A Skót Felföldön épített kőházak a tájkép szerves részei. Az épületek neve ("black house") nem a homlokzatra, a több évszázad alatt befeketedett kövekre utal. 

Skócia kopár, sziklás területén középkori viking hagyományok szerint épültek a fekete házak. Vastag, sokszor 2 méteres kőfalaikat habarcs nélkül rakták, belül tőzeggel, földdel és törmelékkel töltötték ki. A fával takarékoskodniuk kellett, ezért a kötőgerendák nélküli tetőszerkezet elemeit az éppen rendelkezésre álló kisebb darabokból kötözték össze, de csontokat és uszadékfát is használtak. Fedésnek gyep és nád került rá, ezt kötelekből készített, kövekkel leterhelt hálóval védték a heves északi-tengeri szelektől. A korai lakóistállós elrendezésű, átlagosan 22x5 méteres belső térben az emberek és a jószágok együtt éltek: a ház egyik végében volt az istálló, a másikban a lakás, a kettőt egy deszkafal választotta el. A padló az istállón keresztül a kinti trágyadomb felé lejtett. Télen az állatok melegítették a belső teret, a párolgó vizeletük betegségektől védett. 

A lakrész középpontjában égett a szabad tűz: itt főztek, ezzel fűtöttek, ekörül aludtak, a felszálló füst és korom megvédte a tetőszerkezetet a kártevőktől, és még távol is tartotta a legyeket. Természetes fény csak az ajtón keresztül jutott a belső térbe. 

A beszélő nevet akkor kapták, mikor az 1800-as években olyan - szintén kőből épült - építmények is megjelentek a Skót Felföldön, amelyekben az állatok és az emberek szeparált épületrészekben tartózkodtak. Ez volt az ún. "white house" amivel ellentébe állítva kapták a "black house" elnevezést az említett épületek. Az új (fehér) házak esetén mészhabarccsal rakott kőfallal választották el az állatokat az emberektől, és a lakóteret már egy kéménykürtővel ellátott kandalló fűtötte.

A ház falai gyakorlatilag "maghőszigeteltként" épültek: két réteg szárazon rakott kőfal között rést hagytak, melyet sárral és földdel tömtek ki. A tető a belső falrétegre támasztott szarufákra rakott vastag zsúpfedésből állt, melyet az erős szelek miatt a legtöbbször kövekkel terheltek le a széleken. Kémény nem volt az épületeken, a döngölt földpadlón rakott tűz füstje a tetőn keresztül jutott ki. Az épületek jellemzően nem voltak nagyobbak egy magyar háromosztatú parasztháznál. Egyes "black house"-okban még az 1970-es években is éltek, sok ma is jó állapotban van, esetleg múzeumként felújítva látogatható.