Különleges liftek a világ minden tájáról.
2018. november 28. írta: captain schuro

Különleges liftek a világ minden tájáról.

A St. Louis-i Gateway Arch - mint neve is mutatja - hatalmas, jelképes bejárat, kapu­boltív, mely St. Louis kiemelkedő szerepét szimbolizálja a pionírok korában, ugyanis a város neve akkor: ,,a Nyugat kapuja" volt. Rozsdamentes acélból készült, 192 méter magas, íve a szivárványéra emlékeztet, amely a reményt jelképezi. Még nagyobb látványosságnak számít a különleges íve mentén haladó lift. A tojás alakú kabinok a 192 méter magas építményt járják be. Az 1968-ban épített felvonó több mint ezer lépcsőt vált ki, és négy perc alatt juttatja az utasokat az épület tetejére, lefele azonban már három perc alatt lejutnak. A boltíves szerkezet miatt a kabinoknak öt fokot kell fordulniuk másodpercenként.

 liftek1.png

Csupán 45 méter magas, mégis rendkívül fontos liftnek számít (legalábbis a portugáloknak mindenképpen) a Santa Justa Lift Lisszabonban. Két szomszédos utcát köt össze, az alacsonyabban fekvő Baixa-t a magasabban elhelyezkedő Largo do Carmo-val. A liftet még 1900-ban kezdték építeni neogótikus stílusban, és legfeljebb húsz embert képes a felső utcába juttatni. A szerkezet tetején kialakított terasz páratlan panorámát tár a nézelődők elé, így az egyik legfontosabb turisztikai attrakció Lisszabonban.

 liftek2.png

A Svájci Hammetschwand lift a 152 méteres magaságával a legmagasabb külső lift Európában.

 liftek3.png

A brazil Lacerda lift, Salvador da Bahia-ban az alsó várost a felső városal kötiössze. Minden nap több mint 30,000 ember teszi meg a két városrész közti utat. Nevét építője Antonio Lacerda-ról kapta.

 liftek4.jpg

A Taipei 101 egy 101 emeletes épület a tajvani Tajpejben. 509 méter magas, 1999-től 2004-ig építették. A toronyházat végül 2004. december 31-én adták át. Évi egymillió látogató kíváncsi arra, milyen a kilátás a Tajpej-torony tetejéről, illetve milyen érzés a világ leggyorsabb liftjével közlekedni, a földszintről a kilátószintig (357 méter) 37 másodperc alatt jutva fel. A toronyban található leggyorsabb lift 17 m/s sebességgel közlekedik.

 liftek5.jpg

Évente közel százezer kilométert tesz meg utasaival az Eiffel-torony négy liftje. Az 1889-ben épült toronyban nyolc percenként megy fel egy lift 322 méter magasságig, így naponta százszor kell fordulnia, hogy kiszolgálja a turistákat. A New York-i Chrysler Building 1930-as felépítéséig ez volt a világ legmagasabb épülete, ahova lifttel fel lehetett jutni.

liftek6.jpg

Burj Khalifa 828 méteres magasságával jelenleg ez a legmagasabb, ember által épített torony, és itt található a világ leghosszabb és leggyorsabb liftje is: 64 kilométer/órás sebességgel repíti az utasokat a torony tetejébe. Eredetileg a ma működő 57 lift mindegyike háromszintes lett volna, ám végül a beruházók megelégedtek két szinttel is.

 liftek7.jpg

Hol máshol épülhetett volna a világ legmagasabb és legnehezebb kültéri liftje, mint Kínában. A Bailong lift Zhangijajie szikláiba vájt szerkezet, amely 330 méter magasra húzza fel a látogatókat. A nem mindennapi felvonó sorsa azonban bizonytalanná vált, mert bizonyos hivatalokban környezetvédelmileg aggályosnak tartják az üzemeltetését.

 liftek8.jpg

Az Oregon City Municipal Lift 40 méteres magasádával az egyetlen kültéri városi lift az USA-ban

liftek9.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr1414402234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása