A V–2 (ejtsd: „fau-kettő”, a német Vergeltungswaffe-2 kifejezés rövidítése, magyar jelentése kb. „a megtorlás fegyvere”) a második világháború idején a Harmadik Birodalomban kifejlesztett egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta. A háború során Nagy-Britannia és Belgium ellen vetették be. A háború befejezését követően mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok a V–2 rakétákat és a német szakembereket használta fel saját rakétaprogramjához.
Indittásra kész V–2 rakéta az alsó-szászországi Cuxhavenben. 1945.
A folyékony hajtóanyagú rakéta használatának elveit Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudós írta le először, Robert Goddard amerikai rakétakutató pedig elsőként indított ilyen eszközt. Európában Németország volt a rakétakutatások őshazája. 1927-ben az Űrutazási Társaság (VfR – Verein für Raumschiffahrt) tagjai kezdtek kísérleti rakéta építésébe. Köztük volt egy fiatal mérnökhallgató, Wernher von Braun is. Braun hamar a csoport vezetője lett nagyszerű szervezőkészségének és a rakéták irányítórendszerének zseniális kidolgozásának köszönhetően.
A V-2 rakétát speciális teherautón szállították, és 90 perc alatt képesek voltak rakétát kilőni, majd 30 perc alatt távozni a helyszínről.
A rakéták fejlesztése azután vett lendületet, hogy a versailles-i békeszerződés nyomán sokféle fegyver gyártásától eltiltott Németország hadserege (a Reichswehr) új fegyvereket keresve rátalált a VfR-re, és 1932-től kezdve anyagilag szponzorálni kezdte a megvalósíthatósági kutatásokat. Walter Dornberger tábornok, aki a rakétakutatásokért volt felelős a német hadseregben, le volt nyűgözve Wernher von Braun terveitől és bemutatójától.
A V-2 rakéta kilövésre való felkészítése.
Az anyagi támogatás birtokában már 1932-ben elkészült az A1 (Aggregat 1) jelű etanollal és cseppfolyós oxigénnel működő első rakéta. 1934-re a továbbfejlesztett változat, az A2 is elkészült, amellyel a nem sokkal korábban beiktatott új német kancellár, Adolf Hitler előtt sikeres bemutatót tartottak. A siker nyomán a hadsereg besorozta von Braunt és csapatát, és katonai programmá nyilvánították a rakétafejlesztéseket. Az A2 után következett az A3, majd összesen hatévnyi fejlesztőmunka után az A4 típus létrehozása (ez volt a későbbi V–2). Ez utóbbi már igazi rakétának számított, 177 km megtételére volt alkalmas 1 tonnás bombateherrel míg elődei inkább csak kipróbálásra szánt makettek voltak.
A V-2 rakéta mozgó indítóállása.
Dornberger tábornok elrendelte a fejlesztőbázis áthelyezését a zsúfolt Kummersdorf-Gut kísérleti telepről (ez Berlin közelében volt) a Balti-tenger Usedom nevű kis szigetén lévő Peenemündébe.
A katonák a V-2 rakéta kilövésére készülnek a németországi Cuxhavenben. 1944.
Az A4 első startjára 1942 márciusában került sor, amelynek eredményeképpen 1,6 kilométeres repülést követően zuhant a tengerbe a rakéta. A második repülés sem hozott több sikert. Az 1942. október 3-án sorra került harmadik start sikerült először tökéletesre, és a rakéta 193 kilométeres távolságra jutott, miközben 80 kilométer magasságot ért el pályája csúcsán. Az A4 továbbfejlesztett változata a V-2 jelölést kapta, aminek gyártása 1943 elején kezdődött meg.
V-2 rakéta felemelkedése.
Az egyik tesztrepülés során a V–2 a számítások szerint a világűr határáig emelkedett, ezzel az első ember készítette tárgy volt, amely az űrben járt.
Sikeres V-2 rakétakilövés.
Műszaki adatok:
Fesztávolság: 3,56 m (a vezérsíkoknál)
Magasság: 14,30 m
Hajtómű: alkohol és folyékony oxigén hajtóanyagú rakétamotor; max. 250 kN tolóerő
Tömeg: 12 927 kg (harckészen)
Robbanótöltet: 975 kg
Maximális terhelhetőség: 1000 kg
Maximális hatótávolság (1000 kg teherrel): 320 km
Maximális sebesség: 5630 km/h
A katonák V-2 rakétákat készítenek kilövésre. 1944.
Mivel a pályája csúcsától kezdve meghajtás nélkül, nagy sebességgel, hangtalanul közlekedett, sem észlelni, sem elhárítani nem lehetett. Halálos csendben, véletlenszerű helyen zuhant le (többnyire nem katonailag fontos objektumok közelében), esetenként jelentős pusztítást okozva (bár az egy rakétára számított áldozatok átlagos száma 2 fő volt).
Egy V-2 rakéta kilövés előtt. 1944.
Dornberger a mozgó indítóállások alkalmazását részesítette előnyben, de Hitler ragaszkodott a rögzített indítóállásokhoz. Az első Éperlecques-ben épült meg (Franciaország Pas-de-Calais megye, St. Omer közelében). Később további fix állások épültek Cherbourg közelében.
Egy V-2 okozta robbanás következményei Londonban.
Hitler elképzelése az volt, hogy a V-2 rakétákat föld alatti üzemekben állítanák elő, amiket vasút kötne össze az indítóállásokkal, így elvileg bárhonnan, bármikor fellőhető lett volna V-2 rakéta. Azonban ezeket a fix indítóállásokat a brit légierő hevesen támadta, így Hitler belátta, hogy a mozgó indítóállás a jobb megoldás. A rakétát speciális teherautón szállították, és 90 perc alatt képesek voltak rakétát kilőni, majd 30 perc alatt távozni a helyszínről, így légicsapástól nem kellett tartaniuk. Ezzel a módszerrel napi 10 V-2-t indítottak 1944 szeptembere és 1945 márciusa között.
A brit kormány kezdetben megpróbálta eltitkolni a robbanások okát, hibás gázvezetékre hivatkozvava. A lakosság ezért a V-2-eket „repülõ gázcsöveknek” hívta.
A V–2 rakéta első harci bevetése 1944. szeptember 2-án volt, a 444-es Üteg küldte első rakétáját Angliára. A háború során összesen 3172 dokumentált rakétaindítást végzett a német hadsereg, főként belgiumi és angliai célokra, ám csak 1100 érte el célját. Sok rakéta repülés közben felrobbant vagy a tengerbe zuhant. Ezt a hibát a fegyver alkalmazásának végére sikerült kiküszöbölni a mérnököknek. Az utolsó két V–2-t 1945. március 27-én indították. A V–2 okozta robbanásokban 2754 ember halt meg és további 6523 súlyos sérültet kellett ápolni.
Essexben egy V-2 okozta robbanás következtében több tucat ház megsemmisült és kilenc embert meghalt. 1945.
A V–2 rakétákat nagy mennyiségben, hadifoglyokkal gyártatták, rabszolgamunkával, főleg a Kohnstein-hegységben lévő Nordhausen közelében, föld alatti üzemekben. A munkakörülmények embertelenek voltak. 1943 októberéig több mint 10 500 rabszolga halt meg. A naponta meghaltak száma elérte a 100 főt.
Egy fel nem robbant V-2 rakéta Párizsban. 1945.
Bár a V–2 elsősorban a London elleni náci terrorbombázás egyik jelképe lett, elsősorban az antwerpeni kikötő ellen vetették be, amelyet súlyosan meg is rongált a német hadsereg, de csak lassítani tudta az Anglián át a kontinensre szállított amerikai hadianyag-utánpótlást.
Egy fel nem robbant V-2 rakéta érkezik a londoni Trafalgar Square-be, hogy részt vegyen a londoni National Savings Week kampányban. 1945.
Terrorfegyverként a rengeteg civil áldozat miatt lett hírhedt, ami pontatlansága számlájára írható. A legtöbb feljegyzett áldozat egyetlen V–2 találat során 567 halott volt egy antwerpeni moziba való becsapódáskor.
Egy fel nem robbant V-2 rakéta Hollandiában. 1945.
A világháborút követően Wernher von Braun és egy 40 fős mérnökcsapat az USA-ba került 70 készletnyi hadizsákmány A4/V–2 rakétával. A rakétamérnökök azonnal munkába álltak és a két hónappal korábban elhunyt Robert Goddard örökét átvéve az amerikai hadseregnek kezdtek rakéták fejlesztésébe. Egy sor amerikai katonai rakéta alapult az A4 technikáján.
V-2 rakéta burkolatok egy német lőszergyárban, amelyet a szövetségesek elfoglaltak. 1945.
Később von Braun űrrepülésre alkalmas hordozóeszközök fejlesztését kapta feladatul, így született meg a Jupiter és a Saturn rakétacsalád, amelyek egyik tagja, a Saturn V juttatta el az amerikai űrhajósokat a Holdra. Von Braun rakétái mind-mind az egykori V–2 leszármazottainak tekinthetők.
Egy fel nem robbant V-2 rakéta a franciaországi Rheems főterén. 1945. szeptember.
Egy fel nem robbant V-2 rakéta a Nelson oszlop mellett a Trafalgar téren. 1945.
Amerikai katonák egy német „V-2” rakétát vizsgálnak a Kleinbodungeni gyárban, Németország, 1945.
Forrás: www.rarehistoricalphotos.com
