Érdekes fotók a múltból. 92.
2020. március 29. írta: captain schuro

Érdekes fotók a múltból. 92.

Az utolsó ismert „tasmán tigris”, Benjamin, a hobarti állatkertben, 1933-ban. A Benjamin névre hallgató hím 1936. szeptember 7-én múlt ki az állatkertben.

erdekes_fotok932_3.jpg
Nukleáris turizmus a Sedan kráternél Las Vegas közelében az 1950-es években.

erdekes_fotok933_4.jpg
A Sedan kráter a Sedan nukleáris kísérlet eredménye, mely a Nevadai Nukláris Kísérleti Területen található. A kráter 1994. március 14-én került az Egyesült Államok történelmi helyszíneinek nyilvántartásába. A kráter egyike azoknak az ember alkotta objektumoknak, amelyek szabad szemmel láthatóak Föld körüli pályáról.

Hőlégballon bemutató, Grand Palais, Párizs, 1909.

erdekes_fotok934_5.jpg
Német bevándorlók az Ellis Island-i bevándorlókat ellenőrző állomáson, 1900.

erdekes_fotok935_5.jpg
Az első ellis island-i, emigránsokat ellenőrző állomás 1892. január 1-jén nyílt meg. Az első állomás fából épült, ami 1897-ben teljesen leégett. Azután éghetetlen anyagból újjáépítették. A sziget területe nem volt elégséges az emigránsok ellenőrzésére, ezért feltöltötték, megnagyobbították a szigetet. 1892-ben, egy ünnepség keretében nyitották meg az új állomást. Az első évben közel 450 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson. Megnyitása óta, több mint 12 000 000 emigráns haladt át az ellenőrző állomáson 1954-ig, amikor végleg bezárták.

A hold modellje a Field Columbian Múzeumban, Chicago, 1894 körül.

erdekes_fotok936_5.jpg
Az Enigma kódológép dekódolói a kommunikációs helyiségében, 1940-es évek. Az Enigma gép a bal oldalon látható.

erdekes_fotok937_5.jpg
Az Enigma üzenetek sifrírozására (rejtjelezésére) és desifrírozására (visszafejtésére) használt, német gyártmányú, forgótárcsás, elektromechanikus berendezés. Az első Enigmát Arthur Scherbius német mérnök fejlesztette ki az első világháború végén. Ezt a modellt, illetve változatait az 1920-as évektől kereskedelmi céllal kezdték el alkalmazni. Használták már a spanyol polgárháborúban is, majd a második világháború kitörése előtt szolgálatba állította számos ország, többek között a Harmadik Birodalom is. Az Enigmát használói abszolút biztonságosnak tartották, mivel az ezzel kódolt szövegek hagyományos módon megfejthetetlenek voltak. Használói azonban nem számoltak azzal, hogy a gép által generált titkos szöveget egy másik géppel meg lehet fejteni. Az Enigma feltörhetetlennek tartott kódolását az angolok és a franciák kudarcai után először a lengyel Marian Rejewski vezette, kriptográfusokból és más matematikusokból álló csoport törte fel 1932-ben. A lengyelek munkája alapján a későbbi változatokat a Bletchley Parkban állomásozó szövetséges csoport fejtette meg elektromechanikus, később elektronikus számítógépekkel. 1940-től a világháború végéig a legtöbb német üzenetet meg tudták fejteni. 1943-ban havi 80 000 üzenetet, azaz naponta mintegy 2500 üzenetet törtek fel.

Wyatt Earp a híres vadnyugati békebíró autójával , 1927.

erdekes_fotok938_6.jpg
Ő volt a vadnyugat hőskorszakának egyik legnagyobb legendája, életét napjainkig számos film dolgozta fel. 1929-ben halt meg Los Angelesben békés körülmények között, de élete, hírneve és legendája az utókor számára halhatatlanná tette őt.

Tatyjana nagyhercegnő az ezrede a 8. voznyeszenszki ulánusok egyenruhájában, 1912. Tatyjana egyenruhája sötétkék kézelős és zsinórozású volt, világos mellbetéttel.

erdekes_fotok939_4.jpg
Sir Winston Churchill koporsója a londoni Westminster Hallban, 1965. januárban.

erdekes_fotok940_6.jpg
Winston Churchill, II. Erzsébet rendelete alapján nyilvános ravatalozást és állami temetést kapott. 1914 óta ez volt az első és máig egyetlen alkalom, hogy a királyi családon kívüli személy ebben a megtiszteltetésben részesült. A gyászszertartáson 112 ország képviseltette magát a londoni Szent Pál Székesegyházban, a temetést 350 millió ember nézte élőben világszerte. A koporsót a Westminster Hall-ban ravatalozták fel és II. Erzsébet királynő is részt vett a temetésen: Mindkét gesztus a kivételes megtiszteltetés jele volt. Churchillt saját kérésére szülőhelyétől nem messze, egy Oxfordtól 10 kilométerre lévő településen, Bladon-ben temették el.

Párizs, 1890 körül.

erdekes_fotok941_6.jpg
Lángoló B–24 Liberator nehézbombázó repülőgép Ausztria fölött, 1944.

erdekes_fotok942_6.jpg
A Western Union távíró iroda, Devonshire Street, Boston , 1894.

erdekes_fotok943_6.jpg
Újságkihordó fiuk cigiszünetet tartanak, Missouri, 1910.

erdekes_fotok944.png
Helen Keller (ülve) az első siket és vak diák, aki egyetemi diplomát szerzett, Looe, Cornwall, Egyesült Királyság, 1932. május 6.

erdekes_fotok945_6.jpg
A The Miracle Worker (A csodatévő) című színmű drámai jeleneteiből ismert az, miképp törte át Keller tanára, Anne Sullivan, a csaknem teljes kommunikációs eszköz hiánya okozta elszigetelődést és hogyan virágzott ki a kislány, amikor megtanulta a kapcsolatteremtést. Kevésbé ismert azonban Keller életének alakulása tanulmányai befejezése után. Termékeny író volt, sokat utazott, és hirdette háborúellenes nézeteit. Kiállt a női egyenjogúság, a munkásosztály jogai és a szocializmus mellett.

Üdvözlet a Daimler-Benz-től, Németország , 1930-as évek.

erdekes_fotok946_3.jpg
Közlekedési lámpa az Ötödik sugárút és a 34. utca sarkán, New York, 1922.

erdekes_fotok947_2.jpg
Vegyi permettel védik társai a tűzoltót egy lángoló olajkutnál, Nagy Burgan olajmező, Kuvait, 1991. Fotó: Sebastião Salgado.

erdekes_fotok948_3.jpg
1991. november 6-án sikerült eloltani az utolsó lángoló olajkutat Kuvaitban, amit még az Öböl-háborúban visszavonuló, a környezetszennyezéssel nem sokat foglalkozó iraki csapatok gyújtottak fel. Szaddam visszavonuló csapatai közel 1000 olajkutat gyújtottak fel és a 40 millió elégett nyersolaj sűrű fekete füstje beborította az eget. Indiában fekete hó, Afrikában fekete eső esett, és a Föld időjárása drámaian megváltozott a levegőbe kerülő több millió tonna szén-dioxid miatt.

Galamb etetés a velencei Szent Márk téren, 1890-ben.

erdekes_fotok949_2.jpg
A 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály katonája irhakabátban őrködik a krakkói Királyi palota tetején.

erdekes_fotok950_2.jpg
A 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály (magyar jelentése: halálfejes véderő) az Waffen-SS egysége volt. Az egység a többi SS hadosztállyal együtt különlegesen kiképzett és elsősorban önkéntesekből álló haderő volt a második világháborúban. A hadosztály legénységét 1939 októberében az SS-Totenkopfverbände tagjaiból, a koncentrációs táborok őrszemélyzetéből állították össze. Első parancsnoka és létrehozója Theodor Eicke volt.

Egy kislány és a mackója gázálarcban, 1940 körül.

erdekes_fotok951_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr5215568494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása