Nők, akik megváltoztatták a történelmet.
2018. szeptember 28. írta: captain schuro

Nők, akik megváltoztatták a történelmet.

Erős, bátor, független nők, asszonyok, akik erőteljes hatást gyakoroltak a történelemre.


Anne Frank (1929. június 12. - 1945. március) zsidó származású német lány, akit "Anne Frank naplója" címmel kiadott, a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé.

 megvaltoztattak1.jpg

Teréz anya (1910. augusztus 26. - 1997. szeptember 5.) albán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kalkutta szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta.

 megvaltoztattak2.jpg

Aun Szan Szu Kji (1945. június 19.-) burmai politikus, az 1980-as évek óta harcol hazája erőszakmentes demokratizálásáért. 1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki "A demokráciáért és emberi jogokért való erőszakmentes küzdelméért."

 megvaltoztattak3.jpg

Billie Jean King (1943. november 22. -) profi teniszező. Pályafutása alatt összesen 39, 12 női egyéni, 16 női páros és 11 vegyes páros Grand Slam-győzelmet aratott. A történelem egyik legnagyobb női teniszezőjének, sportolójának tartják. Billie Jean King volt az első olyan amerikai élvonalbeli sportoló, aki a nyilvánosság előtt vállalta, hogy saját neméhez vonzódik. 

 megvaltoztattak4.jpg

Diána walesi hercegné (1961. július 1. - 1997. augusztus 31.), Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége. Károly herceggel kötött házasságával egy csapásra nemzetközi hírességgé vált. Életét csaknem állandóan a média érdeklődése követte, ami főként királyi státusának vonzerejéből adódott.

 megvaltoztattak5.jpg

Benazír Bhutto (1953. június 21. - 2007. december 27.) pakisztáni politikus, miniszterelnök, a 2007-es pakisztáni szükségállapot eseményeinek ellenzéki főszereplője. 2007 végén esélyes elnökjelöltként egy öngyilkos merénylet áldozata lett. Ő volt az első nő, akit megválasztottak egy korábbi gyarmat mohamedán állam miniszterelnökének.

 megvaltoztattak6.jpg

Michelle Obama (1964. január 17. -) amerikai ügyvéd, Barack Obama volt amerikai elnök felesége. Az első színes bőrű first lady az első színes bőrű elnök mellett.

 megvaltoztattak7.jpg

Oprah Winfrey (1954. január 29. -) amerikai televíziós műsorvezető, alkalmi színésznő, producer, üzletasszony. Az igazi hírnevet a saját nevével fémjelzett The Oprah Winfrey Show hozta meg 1986-ban, amely egy Amerikában futó beszélgetőműsor, amelynek utolsó adása 2011-ben volt. Egyike a 20. és 21. század leggazdagabb és legbefolyásosabb amerikai személyiségeinek.

 megvaltoztattak8.jpg

Florence Nightingale (1820. május 12. - 1910. augusztus 13.) angol ápolónő és statisztikus. A modern nővérképzés, valamint a betegellátás reformjának elindítója. Ő alkalmazott először statisztikai megközelítést a betegápolás hatékonyságának elemzésére, így a bizonyítékokon alapuló orvoslás egyik úttörőjének tekinthető. Azt hirdette, hogy az alapvető méltósághoz és a megfelelő ellátáshoz mindenkinek alapvető joga van, nemtől, nemzetiségtől és vallási felekezettől függetlenül.

 megvaltoztattak9.jpg

Madonna (1958. augusztus 16. -), Grammy- és Golden Globe-díjas, olasz származású amerikai énekes, színész, rendező és üzletasszony. A "Pop királynője"-ként tartják számon.

 megvaltoztattak10.jpg

Marie Stopes (1880. október 15. - 1958. október 2.) brit író és tudós. A női szexualitás és a hozzá kötődő egészségvédelem volt a központi témája. 1999-ben az angol újságolvasók szavazatai alapján ő lett az évezred asszonya. 

 megvaltoztattak11.jpg

Mary Quant (1934. február 11. -) walesi divattervező. Neki köszönhetjük a miniszoknyát.

 megvaltoztattak12.jpg

Kathryn Ann Bigelow (1951. november 27. -) amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer. A Bombák földjén című filmért először vehette át a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, ezzel a kategória első női győztese lett. 2010 áprilisában a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

 megvaltoztattak13.jpg

Amelia Earhart (1897. július 24. - eltűnt: 1937. július 2.) a repülés amerikai származású női úttörője, az első jelentős női pilóta. Sok olyan utat tett meg Lockheed Vega monoplán gépével, mely férfiak számára is erőt próbáló lett volna.

 megvaltoztattak14.jpg

Coco Chanel (1883. augusztus 19. - 1971. január 10.) francia divattervező, a Chanel divatház alapítója, az haute couture, a francia elegancia és a 20. század divatjának egyik legkiemelkedőbb képviselője. A modern, felszabadult, elegáns és dinamikus nő szimbóluma. Nevéhez fűződik a modern divat megalapozása. Szabászati stílusát az egyedi, férfias vonású, letisztult, néhol tengerészek és katonák öltözetére emlékeztető stílusjegyek jellemzik.

 megvaltoztattak15.jpg

Angela Merkel (1954. július 17. -) német politikus, 2000 óta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, 2005 óta Németország kancellárja. A világ egyik legbefolyásosabb emberének tartják, a Forbes 2015-ös listája szerint például a második legnagyobb hatalmú ember a világon, egyben a legbefolyásosabb nő.

 megvaltoztattak16.jpg

Diana Vreeland (1903. szeptember 29. - 1989. augusztus 22.), a Harper's Bazaar divatszerkesztője, és a Vogue főszerkesztője volt. A divatújságírás és a női magazinok nélküle ma nem itt tartanának.

 megvaltoztattak17.jpg

Helena Rubinstein (1872. december 25. - 1965. április 1.) volt a lengyel-amerikai üzletasszony, a Helena Rubinstein Incorporated kozmetikai cég alapítója.A nők neki köszönhetik a vízálló szempillafestéket, az önbarnító krémet, a szépségszalonokat és a tubusos szempillaspirált.

 megvaltoztattak18.jpg

Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (Párizs, 1804. július 1. - 1876. június 8.) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. George Sand tehetsége legragyogóbban késői kisebb elbeszéléseiben nyilvánul meg, melyek mentesebbek lévén a célzatos vonatkozásoktól, szigorúan a való élet, különösen a falusi nép életének hű leírását adják. Legnagyobb érdeme, hogy az emberiség legmagasabb és legnemesebb érdekeit férfiasan, állhatatos szívvel képviselte.

 megvaltoztattak19.jpg

Margaret Thatcher (1925. október 13. - 2013. április 8.) brit konzervatív politikus, 1975 és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. Egy szovjet újságíró adta neki a "Vaslady" becenevet, a rendíthetetlen politikai vezetésért, melyet büszkén vett tudomásul. Hevesen ellenezte Nagy-Britannia EU-tagságát.

 megvaltoztattak20.jpg

Emmeline Pankhurst (1858. július 15. - 1928. június 14.) brit politikai aktivista, a választójogok elismertetése Angliában elsősorban az ő érdeme. Ő volt az első nő Nagy-Britanniában, aki nem csupán irodalmi, hanem politikai eszközökkel is felvette a harcot a nők jogaiért.

 megvaltoztattak21.jpg

Joanne Kathleen Rowling (1965. július 31. -) angol írónő, a Harry Potter-sorozat írója. A World's Richest 2004 listát összeállító magazin az év legnagyobb szenzációjának tekinti, hogy 2004-ben J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője is belépett a milliárdosok klubjába. Igaz, hogy az írónőnek mindössze az 552. helyet sikerült elcsípnie egymilliárd dollárra saccolt vagyonával, ám ezt is sikernek könyvelheti el, hiszen sokakkal ellentétben nem egy vállalat élén sikerült meggazdagodnia, és nem is örökölt. Sőt, ő az első, aki könyvírással keresett ennyi pénzt.

 megvaltoztattak22.jpg

Katharine Hepburn (1907. május 12. - 2003. június 29.) amerikai színésznő. A színészek között ő a legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett színész: tizenkétszer jelölték, melyből négy alkalommal kapta meg a díjat. A klasszikus platinaszőke dívák uralma idején lett hollywoodi sztár, mert tehetséges volt. Öltözködésben és közéleti szereplésben azonban nem követte őket, jobban szerette a kényelmes, nadrágos eleganciát és a háborítatlan magánéletet. Ez maga volt a lázadás, mégis divatikon lett.

 megvaltoztattak23.jpg

II. Erzsébet (1926. április 21. -) 1952. február 6. óta Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak az uralkodója, az anglikán egyház feje. A leghosszabb ideje trónon lévő brit (angol-skót) uralkodó. A leghosszabb ideig regnáló uralkodók listáján jelenleg a 16. helyet foglalja el, ahol a nők közül az első helyen szerepel.

 megvaltoztattak24.jpg

Hillary Clinton (1947. október 26. -) amerikai jogász, demokrata politikus, a férje, Bill Clinton elnöksége alatt (1993 és 2001 között) az Egyesült Államok first ladyje, majd 2001 és 2009 között New York állam szenátora és 2009-től 2013-ig az első Obama-kormány külügyminisztere. A 2008-as amerikai elnökválasztás egyik esélyes, de kieső jelöltje volt. 2016-ban újra harcba szállt az elnöki posztért, miután pedig győzelmet aratott vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor fölött, július 26-án hivatalosan is megválasztották a párt elnökjelöltjének. Ezzel ő lett az első női elnökjelölt az ország történetében, de a választáson alulmaradt a republikánus színekben induló Donald Trumppal szemben.

 megvaltoztattak25.jpg

Rosa Parks (1913. február 4. - 2005. október 24.) afroamerikai polgárjogi aktivista, az amerikai feketék polgárjogi mozgalmának egyik vezéralakja. Parks arról lett híres, hogy 1955-ben a buszvezető utasítása ellenére nem volt hajlandó átadni helyét a buszon egy fehér bőrű utasnak. Letartóztatása váltotta ki a montgomery-i buszbojkottot, a történelem egyik legsikeresebb, faji megkülönböztetés elleni megmozdulását, ami a polgárjogi mozgalom vezetőjévé emelte Martin Luther Kinget. Parks az amerikai kultúra és a polgárjogi küzdelmek egyik legjelentősebb alakjává vált.

 megvaltoztattak26.jpg

Indira Gandhi (1917. november 19. - 1984. október 31.) Indiai politikus, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt (INC) tagja. Indira Gandhi két cikluson keresztül volt India miniszterelnöke. Első ízben 1966. január 19. - 1977. március 24-éig. Majd 1980. január 15-től újra elnökölt 1984. október 31-éig. Ragyogó stratéga és politikusi elme volt, megfelelt a közösség feletti személyes hatalom elvárásának. Bár nő lévén azt hihették, hogy az egyik legfőbb állami méltóságba kerülve passzív szerepet fog betölteni, szereplései ennek gyakorlati cáfolatai.

 megvaltoztattak27.jpg

Audrey Hepburn (1929. május 4. - 1993. január 20.) angol-holland származású Oscar-díjas színésznő. A világraszóló filmes karrier után a UNICEF utazó nagyköveti feladata töltötte ki az életét. 2006-ban a brit "New Woman" magazin olvasói a világ legszebb nőjének választották.

 megvaltoztattak28.jpg

Maria Curie (1867. november 7. - 1934. július 4.) lengyel származású francia fizikus és kémikus, a radioaktivitás úttörő kutatója. Ő volt a párizsi egyetem első női professzora, azonkívül elsőnek kapott kétszer Nobel-díjat, a fizika, illetve a kémia területein végzett munkájáért.

 megvaltoztattak29.jpg

Madame de Pompadour (1721. december 29. - 1764. április 15.), francia polgárleány, az első stílusteremtő hölgyek egyike XV. Lajos francia király ágyasa. A pompadour frizurát róla nevezték el. A csábító asszony terjesztette el a pipereszerek és az illatosítók tartására szolgáló erszényszerű kézitáskát, amelyet a nők kiegészítőként máig szívesen használnak. A ridikül szó a nevetségesen kis méretre utal.

megvaltoztattak30.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4714269993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása