A Puma Punku templomegyüttes
2020. május 21. írta: captain schuro

A Puma Punku templomegyüttes

A Titicaca-tótól tíz kilométerre délkeletre, Bolívia és Peru határához közel található egy fennsík, amelyre egy inkák előtti civilizáció templomkomplexumot épített.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

Az egész együttest Tiwanakunak nevezzük, a furcsa kövekből álló területet pedig Puma Punkunak, amely aymara nyelven a „puma ajtaját” jelenti. A Plataforma lítica nevű területen felállított Puma Punku (és egyébként az egész komplexum) három nagy építési korszakban készült valamikor Kr.u. 300 és 500 között, mintegy hatszáz évvel az inkák megjelenése előtt. Fénykorában csodálatos látványt nyújthatott: az itt dolgozó régészek szerint díszített, fényesre csiszolt fémplakettek, élénk színű kerámiák és szövetek díszítették, és az ősi társadalom elitebb tagjai, valamint a papi réteg járhatott ide.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

Tulajdonképpen vajmi keveset tudunk magáról a kultúráról, amely Tiwanakut felépítette, mivel nincsenek írásos emlékeink róluk – csupán kezdetleges képírásuk maradt fenn, amellyel valószínűleg az építkezéseket is koordinálhatták. A régészek nagyjából megegyeznek abban, hogy az aymara indiánok húzhatták fel a lenyűgöző építményeket, bár közvetlen bizonyíték erre sajnos egyelőre nincsen. Bár a templomkomplexumot építő népet alig ismerjük, a különös kövekről annál többet tudunk, hála a helyszínen talált, félkész szikláknak.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

A régészek nagyrészt a felállított oszlopokból is meg tudták állapítani, hogyan készültek, de jócskán megkönnyítették a dolgukat a félbehagyott, befejezetlen szobrok. A környéken talált legnagyobb megmunkált szikla 7,81 méter hosszú, 5,17 méter széles továbbá 1,07 méter vastag, és mintegy 131 tonnát nyom – nem kevés, de nem is lehetetlen dolgozni vele. A monstrumokat valószínűleg homokkal csiszolták, és keményebb kövekkel vájták – a legprecízebb mintákat pedig fémötvözetekkel faragták ki.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

A preinka andoki kultúra kifejezetten tehetséges volt a fém megmunkálásában – ismerték a rezet (erről vannak helyszíni bizonyítékok, rézöntők formájában), mégis, a réz nem lehetett elég kemény ahhoz, hogy ilyen pontos mintákat hozzanak létre az ebből készült vésőkkel. Ezért erősebb réz-arzén-nikkel ötvözetet használtak, amelyből az arzén a fém merevségén enyhített, a nikkel pedig az erősségét adta – így már gyerekjáték volt az ötvözetből öntött vésőkkel ilyen gyönyörűen szabályos faragásokat készíteni a vörös homokkőből.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

Puma Punku köveit mintegy 90 kilométerrel távolabb, a Copacabana-félszigeten bányászták ki. Egyelőre még nincs megfelelő magyarázat arra, hogyan hozhatták el egészen a Titicaca-tóig a köveket. A kibányászott köveket valószínűleg kötél és fatörzsek segítségével vontatták a helyszínre, legalábbis erre utal a szinte az összes kövön látható az úgynevezett „emelőfogantyú” nyomai, amelyekre köteleket erősítve képesek lehettek – igaz, nem rövid idő alatt, de – eredményesen megtenni még ezt a hosszú utat is.

 Puma Punku, a rejtélyes komplexum Bolíviában

Radarvizsgálatok egyébként megállapították, hogy Puma Punku és a közeli Kalasasaya templomegyüttes között rengeteg ember alkotta építményt rejt a föld, amelyek még feltárásra várnak – az is lehet, hogy az egész környék egy hatalmas vallási komplexumnak adott helyet, csak még nem tudunk róla.

Forrás: origo
Képek: https://www.magnusmundi.com/puma-punku-o-misterioso-complexo-na-bolivia/

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr115711206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.