Az egyik legfurcsább szellemhajót a hamburgi székhelyű Baltische Reederei GmbH társaság megrendelésére a svédországi Lindholmens Mekaniska Verkstad AB hajógyárban építették. A 70,1 méter hosszú, 1322 tonna vízkiszorítású gőzöst 1914 elején állították szolgálatba, és Angermanelfven néven vették lajstromba.
Meghajtásáról egy háromexpanziós gőzgép gondoskodott, amely 10 csomós sebesség (19 km/óra) elérését biztosította a balti-tengeri kereskedelmi forgalomban hajózó gőzös számára. Elsősorban Hamburg és svédországi kikötők között teljesített szolgálatot 1914 augusztusáig, az első világháború kitöréséig. 1918 után a hajó a német háborús jóvátétel részeként Nagy-Britanniába került.
1921-ben a Hudson's Bay Company hajózási társaság tulajdonába került, anyakikötője a skóciai Androssanban lett. Ekkor nevezték át, a gőzöst SS Baychimo néven jegyezték be az angol hajóregiszterbe. Az SS Baychimo az 1920-as években a Hudson's Bay Company zászlaja alatt elsősorban az észak-atlanti útvonalon, Nagy-Britannia és Kanada között teljesített szolgálatot. 1931. október 1-jén, a Beaufort-tenger és a Baffin-öböl közti észak-kanadai Barrow-szorosban a Baychimo a jég fogságába esett.
A személyzet kénytelen volt elhagyni a hajót, mert attól tartottak, hogy a jég szorításától megsérülhet a hajótest. A tengerészek a jégen gyalogoltak ki a szárazföldre, és a közeli Barrow községben húzták meg magukat. Amikor két nap múlva visszatértek, csak a hajó hűlt helyét találták; úgy tűnt, mintha a Baychimon önálló életre kelt, és kitört volna a jég fogságából.
Az elszabadult hajó keresésére repülőgépet vetettek be, és október 9-én sikerült is megtalálni az ismét a jég fogságába került gőzöst. Mivel úgy tűnt, hogy a beköszöntő tartós fagy miatt a tavaszi időszak előtt már nem lesz kiszabadítható a Baychimo, a hajózási társaság személyzet állomásoztatását tervezte a gőzös mellett, akik az időjárási viszonyok jobbra fordulása után biztonságos kikötőbe vihetik a hajót. A 22 fős őrszemélyzet ideiglenesen felépített fűthető faházakban várt a kedvezőbb időre.
November 29-én rettenetes hóvihar tört ki, az üvöltő szél által felkavart hó elől mindenki a faházakba húzódott vissza. Amikor elült a jeges vihar tombolása, a fakunyhókból kilépő tengerészek megdöbbenve vették észre, hogy ismét nyoma veszett a gőzösnek. A matrózok már mindenféle gonosz természetfeletti erők munkájáról suttogtak, a kapitány viszont úgy vélte, a vihar végezhetett a titokzatosan eltűnt gőzössel. A Hudson's Bay Company részére írt jelentésében is az szerepelt, hogy a Baychimo elsüllyedt.
Néhány nappal később egy sarki rókákra vadászó inuit (eszkimó) prémvadász arról számolt be, hogy egy ismeretlen, elhagyott gőzöst látott sodródni a Beaufort-tenger jégtáblái között.
Az 1931-es eltűnése utáni évtizedekben még többször látták a szellemhajóvá lett SS Baychimót. Volt, hogy sikerült is átszállni a hosszú évek óta sodródó gőzösre, de a megviselt hajón tönkrement technika miatt a mentési kísérlet kudarcba fulladt. Legutoljára 1969-ben, tehát az eltűnése után 38 évvel fedezték fel a Csukcs-tengeren, az alaszkai partok közelében, az Icy Cape környékén.
Ezután végleg nyoma veszett a magányos gőzösnek, amely harmincnyolc évig tartó sodródásával a tengeren elhagyottan bolyongó szellemhajók abszolút világrekordere lett.
Az SS Baychimo rekordjával csak Van der Decken kapitány 1658-ban, a Jóreménység-fokánál eltűnt és kísértethajóvá lett vitorlása "állja a versenyt", amelyet a dél-afrikai Cape Point közelében még 1992-ben is látni véltek.
forrás: origo
