarták felállítani.

2. Saksaywaman egy Citadella Cusco város északi peremén, Peruban. A komplexum többtonnás köveit a várostól 40-300 kilométerre fekvő kőbányákból szállították ide, és kötőanyag nélkül, száraz falazással építették. Az építőelemek bonyolult (többszörös negatív faragások, kivágatok), de rendkívül szabályos méretekkel és kialakítással rendelkező kövekből, mintegy "lego"-szerűen illeszkednek egyes falszakaszokon. Különleges a negatív, belső élek használata mind gyakorlati (illesztés), mind ornamentikus okokból, ami technikailag jelenleg is nehéz faragási feladatnak számít. A kövek megmunkálása nagyon pontosan történt, az élek még ma is tökéletesek a kisebb, hosszú idő alatt letört részletektől eltekintve. Fogalmunk sincs róla, hogyan faragták ilyen pontosra őket...

3. A Longyou Járatok a Kínai Zhejiang tartományban található Shiyan Beicun faluhoz közel találhatóak a körülbelül kétezer éves rejtélyes Longyou barlangok, egy óriási, hihetetlen, és ritka földalatti világ. A tudósoknak és kutatóknak fogalmuk sincs kik és miért építették. Először 1992-ben fedezte fel egy helyi lakos, azóta 36 barlangot találtak meg amik 30000 négyzetméteren terülnek el. A barlangok közel 30 méter mélyek, és van bennük termek, hídak, medencék és más járatok is. A barlangokban egyenlő térközönként helyezkednek el az oszlopok, amik a plafont támogatják. Az oszlopok mindegyikén párhuzamosan vésésnyomok helyezkednek el. Egyenlőre megfejthetetlen rejtély, hogy hogyan termeltek ki a barlangokból közel egymillió köbméter követ, mint ahogy az is, hogy kik tervezték és vésték ki ezeket a termeket.

4. A moafélék vagy moák (Dinornithidae) egykor Új-Zéland szigetein élt, hatalmasra nőtt röpképtelen madarak voltak. A moákat Richard Owen fedezte fel az európai tudomány számára 1839-ben. Azóta is csak töredékes csontjaik alapján ismerjük őket: közülük a "legkisebbek" alig 1 méter magasak és 18 kg tömegűek voltak, a legnagyobbak magassága pedig elérte a 3,6 métert, tömegük pedig a 230 kg-ot. A képen az 500 éve kipusztult Moa madár több mint 3000 éves maradványa látható, érthetetlen, hogyan maradhatott ilyen jó állapotban.

5. A Voynich-kézirat ismeretlen írásjelekkel és nyelven írt könyv, melynek eredetét és tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. Egy 2009-es radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elején írták, 1420 körül. A mű 234 darab 15 cm széles és 23 cm magas velumlapból áll, amelyből negyvenkét lap hiányzik az oldalszámozás szerint. A szöveg megírásához és az ábrák körvonalazásához valószínűleg lúdtollat használtak. A rajzok korabeli ásványi és növényi anyagokkal színezettek és gyakran elnagyoltak. A rajzok alapján ez a mű a korabeli tudományok és filozófiák szubjektív összefüggéseinek leképeződésének, illetve más sajátságos tudománytalan elméletek megörökítésének is tűnhet. Dokumentált története alatt senkinek nem sikerült még csak részben sem megfejtenie.

6. A Nap Kapu Kalasasaya templom északnyugati sarkában áll (Tiwanaku, Bolívia) a hatalmas, egyetlen (mára kettétört), szürkészöld andezittömbből faragott 3,75 méter széles, 3 méter magas és 45 centiméter, vastag Napkapu, amit európai kutatók fedeztek fel a XIX. század közepén. Keleti homlokzatán, a kapunyílás fölé vésett úgynevezett naptárfríz a sugaras fejű Virakocsa napistent - a világ teremtőjét, minden ember ősapját - ábrázolja. A domborművön látható szigorú isten éppen leparancsolja a tüzet a mennyből. Kezeiben két, sasfejben végződő botot tart, nyakékét pumafejek díszítik. Alakját lapos, reliefszerű mező öleli körül, Virakocsa felé forduló sematikus mintákkal. A domborművön Virakocsa fejét koronázó sugarakon 12 arc formálódik ki, és az istenalakot körülvevő 3×8-as elrendezésű, geometrikus mintában 30 további futó, vagy térdeplő figura látható. Néhány tudós úgy véli, hogy naptári funkciója van - a 12 hónapot és a hónapok 30 napját jeleníti meg. Egyesek a kőbe vésett motívumok között elefántfej ábrázolásokat is látni vélnek. Ez azért váratlan, mert az Újvilágban ebben az időszakban nem voltak elefántok. Az egyetlen elefántszerű faj a Déli-Andokban az úgynevezett Cuvieronius volt, amely Kr. e. 10 000 körül kihalt.

7. Göbekli Tepe régészeti lelőhely a mai Törökország délkeleti részén. A lelőhelyen végzett feltárások során a romok kiásásakor az emberiség eddig ismert legkorábbi körtemplomait tárták föl. A régészek szénizotópos mérései alapján az építmény mintegy 12 000 éves.

8. A Japán hoz tartozó Yonaguni-sziget partjainál titokzatos, piramishoz hasonló építmények hevernek a víz alatt a Yonaguni monuments-nek keresztelt romok. A romokat 1986-ban találta meg egy könnyűbúvár. Több elmélet is született a tenger alatt rejtőző piramis-szerű sziklatömbökről. A tudósok legtöbbje úgy véli, hogy a képződmény a természet alkotása, néhány kutató azonban egy letűnt civilizáció munkásságát véli felfedezni bennük. A Yonaguni monuments a tengeralatti régészet egyik legnépszerűbb és legvitatottabb lelete.

9. L'Anse aux Meadows (a francia L'Anse-aux-Méduses-ből, medúzák öble) kanadai település Új-Fundland legészakibb csücskében, ahol a norvég kutató, Helge Ingstad és archeológus felesége, Anne Stine Ingstad egy viking falu maradványait fedezték fel 1960-ban. Észak-Amerikában Grönlandon kívül ez az egyetlen hiteles viking település, ahol a korát igazoló lakóhelyeket, eszközöket és felszerelést találtak. A település házai, amelyeket Kolumbusz Kristóf megjelenése előtt ötszáz évvel építettek, a legkorábbi európai származású építészeti szerkezetek Észak-Amerikában. Sok kutató úgy gondolja, hogy ez a legendás 'Vinland', amelyet a felfedező Leif Eriksson alapított 1000 körül.

10. Kőkori alagútrendszer, a földalatti alagutak Európa-szerte Skóciából Törökországig története egészen a kőkorig nyúlik vissza. Senki sem tudja miért, vagy hogyan készült azt sem, hogy mire használták.

11. Mohendzsodáro (helyesen Móhan Dzsódaró, a "halottak dombja") az Indus-völgyi civilizáció egyik legnagyobb és legszervezettebb városának romja, a mai Pakisztán Szindh tartományában. Az egykori várost Kr.e. 2500 és 2100 között az Indus partján élő Harappá-kultúra beli nép építette, akik Mezopotámia és az ókori Egyiptom népeihez hasonlóan a termékeny folyóvölgyben öntözéses gazdálkodást alakítottak ki. Mohendzsodáro romjai hihetetlen várostervezői képességről árulkodnak: az ősi metropolisz urbanisztikai szervezettsége, építési módszerei és a kb. 40 000 fős lakosságot kiszolgáló közszolgáltatásai csak a kétezer évvel későbbi, császári Róma fejlettségével vethetők össze. A város eredeti nevét nem ismerjük, mert csak a vidék mai lakói nevezik a romokat Móhan Dzsódaró-nak.

12. A Costa Rica-i kőgolyók a jelenkor egyik régészeti rejtélye, mert eredetük, keletkezési idejük és céljuk ismeretlen. Kétségkívül mesterséges eredetűek. Manapság mintegy 300 különböző méretű kőgolyó található a Diquís-deltában. Készítőik ismeretlenek, de közmegegyezés szerint a kihalt Diquís-kultúrához kötik. A gömbök a néhány centiméteres átmérőtől a 2,57 méteresig fordulnak elő, a nagyobbak súlya meghaladja a 15 tonnát. Alakjuk a tökéletes, mértani gömbtől alig tér el, mindenütt egyforma az átmérőjük. A golyókon nincsenek bevésett jelek vagy díszítések. A közelükben nem találtak olyan szerszámokat, amikkel elkészíthetők lettek volna. Nincsenek félkész állapotban lévő kőgolyók.