2018. október 07. írta: captain schuro

A búvárruhák rövid története

A búvárnak szabadabb mozgást nyújtó búvárruhákat már Leonardo da Vinci jegyzetei között is találhatunk a ruhát hadászati célra tervezte.

Két évszázaddal később a francia Sieur Fréminet bár olyan búvárruhát épített, amely a levegőt tartalmazó tartályt maga után húzta a vízben. A tartály és a sisak közötti összeköttetést két tömlő biztosította.

1819-ben jelent meg először a súlyokkal megnehezített talp a búvárruhák történetében, a német August Siebenek köszönhetően. A korai búvárharang egy kémlelőnyílásokkal ellátott vörösréz sisakká redukálódott, amibe a levegőt kompresszor segítségével a felszínről juttatták.

1837-ben eljutott oda, hogy a vízálló búvárruhához hozzáerősítette a sisakot, így a víz már tudott belefolyni, ezáltal a búvár már bármilyen testhelyzetben közlekedhetett.

1923-ban már 163 méteres mélységet is elértek a Michelin-gumiemberre emlékeztető Neufeldt-Kuhnke szilárd búvárruhával.

1865-ben Rouquayrol és Denayrouze szerkezetével a búvár 30 percig maradhatott víz alatt tíz méteres mélységben, miközben egy sűrített levegő-tartályt cipelt magán.

1924-re datálható a békatalp megjelenése, ami nagymértékben megkönnyítette a víz alatti mozgást. Két évvel később a francia Le Prieur bemutatta az első önálló légzőkészülékes búvárfelszerelést.

1943-ban Jacques-Yves Cousteau és Emilé Gagnon megalkotta azt a modern légzőkészüléket, ami forradalmasította a búvárkodást. Az Aqualung névre keresztelt eszköz legnagyobb újdonsága a nyomásszabályzó szelep volt, ami a nagynyomású palackban tárolt gáz nyomását atmoszférikus nyomásra csökkentette, így a búvár be tudta lélegezni.

Chester MacDuffee építette búvárruha 1914-ben.