A 731-es alakulat.
2019. június 10. írta: captain schuro

A 731-es alakulat.

A 731-es alakulat, más néven 731-es egység a Japán Császári Hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési egysége volt. Páratlan brutalitással folytatott tömeges emberkísérleteket és népirtást a második kínai-japán háború (1937-1945) és a második világháború (1939-1945) során Mandzsúriában.

Bár a világban főként a fenti kódnéven ismert, az egység hivatalos neve Kempeitai Járványmegelőzési Kutatólaboratórium Politikai Osztály volt. Eredetileg a Kempeitai katonai rendőrség keretein belül alapították, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszen a kínaiak, és talán a szovjetek ellen.

Dr. Isii Siró az alapító és a parancsnok 1942-ig

jap1.png

Az egység központja Harbinban (Pingfang kerület) volt, mely a háború során a japánok által létrehozott mandzsu bábállam, Mandzsukuo legnagyobb városa volt.

jap2.png

Több mint tízezer emberen folytattak kísérleteket, a hatezer halálos áldozat közül mindössze 230 neve ismert. Mivel az egység egy volt fűrészüzem területén működött, a japánok áldozataikat "fahasáb"-nak hívták, és csak sorszámmal azonosították. Az áldozatok egy részét a Kempeitai katonai rendőrség szállította.

Ishii Shiro és családja.

jap29.jpg

A pingfangi állomáson meggyilkolt áldozatok több mint 95%-a kínai vagy koreai civil vagy katona volt A többiek a Japán Birodalom akkori délkelet-ázsiai gyarmatairól származtak, egy kis részüket pedig mint a szövetséges országokból származó hadifoglyot áldozták fel. Ezek az áldozatok azonban csak a biológiai fegyverek fejlesztését és termelését szolgálták.

A fegyvereket a kínai lakosság és a hadsereg ellen egyaránt bevetették. A halálos áldozatok számát szakértők 2002-ben 580 ezerre becsülték, míg a korábbi becslések 200 ezer halálos áldozatot valószínűsítettek.

A 731-es alakulat alárendeltségébe tartozott számos további, alárendelt egység, melyek szintén a biológiai fegyverek fejlesztésével foglalkoztak. Ezek az 516-os alakulat (Csicsihar), 543-as alakulat (Hailar), 773-as alakulat (Songo egység), 100-as alakulat (Changchun), 1644-es alakulat (Nanking), 1855-ös alakulat (Peking), 8604-es alakulat (Kanton), 200-as alakulat (Mandzsúria) és 9420-as alakulat (Szingapúr).

A 731-es alakulatban aktív tudósok közül sokan jeles karriert futottak be a háború utáni Japánban mint politikusok, tudósok, üzletemberek vagy orvosok. Csak néhányuk került szovjet hadifogságba, őket a Habarovszki perben vonták felelősségre. A többség azonban amerikai megszállás alá került, és őket sosem fogták perbe. Douglas MacArthur, a szövetséges hadseregek korábbi főparancsnoka 1947-ben azt javasolta, hogy a biohadviselésre vonatkozó adatokért cserébe biztosítani kell Isii Sirót, hogy az információ a hírszerzés keretein belül marad, és nem használják fel a háborús bűnösök ellen indítandó perekben Az erről szóló megegyezés végül 1948-ban született meg.

Dr. Kitano Maszadzsi, az alakulat 2. parancsnoka 1944-től, később látványos gyógyszeripari karriert futott be

jap3.png

1932-ben Isii Siró a Japán Császári Hadsereg orvos-ezredes tisztje, és Araki Szadao hadügyminiszter személyes pártfogoltja, megkapta a Hadsereg Járványmegelőzési Kutató Laboratóriuma parancsnokságát. Harbintól 100 kilométerre, egy faluban felépítette embereivel a Zhong Ma Fogolytábort. Isii titkos kutatócsoportot (Togo Egység) szervezett, hogy itt kémiai és biológiai kutatásokat folytasson. 1935-ben egy börtönlázadás után bezárták ezt a tábort, Pingfangba költöztek, 24 kilométerre Harbintól, hogy ott egy új, nagy telephelyet alapítsanak.

1936-ban Hirohito császár dekrétumában engedélyezte az egység növelését, valamint a Kvantung-hadseregbe való integrálását Járványmegelőzési Osztály néven. A szervezet két részre oszlott, "Isii Egység" és "Vakamacu Egység" néven. 1940 augusztusától ezek együttes neve lett a Kvantung-hadsereg Járványmegelőzési és Víztisztító Osztálya vagy röviden 731-es alakulat.

Az egyik épület emlékhelyként szolgál

jap5.png

A Maruta kódnevű program célja a kísérleti alanyok begyűjtése volt. A kísérleti alanyok közt közönséges bűnözők, banditák, partizánok, politikai foglyok, vagy a titkosrendőrség által gyanúsnak vélt egyéb emberek is voltak. Feláldoztak gyermekeket, időseket, és terhes asszonyokat is.

Érzéstelenítés nélkül, élve boncoltak fel embereket. Előbb megfertőzték őket különböző kórokozókkal, majd eltávolították egyes szerveiket, hogy azokon a fertőzés folyamatát tanulmányozzák. Férfiakat, nőket, terhes asszonyokat és gyermekeket egyaránt feláldoztak. Egy aktív résztvevő, Dr. Juasza Ken a Japan Times-nak nyilatkozott 2007-ben. Véleménye szerint legalább ezer ember, köztük orvosok végeztek hasonló tevékenységet Kínában.

Élő foglyokon vizsgálták a gránátrobbanás és a lángszóró hatását különböző távolságok és testhelyzetek esetén. Kikötözött foglyokat használtak célpontul a különböző biológiai és kémiai harcanyagok hatékonyságának elemzésére.

Foglyokat fertőztek pestissel, kolerával, fekete himlővel, és mérgeztek botulinum toxinnal. E kutatások új fegyverek kifejlesztéséhez vezettek, mint amilyen pl. a pestissel fertőzött bolhákat tartalmazó kerámia bomba volt. A kórokozókkal töltött kerámia (porcelán) bombák ötletét Isii vetette fel 1938-ban.

E bombák lehetővé tették, hogy a japán hadsereg biológiai támadásokat hajtson végre, és megfertőzze a mezőgazdaságot, a kutakat, a víztározókat stb. lépfenével, pestist hordozó bolhákkal, hastífusszal, kolerával, és más halálos kórokozókkal. A biológiai bombákkal való tesztek során a japán tudósok védőöltözetet viselve vizsgálták a haldokló áldozatokat. Kína meg nem szállt területein repülőgépekről dobtak le fertőzött élelmiszer- és ruhacsomagokat. Fertőzött élelmiszert és édességet osztottak gyermekeknek. Az így kiváltott kolera-, lépfene- és pestisjárvány mintegy 400 ezer polgári lakos életét követelte.

MacArthur garantálta az alakulat tagjainak büntetlenségét

jap6.png

A "kísérletek" és a katonai akciók a világháború végéig tartottak. Isii 1944 májusától szorgalmazta a biofegyverek bevetését a csendes-óceáni hadszíntéren, de erőfeszítései kudarcot vallottak. Mandzsúria szovjet megszállása miatt sietve el kellett menekülniük, 1945 augusztusában Isii és emberei családjaikkal együtt Japánba menekültek. Minden ember parancsot kapott, hogy titkait mindhalálig őrizze meg. A legénység tagjainak kálium-cianid fiolákat osztottak ki arra az esetre, ha fogságba kerülnének.

jap30.jpg

Egy visszamaradó utóvéd csoport felrobbantotta az épületeket, hogy eltüntesse a nyomokat, de az erős szerkezetű épületek ezt viszonylag kis károsodással vészelték át.

jap7.png

Miután Japán megadta magát a szövetségeseknek 1945 augusztusában, Douglas MacArthur tábornok lett a szövetséges megszálló erők főparancsnoka. MacArthur a biohadviselés kutatási eredmények átadásáért cserében garantálta a 731-es alakulat tagjainak büntetlenségét. A hidegháborús korszak kezdetén az USA valószínűleg magának akarta megszerezni a technológiai tudást, illetve el akarta zárni azt a Szovjetunió elől. Hasonló kutatások végzése a nyugati világban elképzelhetetlen volt. A háborús bűnösök tokiói perében mindössze egyetlen utalás hangzott el japán "mérgező szérumok" bevetéséről a kínai lakosság ellen, ez is valószínűleg véletlenül történt. Sir William Webb bíró azonban bizonyítékok hiányában ejtette ezt az ügyet. A tokiói per során a szovjetek sem emeltek szót e kérdésben, de a habarovszki per során 1949 decemberében a 731-es alakulat és a társult egységek 12 általuk elfogott vezetőjét 2-25 év kényszermunkára ítélték. Mivel azonban 1956-ban valamennyien hazatérhettek Japánba, felmerül a gyanú, hogy ők is értékesnek vélt technológiai információval fizettek fogvatartóiknak.

jap32.jpg

A 731-es alakulat egyes tagjai később látványos karriert futottak be a japán orvosi szakmában. Az alakulat 2. parancsnoka, Dr. Kitano Maszadzsi a legnagyobb japán gyógyszergyár, a "Zöld Kereszt" vezetője lett. Mások amerikai támogatással működő orvosi intézményeket vezettek, vagy a japán Egészségügyi Minisztériumnak dolgoztak. Isii Siró Marylandbe költözött, hogy ott biofegyver kutatásokat folytasson.

jap8.png

jap9.png

jap10.png

jap11.png

jap12.png

jap13.png

jap14.png

jap15.png

jap16.png

jap17.png

jap18.png

jap19.png

jap20.png

jap21.png

jap22.png

jap23.png

jap24.png

jap25.png

jap26.png

jap27.png

jap28.png

forrás: wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr3914886672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása