A Heian-szentély.
2019. február 07. írta: captain schuro

A Heian-szentély.

A Heian-szentélyt 1895-ben építették a város keleti részén, Kiotó fennállásának 1100. évfordulójára, s az első (Kammu) és utolsó (Kómei) ott uralkodó császárnak szentelték (mintegy a városatyák nemes bosszújaként, amiért az udvar 1869-ben Edóba költözött, ámbár Kómeit csak a nacionalizmus tetőpontján, 1940-ben tették hozzá). A főépület az első kiotói császári palota nagycsarnokának némileg kicsinyített mása, falai harsány cinóbervörösek, teteje zöld cserép, a mögötte levő tókertben pedig – a kiotói zen kertekkel éles ellentétben – mintegy a Heian-kor (794–1185) rekreációjaként színpompás növények és fák (cseresznye, juhar, azálea, nőszirom, vízililiom stb.) burjánzanak. A szentélyhez vezető széles út bejáratánál álló gigantikus vörös szentélykapu (torii) már kilométerekről látható. A Heian-szentélyhez kapcsolódó legfontosabb ünnep a dzsidai macuri.

0.

 

1.

A Heian-jingu templom japán kertjei

2.

A Heian-jingu templom japán kertjei

3.

A Heian-jingu templom japán kertjei

4.

A Heian-jingu templom japán kertjei

5.

A Heian-jingu templom japán kertjei

6.

A Heian-jingu templom japán kertjei

7.

A Heian-jingu templom japán kertjei

8.

A Heian-jingu templom japán kertjei

9.

A Heian-jingu templom japán kertjei

10.

A Heian-jingu templom japán kertjei

11.

A Heian-jingu templom japán kertjei

12.

A Heian-jingu templom japán kertjei

13.

A Heian-jingu templom japán kertjei

14.

A Heian-jingu templom japán kertjei

15.

A Heian-jingu templom japán kertjei

16.

A Heian-jingu templom japán kertjei

17.

A Heian-jingu templom japán kertjei

18.

A Heian-jingu templom japán kertjei

19.

A Heian-jingu templom japán kertjei

20.

A Heian-jingu templom japán kertjei

forrás: http://zefirka.net/2019/02/07/yaponskie-sady-xrama-xejan-dzhingu/

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr314614096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása