1936 október 4-én az angol fasiszták, Sir Oswald Mosley feketeingesei megfélemlítő célzatú erődemonstrációt kívántak rendezni a londoni East End szegény, keleti-európai, oroszországi zsidó menekült-családoktól lakott részén.
A felvonulást engedélyezte a rendőrség, az East End-i zsidók körében pedig egyre inkább eluralkodott a pánik. Úgy érezték, egyedül kell szembenézniük azokkal, akik az otthonaikat fenyegetik, szomszédaik inkább a fasisztákkal szolidárisak, mint velük. Gyorsan kiderült, hogy tévedtek: a negyed – saját negyedük - utcáinak, kivált a Cable Street-nek a védelmére több tízezres létszámban vonultak fel az ír kikötői munkások, a szakszervezetek tagjai, baloldali antifasiszták, hogy Mosleyék útjába álljanak.
A rendőrségnek be kellett látnia, hogy ezek között a körülmények között nem lehet biztosítania a felvonulásra összegyűlt nácik testi épségét, ezért lefújták a menetet. Igaz, hogy összecsapásokra így is sor került, de a náciknak haza kellett menniük.
Az esemény a munkások, a negyed különböző nemzetiségű szegény lakói közötti szolidaritás és a felébredő zsidó öntudat és bátorság példájaként, mementójaként rögzült az angol zsidóság emlékezetében.
A Brit Fasiszta Unió tagjai köszöntik vezetőjüket, Sir Oswald Mosleyt.

Sir Oswald Mosley a Brit Fasiszta Unió vezetője.

A rendőrség összecsap az antifasiszta tüntetőkkel.

A rendőrök eltakarítják a tüntetők által felépített barikádot, hogy utat adjanak a fasiszta menetelőknek.

A rendőrség letartóztat egy antifasiszta tüntetőt.

A rendőrség letartóztat egy antifasiszta tüntetőt.

A rendőrség letartóztat egy antifasiszta tüntetőt.

Az antifasiszta tüntetők visszavonulnak, amikor a rendőrség az Aldgate közelében felállított barikádot áttörte.

A rendőrség letartóztat egy antifasiszta tüntetőt.

A helyiek javítanak egy járdát, melynek a köveit felszedték a harchoz meg a barikádokhoz.

Brit Fasiszták Uniója (BUF) újság beszámolója.

A Cable street-i csata.

Forrás: rarehistoricalphotos.com
