A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata volt az Egyesült Államok ellen. Azon a reggelen 19 al-Káida gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre, hogy az USA fő jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a gépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott. Ezt követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott a környéken. A harmadik repülőgép a Pentagon Virginia állambeli arlingtoni épületébe repült. A negyedik eltérített gépet egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól. Ez a gép Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőgépek egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat. A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt.
Ezen a napon drámai fotók sora született a tornyokba csapódó repülőkről, az összeomló épületekről, a sokkos állapotban lemerevedett, poros túlélőkről és a mentésen dolgozó hősies tűzoltókról, akik életüket kockáztatva keresték a túlélőket a romok alatt. Az örökkévalóságnak fennmaradt jelenetek a nap végén nem csak a támadásról szóltak. Annak is emléket állítottak, hogy Amerika felállt, és tovább tudott menni egy ilyen borzalmas esemény után.
A Világkereskedelmi Központ ikertornyai lángolnak 2001. szeptember 11-én, miután terroristák utasszállító repülőgéppel csapódtak neki az épületeknek. Fotó: Levine-Roberts

Egy Brooklyn tetőn, röviddel az ikertornyok összeomlása után. Fotó: Alex Webb

A fotó a Rector Street és a Broadway sarkáról készült a második gép becsapódása előtt. Fotó: Rob Howard

A Park Row és a Beekman Street járókelői azt nézik, ahogy összedől a déli torony. Fotó: Patrick Witty

A fotós ezt a képet csak 4 évvel a támadás után mutatta be a nagyközönségnek. Ezen egy meglehetősen nyugodt és békés családot látunk a terrortámadások közepette. Fotó: Thomas Hoepker

A déli torony összeomlik a Szentháromság-templom mögött. Fotó: James Nachtwey

Sokan kiugráltak a lángoló, ingatag épületből, egy gyorsabb és talán kíméletesebb vég reményében. Fotó: David Surowiecki

Az égő Iker-tornyok az Empire State Building hátterében. Fotó: Marty Lederhandler

Egy ember veti a mélybe magát a Világkereskedelmi Központ lángoló tornyaiból 2001. szeptember 11-én. Fotó: Richard Drew

Egy magányos ember menekül az összeomló épületek porfelhője elöl. Fotó: Kelly Price

Az ikertornyok körül több épület is összeomlott. Fotó: Petra Beter

Még az űrből is látszott az ikertornyok füstje. Fotó: NASA.

Valamivel távolabb az emberek mit sem sejtve töltötték a napjukat: a nyolc hónapos terhes, gyanútlan Isabel Dasert egy kollégája fotózta. Fotó: Daser Bessler

Az United Airlines 175-ös járatának becsapódása a WTC déli tornyába. Fotó: Bolivar Arellano

A 4 éves kislányt épp fényképezték séta közben a Westside autópályán. Fotó: AustinSansone

Emberek rohannak az összedőlő tornyok elől a Broadway-en. Fotó: Kelly Price

A fotós éppen az épületek mellett volt, amikor az első torony összeomlott. Fotó: Phil Penman

A fotós elkapta azt a pillanatot, amikor az American Airlines 11-es járata megközelítti az Északi tornyot (a fénykép jobb felső sarkában). Fotó: Wolfgang Staehle

Kézbesíteni katasztrófahelyzetben is kell. Fotó: Melanie Einzig

A második becspódás. Fotó: Sara K. Schwittek
![]()
