Szahara szeme több ezer éven át rejtve maradt a világ előtt. Egyszerűen azért, mert a képződmény csak a világűrből látható, a földön még a közelben sétálva is nehezen észrevehető, ha nem tudjuk, mit keresünk.

Az ember az űrkorszakba lépve fedezte fel a Szahara mauritániai részén lévő kör alakú képződményt, amelynek hivatalosan Richat-struktúra a neve. Már az első űrhajósoknak feltűnt a szemre hasonlító kör. Köznapibb nevét is erről kapta, a Szahara szemének nevezik.

A Gemini-IV útján arra kérték James McDivitt és Edward White űrhajósokat, hogy készítsenek fényképeket az űrhajóból, és ők figyeltek fel a rejtélyes alakzatra. Kifejezetten olyan képződményeket kellett keresniük, amelyek nagyságuk és formájuk alapján meteorbecsapódások lehettek. 

A Szahara szemének átmérője nagyjából 40 kilométer, Afrika nyugati részén, a sivatag mauritániai területén fekszik. A kutatók nagyon sokáig azt hitték, hogy egy becsapódás okozta kráter. De bármennyire is kutatták, nem találták a megolvadt követ.

A mostani elmélet sokkal összetettebb, keletkezése akkor kezdődhetett, amikor az egységes szuperkontinens, a Pangea darabjaira szakadt, Afrika elvált Dél-Amerikától. Az ekkor keletkező magmás kőzetek egy része a tektonikus repedéseken a felszín felé törtek, de nem érték el azt. A Richat-struktúrában többféle magmás kőzet található, a koncentrikus köröket erózió hozta létre, a különféle kőzeteket eltérő módon pusztította a szél és a víz. A jobban ellenálló, keményebb kőzetekből állnak a magasabban fekvő gerincek, ezek néhány száz méterrel a sivatag fölé magasodnak.