A lembergi (lvovi) NKVD-s mészárlás áldozatai a szovjetek távozása után, 1941.

A Szovjetunió állambiztonsága, az NKVD nagy tömegeben börtönzött be 1939 és 1941 között lengyeleket, németeket és zsidókat. Jelentős tömegben deportáltak keletre – elsősorban kazah területekre – lengyeleket. Az 1941-es német támadást követően azonban az NKVD vezetősége elrendelte a még Nyugat-Ukrajnában és a Fehéroroszországban (ide értve a frissen Ukrajnához csatolt volt lengyel területeket is) fogva tartottak „áttelepítését”. A parancsba azt is belefoglalták, hogy hány fogvatartottak kell helyben kivégezni. Az NKVD-s jelentések szerint 8789 foglyot még a börtönökben kivégeztek. Ezzel a számmal ellentétben lengyel történészek az 1941-es „áttelepítés” közben elkövetett mészárlások áldozatait 50 000 és 100 000 fő közöttre teszik.

Az éhezés egyik izomelhalásban szenvedő áldozata 1941 telén az ostromlott Leningrádban.

Leningrád 872 napos ostroma idején a városban maradt civilek különösen 1941-1942 telén szenvedtek az éhezéstől. 1941 novembere és 1942 februárja közt a napi kenyér fejadag 125 gramm volt, és még ennek az 50-60 százaléka is fűrészpor és egyéb ehetetlen adalékanyag volt. 1942 januárjában még ezt is csak a munkások és a katonai személyzet kapta körülbelül két hétig. A közlekedés is összeomlott, és a szélsőséges időjárás, a hideg – amely a –30 fokot is elérte – még azt is megnehezítette sok civil számára, hogy eljussanak egy akár csak néhány kilométernyire lévő élelmiszerosztó pontig. 1942 januárjában és februárjában havonta százezren haltak meg, a legtöbben az éhezéstől. Az emberek gyakran az utcán haltak meg, és a túlélők hozzászoktak ennek látványához.

Tánya Szavicseva, egy 11 éves kislány naplója, aki leírja az éhezést Leningrád ostroma idején, a lánytestvére halálát, aztán a nagyanyjáét, aztán a fiútestvéréét, a nagybátyjáét, egy másik nagybátyjáét és az anyjáét. Az utolsó három bejegyzés: "a Szavicsevek meghaltak", "Mindenki meghalt", "Csak Tánya maradt". Az ostrom után röviddel progresszív alultápláltságban ő maga is meghalt. Naplóját bemutatták a nürnbergi perben.

Az auschwitzi Sonderkommando tagjai hullákat égetnek.

A Sonderkommandók a holokauszt idején az egyes koncentrációs táborokban javarészt zsidó foglyokból álló munkacsapatok voltak, amelyek tagjait kényszerítették a meggyilkoltak holttestének elégetésére. Mivel a németeknek szükségük volt a Sonderkommandókra, hogy fizikailag épek maradjanak, viszonylag enyhe bánásmódban részesítették a sondereseket: saját barakkban aludhattak, amely jobban hasonlított egy otthonra, mint a többi barakkok; és megengedték nekik, hogy ingóságokkal rendelkezzenek: az elgázosítottaktól elvett étellel, gyógyszerekkel, cigarettával. Emellett nem voltak kitéve az őrök önkényének, nem gyilkolhatták meg őket ok nélkül. Végeredményben a Sonderkommandók tagjai általában tovább éltek, mint a haláltáborok többi foglyai. Ennek ellenére csak néhányuk élte túl a háborút. Mivel bizalmas információkkal rendelkeztek a náci tömeggyilkosságokról, a Sonderkommando tagjait egyéb tábori foglyoktól izolálták, azokat kivéve, akik a gázkamrákban dolgoztak. Miután a németek nem szerették volna, ha a sonderkommandósok ismeretei eljutnának a táborokon kívülre is, rendszeresen (kb. 4 havonta) elgázosították és újakkal pótolták őket. Az újak első feladata az volt, hogy az előző Sonderkommando tagjainak hulláit elégessék.

Gyerekek és felnőttek fagyott krumplikat ásnak ki a földből egy termelőszövetkezet területén a holodomorként elhíresült ukrán éhínség idején, Donecki terület, 1933.

A holodomor (magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A holodomor nevet kimondottan az ukránok által lakott területeket sújtó éhínségre használják. A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat tevékenysége volt. Viszont nincs arról egyetértés, hogy a holodomorhoz vezető politika kimeríti-e a genocídium jogi definícióját, de tíz ország kormányzata hivatalosan népirtásnak tekinti a holodomort. 2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.

A kétéves Suhaib Hijazi és bátyja, a négyéves Muhammad holttestét viszik rokonaik a temetésükre, Gáza, 2012.

A gyerekek a november 19-i izraeli légicsapások közben haltak meg, amikor a család háza összeomlott. A bombázásban apjuk, Fouad is meghalt, anyjuk és négy további testvérük pedig súlyosan megsebesült. Izrael november 14-én indított támadást a Hamasz ellenőrzése alatt álló Gázai övezet ellen válaszként a palesztin fegyveres csoportok folyamatos rakétatüzére. A támadás első napjaiban Izrael katonai és stratégiai jelentőségű célpontokra csapott le, a művelet aztán később kiterjedt a Hamasz harcosok feltételezett lakóhelyére is. A november 21-i tűzszünet idejére már több mint 150 embert öltek meg Gázában. A halálos áldozatok közül a feltételezések szerint 103 polgári áldozat volt, köztük legalább 30 gyerek.

Egy 9 éves amszterdami fiú a holland éhínség ismertebb nevén "téli éhség" idejln. Sok gyerek kanalat hordott magával "minden esetre".

A szövetségesek 1944 őszére már holland földön álltak, de az ország délnyugati részének felszabadítása és a Market Garden hadművelet kudarca után megmerevedtek a frontok. Az emigrációban lévő holland uralkodói család felszólítására szeptemberben a holland vasúttársaság dolgozói sztrájkba léptek, hogy ezzel is siettessék a német védelem összeomlását. Ez azonban nem következett be, viszont bosszúból a Hollandiában harcoló német erők főparancsnoka, Friedrich Christiansen parancsára a megszálló hatóságok leállíttattak minden, az ország nyugati felébe, így az Amszterdamba, Rotterdamba vagy Hágába irányuló élelmiszerszállítást. Ugyan az embargót később részlegesen feloldották, a háború miatt eleve szűkös készletek, illetve a kiugróan hideg tél miatt az érintett, nagyjából 4,5 millió ember otthonául szolgáló területeken rettenetes éhínség pusztított. A legtöbb élelmiszer teljesen elfogyott már az első hónapokban, sok mindent nemhogy jegyre, hanem a feketepiacon, aranyáron sem lehetett beszerezni. A cukorrépa, sőt még a mérgező anyagokat tartalmazó tulipánhagyma is (utóbbiból nagyjából 140 milliót ettek meg a vészterhes hónapok alatt) nagy becsben álló élelmiszerré nemesedett az éhezők szemében. A holland éhínség ideje alatt, 1945. április–májusáig.

Christina Grimmie halála előtti utolsó koncertjén 2016. június 10-én.

A 22 éves énekesnőt szombat hajnalban ölték meg, miután péntek este koncertet adott Orlandóban. Christina Grimmie fellépése után zenekarával autogramokat osztogatott, ekkor támadta meg a 27 éves Kevin James Loibl. A férfi a rajongók közt elvegyülve az énekes közelébe férkőzött, és meglőtte.

A malmedyi mészárlás során meggyilkolt amerikai katonák, 1944.

A támadó ék csúcsát adó Kampfgruppe Peiper december 17-én, a hadművelet második napján, az útvonal kényszerű módosítása után elérte a belgiumi Malmedyt. A német elit alakulat déltájban megütközött a 285. Tüzérségi Megfigyelő Zászlóaljjal; a harcedzett, agresszív SS-katonák gyorsan legyűrték a gyengén felfegyverzett, tapasztalatlan amerikaiakat. A német katonák megsemmisítették a város közelében található könnyű repülőgépeket, majd az összes foglyot kiterelték a város közeli mezőre. A német egység páncélosai tovább vonultak, és hátrahagytak néhány katonát a foglyok őrzésére. Sokáig tartotta magát az a tévhit, hogy a mészárlás előre eltervezett volt, ezt részben propaganda céllal is terjesztették. A valóság ezzel szemben az, hogy a fegyelmezetlen amerikaiak szökni próbáltak, és erre a németek a tömegbe lőttek, meggyilkolva sokukat. Így fordulhatott elő, hogy néhány amerikai katonának mégis sikerült megszöknie, és elbújnia a városban. Az áldozatok pontos számát sosem sikerült meghatározni, de egyesek szerint legalább 72, pesszimista becslések szerint minimum 130 amerikai katonát lőttek le a mezőn és környékén.

Túszok százai a Beszlán 1. számú iskola tornatermében a beszláni túszdráma idején, 2004. szeptember 1-jén.

A beszláni túszdráma vagy beszláni vérengzés egy több mint 1100 ember túszul ejtésével kezdődő túszdráma volt, amely három nap múlva ért véget több mint 300 ember halálát okozva. 2004. szeptember 1-jén kezdődött, amikor egy főként ingus és csecsen fegyveresekből álló csoport több mint 1100 embert, köztük 777 gyereket ejtett túszul az Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1. számú iskolájában. A túszejtést végrehajtó, Samil Baszajev szeparatista csecsen hadúr küldte csoport a Második csecsen háború befejezését követelte. Három napi patthelyzet után az orosz biztonsági erők megrohamozták az épületet harckocsikat, gyújtórakétákat és más nehézfegyvereket is bevetve. Az iskolát robbanások sorozata rázta meg, amelyet tűz, valamint a túszejtők és az orosz biztonsági erők közötti kaotikus tűzharc követett. Végül legalább 334 túsz halt meg, köztük 186 gyerek; ezen kívül több százan megsérültek és sokan eltűntek.

Gáztámadásban megvakult francia veteránok kosárfonást tanulnak az első világháború után.

Két férfi áll a katonák holttestei között, akik egy temetőben harcolva haltak meg a melegnanói csata során az 1859-es második olasz szabadságharc idején.

Hat meglincselt afro-amerikai férfi a georgiai Lee megyében 1916. január 20.

Helikopterrel emelik ki egy amerikai ejtőernyős holttestét a kambodzsai határ mellett, 1966. május 14-én.

Klára Borstel-Engelsman ( Amsterdam, 1842. április 30. - Auschwitz, 1944. október 12.) volt a legidősebb holokauszt áldozat az Auschwitzi koncentrációs táborban. 102 éves korában gyilkolták meg.

A Redwing tesztsorozat Cherokee kódnevű tesztrobbantása 3,8 Mt hatóerőt produkált.

1956-ban az Egyesült Államok nukleáris tesztjei visszatértek a Csendes-óceánra: az 1956 május – június között lefolytatott Redwing tesztsorozat összesen 17 robbantásának fókuszában a termonukleáris fejlesztések álltak. A Bikini és Enewetak atollok körzetében végrehajtott tesztsorozat egyik robbantásában a főszerepet az Egyesült Államok első bombázó által bevethető méretűre csökkentett termonukleáris eszköze kapta. A TX-15-X1 kódnév alatt futó eszköz végül a Mk-15 Mod 2 hidrogénbomba formájában lett hadrendbe állítva. Az Mk-15 Mod 2 hidrogénbomba alapját képző TX-15-X1 bombát egy B-52-esből dobták a Bikini-atoll északi pereme mentén – a cirka 1,3 km-es magasságban beindított bomba viszont navigációs hiba miatt mintegy 4 mérföldnyivel a kijelölt koordináta mellé ment, aminek eredményeképpen a hatástesztek lényegében értékelhetetlenek lettek.

Adolf Hitler (nagy bajusszal), Ernst Schmidt és Max Amann társaságában, valamint kedvenc terrierjével, Fuchsl-lal.

Hitler fiatalabb korában sokkal dúsabb bajuszt hordott, ám az első világháború idején levágatták vele, így alakult ki a jól ismert Hitler-bajusz. A különleges parancsnak egyszerű oka volt: így ugyanis az akkor még egyszerű tizedesként szolgáló Hitler normálisan fel tudta magára venni a gázálarcot. A bajuszborotválás ellenére a későbbi Führer kis híján odaveszett a fronton. 1918 októberében egy brit mustárgáztámadás során olyan súlyos mérgezést kapott, hogy kis időre még a látását is elvesztette.

Adolf Hitler 25 éves korában ( a kép jobb szélén (ülve) katonatársai között.

Egy amerikai tengerészgyalogos észak-koreai foglyokkal, 1950. szeptember 20.

Észak-koreai menekült civilek szállnak fel egy amerikai hajóra, az észak-koreai Hungnam kikötőjében, a Koreai háború idején, 1950. december 21-én.