A Serra Pelada-i aranyláz
2019. május 28. írta: captain schuro

A Serra Pelada-i aranyláz

A Serra Pelada bánya története 1979-ben kezdődött, amikor Ferreira da Silva birtokán a gyerekek egy 6 grammos aranyrögöt találtak a folyóban. A gyors meggazdagodásnak hamar híre ment, így hétvégére már ezren, öt hét múlva pedig több mint tízezren, a környéken pedig további tizenkétezren kutattak újabb aranyrögök után. 1986-ban egy újságíró Sebastião Salgado ellátogatott a bányához, hogy megörökítse az évszázad üzletét. Sebastião Salgado a huszadik század végének egyik legnagyobb aranylázát örökítette meg fényképezőgépével, mikor már közel százezer munkás dolgozott embertelen körülmények között a bányában. Naponta 2-3 ember lelte a halálát erőszakosan, de senki nem foglalkozott ezzel. Külön város épült a bánya mellé, ahol minden illegálist lehetett kapnia. 3 hónap után a katonaság is megjelent, mert olyan káosz volt a környéken és sok erőszak, gyilkosság és korrupt rendőr, hogy be kellett avatkozniuk. A bánya végül bezárt, mert az alját elárasztotta a talaj víz, becslések szerint még egyszer annyi arany lehet a mélyén, mint amit kitermeltek.


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado


Sebastião Salgado

forrás: designyoutrust.com

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4014866530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása