A '80-as évek pop csillagai akkor és most.
2019. február 17. írta: captain schuro

A '80-as évek pop csillagai akkor és most.

1. Kim Wilde

A főként szintipop dalokat szerző énekesnő legnépszerűbb száma a Kids in America volt, amely 1981-ben pillanatok alatt a slágerlisták élére ugrott. Kim rövid, kócos, szőke hajáról és csókos ajkairól volt híres, igazi természetes szépség volt. Ez mára sem változott, a sztár ugyanis hallani sem akart plasztikáztatásról, 55 évesen is bátran vállalja natúr arcát.

2. Janet Jackson

Kezdetben gyerekszínészként és a The Jackson 5 tagjainak, illetve Michael Jacksonnak a húgaként volt ismert. Első albumát tizenhat évesen jelentette meg az A&M Recordsnál, az áttörést 1986-ban megjelent harmadik, a Control című albuma hozta meg. Ezzel az albummal kezdődött évtizedeken átívelő együttműködése Jimmy Jam és Terry Lewis producerekkel. Zenéje, mely az R&B, disco, funk és rap elemeit ötvözi, és gyakran használ fel részleteket korábbi dalokból, több stílus kedvelői körében is népszerűvé tette. Innovatív zenei stílusa, koreográfiája és videoklipjei mellett társadalmi tudatosságú dalszövegeiért is elismerést kapott.

3. Cyndi Lauper

She’s So Unusual című 1983-as lemeze hatalmas kritikai és közönség siker lett, a lemez dalai pedig örökzöldekké váltak, az album szerepel a "Minden idők 500 legjobb lemeze" listán. Legsikeresebb dalai a "Girls Just Want to Have Fun", a "Time After Time", a "She Bop", és az "All Through the Night". A 21. században is nagy figyelem övezte a karrierjét, számos lemeze mellett első lemezét is többször, többféle verzióban kiadták (legutóbb 2014-ben). Az amerikai zenei élet meghatározó alakja, aki az éneklés mellett az élet számos területén alkotott maradandót.

4. Kylie Minogue

Pályafutását gyermekszínészként kezdte az ausztrál televízióban, ezután a nagy figyelmet kapott az ausztrál Szomszédok című szappanoperában két évig játszott szerepéért, mielőtt 1987-ben elkezdte volna énekesi karrierjét. Azóta hatalmas sikereket ért el a szórakoztató iparban. Gyakran illetik a „Pop Hercegnő”-je („Princess of Pop”) vagy a „Pop Istennő”-je („Goddess of Pop”) becenevekkel. Melbourneben, Ausztráliában született, de sok évig élt és dolgozott az Egyesült Királyságban. Az Ausztrál Hanglemezkiadók Szövetsége (ARIA) minden idők legtöbb lemezét eladó ausztrál előadójának ismerte el.

5. Madonna

Miután 1978-ban New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban játszott, majd 1983-ban kiadta első önálló albumát Madonna címmel. A kezdeti sikerek után megjelentek a Like a Virgin (1984) és a True Blue (1986) című albumok amelyekkel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című vígjáték, amely az első, az ő főszereplésével készült film lett.

6. Debbie Gibson

Első lemezszerződését a neves Atlantic Records céggel írta alá és 1987-ben megjelent az Out Of The Blue című albuma , amelyből hárommiliió darabot adtak el. Az album első slágere az Only In My Dreams bekerült az amerikai Top 10-be. Szintén előkelő helyen végzett a - szintén az erről albumról való - Shake Your Love. A Foolish Beat című ballada pedig az első helyen debütált. Ezzel Debbie bekerült a Guiness rekordok könyvébe , mint a legfiatalabb női előadó , aki saját dalával első helyezést ért el a Billboard slágerlistán.

7. Belinda Carlisle

Ismertségre a The Go-Go’s lányegyüttes frontembereként tett szert, 1985-ben pedig sikeres szólókarrierbe kezdett, amelynek eredményeként nyolc stúdióalbuma, kilenc válogatásalbuma és 41 kislemeze jelent meg, köztük olyan, nemzetközileg is ismert dalok, mint a "Heaven Is a Place on Earth", a "Circle in the Sand" vagy a "La Luna".

8. Paula Abdul

Karrierjét 18 évesen a Los Angeles Lakers csapatában kezdte, mint pompomlány. A 80-as években igen keresett koreográfus volt, meghatározó személyisége az ebben az évtizedben indult videoklipkorszaknak. Az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején hat slágere lett listavezető a Billboard Hot 100 slágerlistán. Az Opposites Attract című dalához készült videoklipjével megkapta a legjobb klipnek járó Grammy-díjat, emellett két alkalommal a Primetime Emmy díjkiosztón is elnyerte a legkiemelkedőbb koreográfusnak járó elismerést.

9. Kate Bush

Tizenhat évesen szerződtette az EMI a Pink Floyd egyik tagja, David Gilmour javaslatára. Mindjárt bemutatkozó kislemeze, a Wuthering Heights ismertté tette a nevét, hiszen a dal négy hétig vezette az angol slágerlistát 1978-ban. Ez volt az első alkalom, hogy egy énekesnő saját maga által írt dallal a brit slágerlista élére került. 1979-ben került sor Bush első és egyetlen turnéjára. A Never for Ever című 1980-as albumával Kate újabb rekordot döntött meg: ő volt az első brit énekesnő, aki a nagylemezlista csúcsáig jutott.

10. Annie Lennox

1978-ban Londonban Dave Stewarttal megalakította a Tourists együttest. Miután az elöző együttese feloszlott 1982-ben megalapította a Eurythmics együttest. A zenekar a nyolcvanas években számtalan világslágert készített és bár hivatalosan sohasem oszlottak fel, 1990-ben Annie otthagyta a társát és szólókarrierbe kezdett. Debütáló albuma, az 1992-ben megjelent Diva, nemcsak anyagi, hanem kritikai sikert is hozott. A díjeső mellett négyszeres platina lett és az egyik dal (Love Song for a Vampire) bekerült a Dracula című filmbe.

11. Olivia Newton John

Négyszeres Grammy-díjas énekes és színésznő, a Brit Birodalom Érdemrendje tiszti fokozata és az Ausztrál Lovagrend tiszti fokozata kitüntetések birtokosa, lemezeladásai és a slágerlistán töltött idő alapján a hetvenes évek legsikeresebb angol nyelvű énekesnője. Filmes és zenei karrierje a hatvanas évek közepén kezdődött. Walesi és német származású, brit születésű, Ausztráliában nevelkedett, évtizedek óta az Egyesült Államokban él, önmagát ausztrálnak vallja. A rák elleni küzdelem, a természet- és az állatvédelem támogatója.

12. Joan Jett

1975-ben (15 évesen) alakították meg Lita Ford-dal, Cherrie Currie-vel a The Runaways-t.1977-ben az énekes, Charrie Currie lelépett a bandából, és Joan vette át a helyét. A Runaways csak 3 évig húzta, de pl Japánban óriási sikereket értek el. 1982-ben találkozott Kenny Lagunával, akinek segítségével a legkelendőbb amerikai rock'n'roll előadók közé emelkedett.

13. Gloria Estefan

Az USA-ban élő, többszörös Grammy-díjas kubai énekesnő, akit máig a latin zene koronázatlan királynőjének tekintenek. Zenei pályafutását a '80-as években kezdte, de a köztudatba igazán az 1993-ban kiadott Mi tierra („Az én földem”) című lemezével robbant be, amiért az első Grammy-díjat is kapta.

14. Bonnie Tyler

A ’70-es évek közepén indult szólókarrierje a Lost in France és az It’s a Heartache című listavezető dalaival, de fénykorát az 1980-as években élte, amikor a világ minden táján a toplisták első helyét szerezte meg a Total Eclipse of the Heart című dalával, majd sorra következtek a listavezető slágerek. Bonnie Tyler volt az első női előadóművész, aki Faster than the Speed of Night című albumával rögtön az első helyen lépett be a brit toplistára és ezzel együtt a Guinness Rekordok Könyvébe is. Továbbá egyike volt az első nyugati énekeseknek, akik először turnéztak a Szovjetunióban, és ő volt az első walesi énekesnő, aki az amerikai toplista első helyére került.

15. Sade

Mielőtt 1984-ben a róla elnevezett csapattal a Channel 4 csatorna The Tube varietéműsorában debütált volna, két funky együttesben (Arriva és Pride) énekelt. 1986-ban szerepelt az Absolute Beginners filmben és az Um Anjo Caiu do Céu szappanoperában is. Jellegzetesen érzelemdús, „füstös” alt hangja van. A népszerű brit Sade együttes énekesnőjeként érte el legnagyobb sikereit a 80-as, 90-es években.

16. Pat Benatar

Karrierje során huszonnégy saját albumot adott ki, emellett még 13 válogatáslemezen szerepelnek számai. Hat platina- és négy aranylemez fűződik a nevéhez. A VH1 100 legnagyobb hard rock előadó listáján a 74., a 100 legjobb női rockénekes listáján a 39., a 100 legszexibb énekes listáján a 66. helyre sorolták. 1981. augusztus 1-én a Music Television sugárzásának kezdő napján másodikként a You better run című számát sugározták, és ezzel ő volt az első női előadó, aki megjelent a Music Television képernyőjén.

17. Chaka Khan

Tizenegy éves korában már színpadon volt. Crystalettes néven saját zenekart alapított. A fekete Chicago fővárosának klubjaiban és mulatóiban muzsikált. Az Afro-Arts Theatre társulatához szerződött még iskolás korában. Tizenhat éves korában a Life együttes tagja lett, majd a Lock and Chains és a Baby Huey and The Babysitters együttesekkel énekelt. Első sikereit a Rufus együttessel aratta. (Rufus and Chaka Khan).

18. Debbie Harry

Golden Globe jelölt és Grammy nyertes énekesnő, dalszerző és színésznő, leginkább a Blondie rockegyüttes énekesnőjeként ismert. Szólóban is nagy sikereket ért el, öt albumot jelentetett meg, és 9 millió lemezt adott el világszerte. Az 1990-es évektől a Jazz Passangers tagjaként zenél. Sikeres filmes karriert tudhat maga mögött, több mint 30 filmben és televíziós műsorban szerepelt.

19. Martika

Az amerikai énekesnő, Martika első nagy slágere a Toy Soldiers a kilencvenes évek elején óriási kedvenc volt az MTV-n. A lányt 1989-ben, nevével azonos című debütáló albuma tette ismertté, a Toy Soldiers pedig ebben az évben két hétig is vezette az amerikai rádiós listákat. 1991-ben jött ki Martika’s Kitchen című lemeze, amin Prince négy felvétel dalszerzésében is közreműködött – és a gospel, jazz, funk, R&B, valamint a tradicionális kubai zene elemeivel hozta a kitűnő folytatást. Két sikeres album után Martika pár év múlva férjhez ment, és otthagyta zenei karrierjét családjáért.

20. Donna Summer

Ötszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő. Az 1970-es évek Amerikájának egyik legnagyobb diszkósztárja, Amanda Lear és Grace Jones nagy riválisa. Egyike volt azon kevés diszkósztárnak, akik a műfaj hanyatlásával sem merültek feledésbe: az 1980-as és az 1990-es években, sőt még az új évezredben is szerepelt a slágerlistákon. Repertoárja közben R&B, rock és gospel stílusú dalokkal bővült.

21. Lita Ford

1975-ben lépett be a Runaways együttesbe, ahol többek között Joan Jett is játszott. Az itt töltött idő alatt több album kiadásában vett részt. Miután feloszlott a banda, Lita Ford szólóénekesi karrierbe kezdett, 1980-ban. Korábban Chris Holmes gitáros, majd Jim Gillette zenész volt a férje. 2011-ben viszont elváltak. Lita azóta egyedül él. 1996-tól 2007-ig visszavonultan élt, majd 2008-ban visszatért a nyilvánosság elé és azóta is zenél.

22. Shannon

Shannon Brenda Greene, többnyire csak az első neve alapján ismert amerikai énekes és dalszerző.

23. Stacey Q

Először az SSQ zenekar énekesnője volt. A zenekarral együttműködve megjelentette az első önálló a Better Than Heaven (1986) debütáló stúdióalbumát.

24. Diana Ross

Még 16 éves sem volt, amikor barátnőivel létrehozta a Primettes együttest, amely Supremes néven aratott világra szóló sikereket. A fekete lánytriót egy idő után Diana Ross és a Supremes néven emlegették. Amerikában több mint tíz kislemezük került a lista élére, de Angliában is legalább féltucat éllovas daluk volt, s több albumuk került az élre tengeren innen és túl. Hiába volt sikeres a Supremes, Diana 1970-től szólóként folytatta. Az Ain't No Mountain High című dallal vezetett először listát, s több mint 2 évtized leforgása alatt további 8 dalt juttatott a csúcsra.

25. Stevie Nicks

Gyakran a rock and roll királynőjeként hivatkoznak rá, mivel a Fleetwood Mac tagjaként és szólókarrierje során is korszakalkotó hatást gyakorolt a műfajra. Nem csupán énekhangja és dalszövegei, hanem öltözködési stílusa is legendássá vált.

26. Cher

Minden idők egyik legsikeresebb énekesnője, több mint 100 millió albumot adott el világszerte. Ő az egyetlen Madonna mellett, akit kétszer is Európa vezető énekesének választottak. Cher az egyetlen előadó, akinek három turnéja is szerepel a 2000-es évek legsikeresebb koncertsorozatait felvonultató listán. Believe című dala a zenetörténet harmadik legsikeresebb női slágere. A hatalmas zenei eredmények mellett sikeres színésznő is, hiszen nyert Oscart a legjobb női főszereplő kategóriában, és három Golden Globe-díjjal rendelkezik. Cher 2010-ben 47. évét ünnepelte a showbizniszben, több mint 100 millió eladott albummal és rengeteg listavezető slágerrel.

27. Marie Fredriksson

Svéd énekesnő, dalszövegíró és zongorista, a Roxette sikercsapat énekesnője. Hazájában szólókarrierje is sikeres.

28. Dolly Parton

Évtizedeken át tartó pályafutása során a countryzene egyik legsikeresebb előadójává és az Egyesült Államok egyik leginkább tisztelt női előadóművészévé vált. Dolly eddig összesen nyolc Grammy-díjat, két Oscar-díj jelölést, tíz Country Music Association Awards-öt, hét Academy of Country Music Awards-öt és három American Music Awards-díjat és elismerést gyűjtött be. Negyvenhat Grammy-jelölésével pedig Bruce Springsteen mellett ő a tizedik legtöbbször jelölt ember erre a díjra. Huszonöt slágerlista-vezető dalának, és rekordmennyiségű negyvenkettő Top 10-es albumának köszönhetően a „Countryzene Királynője”-ként is nevezik. Ő az egyetlen előadó, aki az utóbbi négy évtized mindegyikében rendelkezett listavezető dallal.

29. Tina Turner

Több mint 50 éve tartó karrierje során számos díjat gyűjtött be, és a rockzene színpadán elért teljesítményeiért gyakran nevezik A Rock 'n' Roll Királynőjének valamint beválasztották a rock and roll halhatatlanjai közé. Turner a világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számít, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé. Albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben.

30. Samantha Fox

1986-ban jelent meg első kislemeze Touch Me (I Want Your Body) címmel. Amerikában is hasonló sikert aratott, a Touch Me címmel kiadott első lemeze aranylemez lett, a címadó dal pedig 17 országban is első helyezést ért el a toplistákon. Színészkedett is, több filmben és tévésorozatban is megjelent. Népszerűsége miatt reklámokban is szerepelt az 1980-as években. 1988-ban BRIT Awards díjra jelölték. 2009-ben feltűnt az I'm a Celebrity... Get Me Out of Here!, a Celebrity Wife Swap és Celebrity Come Dine With Me című műsorokban, 2016-ban pedig a Celebrity Big Brother valóságshow-ban. Hét stúdióalbumot, valamint két válogatáslemezt adott ki.

 

forrás: https://www.vintag.es/2019/02/80s-pop-stars-then-and-now.html

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr7114632940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása