1945. augusztus 4., Moszkva: a Vlagyimir Lenin Úttörőcsapat tagjai ünnepélyesen megigazítják magukon a vörös nyakkendőt, majd belépnek az Amerikai Egyesült Államok moszkvai képviseletére. Két nappal vagyunk Hirosima előtt, Európában három hónapja béke van, Amerika a Szovjetunió szövetségese, a pionírok pedig ennek megfelelő ajándékot hoznak: egy szép nagy fából faragott amerikai címert, fehérfejű rétisassal, nyílvesszőkkel és a békét jelképező olajággal, ott volt a csőre között a felirat is, ahogy kell.
Az amerikai címer a National Cryptologic Museum-ban
Az ajándék Avarell Harriman nagykövet rezidenciáját ékesítette a következő hét évben, akkor is, amikor a két nagyhatalom már a legnagyobb ellenségek voltak. A csőr alatt, a faragvány belsejében volt azonban valami, amit nem írt elő a heraldika: egy egészen apró lehallgatóberendezés.
A lehallgatóberendezés a faragvány belsejében
Nem akárki tervezte: Léon Theremin, aki egyebek között a róla elnevezett fura hangszert, az érintés nélkül, kézgesztusokkal megszólaltatható teremint is kitalálta.
Léon Theremin és az általa 1919-ben feltalált Theremin, az egyik legelső elektronikus hangszer.
A világ egyik első elektronikus hangszerének állítólag Lenin is nagy rajongója volt, de ahhoz, hogy az orosz fizikus a sztálini terror legdurvább évében, 1938-ban visszajöjjön Amerikából a Szovjetunióba, a KGB, valamint a professzor amerikai adósságai is kellettek. Theremin hamarosan a Gulágon találta magát. Más nélkülözhetetlen kutatókhoz hasonlóan ő is egy ,,saraskába" került (Tupoljev is egy ilyen kényszermunkatáborban skiccelte fel a Tu-2-es bombázót), és a parancsnak engedelmeskedve új típusú lehallgató-berendezéseken dolgozott.
Az amerikai címerbe tett minilehallgató (az amerikai szakirodalom ezt egyszerűen "The Thing" - a "Dolog" néven tartja számon) igazi újdonság volt: a világ egyik első olyan "passzív" hangtovábbítója, ami csak akkor lép működésbe, ha külső forrásból elektromágneses energiával aktiválják. Tulajdonképpen az árucikkek leolvasásánál használt, mai RFID-technikákra hasonlít, de a lényeg, hogy az egészen vékony membránú, saját elektronikával nem rendelkező kütyüt passzív állapotban gyakorlatilag nem lehetett felfedezni.
Az amerikai címer egészen 1952-ig jelentett a szovjet állambiztonság felé a rezidenciáról. Akkor bukott le, amikor a brit nagykövetség rádiósának fülébe egy nyílt csatornán egyszer csak berecsegett az amerikaiak beszélgetése - a szovjetek éppen ott továbbították a hangot. Theremin lehallgatóját az amerikaiak is gyorsan lemásolták, ami nem gátolta meg őket abban, hogy később politikai ügyet csináljanak belőle: az 1960-as U-2-es incidensben (ez az az eset, amikor az USA lelőhetetlennek hitt kémrepülőjét a szovjetek mégiscsak lelőtték) nyilvánosságra hozták az évekkel korábbi ügyet, hogy szemléltessék: lám, az oroszok is kémkednek, mindenki így játszik.
