Stonehenge-másolatok
2018. szeptember 22. írta: captain schuro

Stonehenge-másolatok

   A négy évezreddel ezelőtt, máig titokzatos céllal épült kőköröket az elmúlt harminc évben rengetegen próbálták művészeti alkotásként újraértelmezni. 
A nebraskai Alliance határában álló, Jim Reinders által épített Carhenge nevéhez híven autókból készült. Az elkészítéséhez felhasznált harminckilenc, szürke porfestékkel bevont autó mindegyike amerikai gyártmány.


stonehenge-1.jpg

A 29 méteres kört alkotó járművek 1987-es felállítása óta eltelt majd három évtizedben egy egész sornyi más, autós témájú mű lepte el a környéket.

 

stonehenge-2.jpg

stonehenge-3.jpg

stonehenge-4.jpg

A berlini fal leomlása után készült el a Tankhenge, amely jó szögből nézve éppen keretbe foglalta a Recichstag épületét.

 

stonehenge-5.jpg

stonehenge-6.jpg

stonehenge-7.jpg

Az új-mexikói Santa Fe közelében állt Fridgehenge, melyet majdnem egy évtized után, 2007-ben tüntettek el a környék lakóinak tömeges panaszai miatt.

 

stonehenge-8.jpg

stonehenge-9.jpg

stonehenge-10.jpg

A teljes egészében polisztirolhabból készült Foamhenge, Mark Cline munkája, amely 2004 óta áll a Virginia állambeli Natural Bridge-ben. Az elmúlt tizenegy év időjárás változásai kissé betettek a műnek, így mára részben egy faszerkezet tartja egyben.

 

stonehenge-14.jpg

stonehenge-13.jpg

stonehenge-12.jpg

stonehenge-11.jpg

A mára lebontott, egykor a dél-kaliforniai Myrtle Beach egyik vidámparkjában, a Freestyle Music Parkban állt Phonehenge, melyet néhány brit telefonfülkéből építettek 2004-ben.

 

stonehenge-15.jpg

stonehenge-16.jpg

stonehenge-17.jpg

Banksy a 2007-es Glastonbury Festivalon szétfirkált mobil WC-kből próbálta meg elkészíteni Stonehenge mását. Döntsék el, sikerült-e neki.

 

stonehenge-20.jpg

stonehenge-19.jpg

stonehenge-18.JPG

Az Írországhoz tartozó Achill szigetén álló Achill-henge


stonehenge-21.jpg

A száz méteres kört formázó, négy méter magas gyűrű harminc betonoszlopból épült fel mindössze egy hétvége alatt. A környező földek tulajdonosa, Joe McNamara 2011 novemberében engedély nélkül helyezte el az alkotást, melynek eltávolítására több alkalommal is felszólították, de ennek nem tett eleget.

 

stonehenge-22.jpg

stonehenge-23.jpg

Azóta a betongyűrű több művészeti alkotást is hordozott már magán, a környékbeliek pedig elfogadták azt.


stonehenge-24.jpg

A felfújható Stonehenge, Jeremy Deller 2012-es munkája, amely az elmúlt években a világ majdnem minden táján megfordult már.

 

stonehenge-26.jpg

stonehenge-25.jpg

stonehenge-27.jpg

stonehenge-28.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr9614254981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása