Sharon Tate utolsó képei, London, 1969.
2019. december 15. írta: captain schuro

Sharon Tate utolsó képei, London, 1969.

A fotósorozatot az állapotos színésznőről, Terry O’Neill sztárfotós készítette Londonban, 1969. augusztus 6-án, három nappal a gyilkosság előtt.

Sharon Marie Tate (1943. január 24. – 1969. augusztus 9.) amerikai modell és színésznő. Az 1960-as évek legígéretesebb fiatal színésznői közé tartozott. 1968-ban feleségül ment Roman Polanski lengyel származású filmrendezőhöz. Ugyanezen esztendő végén teherbe esett. A következő évben még filmszerepet vállalt Olaszországban, majd visszatért az Egyesült Államokba, hogy hazájában szülje meg a gyermekét. Nyolc és fél hónapos terhes volt, amikor 4 másik személlyel együtt különösen brutális módon meggyilkolták az otthonában. 1969. augusztus 8-a éjszakáján a gyilkosok valójában az addig ártalmatlan és tiszta hippimozgalmat is megölték, és a lázadó 1960-as évek egy borzalmas gyilkosságsorozattal értek véget. Tate filmjei ma már kultikus alkotásoknak számítanak. Az Egyesült Államokban nemcsak színésznőként emlékeznek rá, hanem az ártatlan áldozatok szimbólumát is látják benne.












Forrás: designyoutrust.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr1415353522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.