San Michele szigete Velence város temetője. A városközponttól kissé északkeleti irányban fekszik, eredetileg két kisebb sziget alkotta, a San Michele és a San Cristoforo della Pace, melyeket egy csatorna választott el egymástól (1837-ben betemették).
1212-1810-ig a sziget a kamalduli rend birtokában állt. Itt dolgozott például Fra Mauro (1433-1459) térképész is. Velence meghódítása után Bonaparte Napóleon elrendelte, hogy járványügyi okokból a városban található számos temetőt hatóságilag fel kell számolni - ami indokolt lépés volt, mivel addig a holtakat gyakran ugyanazok alá a terek (campók) alá földelték el, ahol az ivóvízgyűjtő ciszternák voltak.
A temető céljára kijelölt San Michele sziget azonban alig egy évszázad alatt betelt - jelenleg már csak a védett vagy nevezetes sírhelyek élveznek háborítatlanságot. Az egyszerű polgárokat 10 év letelte után kihantolják és a csontokat közös sírgödörben tárolják, hogy helyet teremtsenek az új temetésekhez. A temetőt munkaidőn kívül érdemes felkeresni, mivel a kihantolás során munkagépekkel is dolgoznak, ami felkavaró látvány.
A templom, melyet Mauro Coducci építészmester alkotott 1469-1497 között, isztriai márványból épült. A város egyik korai reneszánsz stílusban készült temploma. Könnyen megközelíthető, előtte található a vaporetto megállóhelye.
A San Cristoforo a temető belsejében található kisebb templomépület. A sírkert több parcellából áll a különböző felekezetű elhunytak sírjai számára.
San Michele szigetén nyugszik a protestáns parcellában Ezra Pound (1885-1972) amerikai költő, illetve Frederick Rolfe (Corvo báró) író (elhunyt 1913) és Ermanno Wolf-Ferrari (1876-1948) olasz zeneszerző.
Az ortodox parcellában kapott helyet Szergej Gyagilev (1872-1929) balettművész, Igor Stravinsky (1882-1971) orosz zeneszerző, Joszif Brodszkij (1940-1996) és Helenio Herrera (1916-1997).
