A ceruza írásra vagy rajzolásra használatos eszköz, általában egy fahengerbe foglalt vékony grafitrúdból áll, ami kötőanyagként agyagot is tartalmazhat. A grafitot helyettesítheti szén vagy egyéb festékanyag, a faborítást pedig papír vagy műanyag.

1564 ben fedezte fel egy ismeretlen személy az angliai Scatwaite völgyében a ceruza legfontosabb elemét, a szén egy származékát, a grafitot.

Gyártását először 1761-ben kezdte meg a Stein nevű német városban Kaspar Faber, a Faber Castell alapítója.
1790-ben Nicolas Conté francia kutató fejlesztette ki és szabadalmaztatta a ceruzagyártás folyamatát. Vele egy időben, Bécsben Joseph Hardtmuth építőmester kezdte meg a különböző keménységi fokozatú ceruzák gyártását.

1874-ben terjedt el a tintaceruza vagy más néven másolóceruza, a színes ceruza őse, amely legfontosabb alkotórésze a metilibolya festék. A színes ceruza a 20. század elején kezdett elterjedni. Alapanyaga a festék és kötőanyag. Adalékanyagai a gumi, agyag, gyanta és viasz.

Tokuji Hayakawa az 1940-es években találta fel a nikkelborítással rendelkező töltőceruzát - ami hamar népszerűségre tett szert, mert kényelmesen használható, tartós darab volt - és 1942-ben alapította meg gyárát, az Electric Industry Co.-t, amely Sharp Corporation néven vált ismertté 1970-ben.

A ceruza két alkotóeleme a grafit - vagy ennek megfelelő kémiai anyag - és a ceruza háza, amely lehet fa, fém vagy műanyag.

A ceruzabélnek három alkotóeleme van: a grafit, az agyag és a korom. A ceruzabél elkészítésekor gondosan felaprítják a grafitot úgy, hogy kristályos szerkezete lehetőleg ép maradjon, mert ettől függ a ceruzavonalak egyenletessége és fedőképessége. A kívánt keménység eléréséhez tisztított, finom agyaggal keverik össze. Az elegy gyúrhatóságának fokozására vizet is adnak hozzá, majd dagasztógépbe teszik, azután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül. 1000-1200 fokos szárítógépben megszárítják. A száraz ceruzabeleket légritkított térben viaszkeverékkel és zsiradékkal itatják át.

A kátrányfestékipar fellendülésével megjelentek a grafitot helyettesítő különböző szerves festőanyagok. A metilibolya festék a másolóceruza legfontosabb alkotóeleme, melyet a későbbiek folyamán a szivárvány minden színében író ceruzák követtek.

A ceruza másik nagyon fontos kelléke a háza, a fahüvely. Ennek nyersanyaga kizárólag távoli erdők különleges fái voltak, ezek vetemedtek a legkevésbé. A vetemedés elkerülésére régebben az ócska faházak gerendáit, vasúti talpfákat, leselejtezett hajók deszkáit használták ceruzaháznak. Ez a forrás azonban véges, így más technológia után kutattak a gyárak mérnökei.

Ma már nemesítéssel, impregnálással a frissen vágott hársfából, égerfából s némely fenyőből is jó minőségű ceruzahüvelyt lehet előállítani.

Gyártáskor kis fatéglákat készítenek, melyből fél ceruza átmérőjű szeleteket vágnak. Ezeket viasszal és festékkel kezelik. A ceruzabélnek vágnak bele vájatot, majd miután belehelyezték a ceruzabelet, ráhelyeznek egy másik, szintén vájattal rendelkező faszeletet, s nagyon erős ragasztóval összeragasztják őket. Ezután gép vágja ceruzanagyságúra a szendvicseket. A ceruza külsejét csiszolják, festik és jelzésekkel látják el. A végére kerülő fémgyűrűbe pedig a radír kerül elhelyezésre.

Christopher Payne fényképész az elmúlt néhány évben tucatszor járt a Jersey City szívében található 1889 óta működő General Pencil Company ceruza gyárban, és fényképeken dokumentálta a gyártási folyamat minden lépést.