A fogak feketítése, japánul ohaguro ősi szokás Japánban, a legrégebbi előfordulásait a történészek a 2-5. század közé teszik, a tömeges elterjedést pedig a 12. századra. Hogy miért tartották szépnek a fekete fogat a japánok, annak már a múlt ködébe vész az eredete, általában arra tippelnek a kutatók, hogy a rizsporral fehérre festett arc mellett csúnya sárgának tűntek a fogak, és úgy tartották esztétikusnak, ha a hajjal megegyező színűre, vagyis feketére festik. 

Eleinte csak az arisztokrácia és különösen a császári család köreiben volt szokás, hogy nagyobb ünnepekre feketére festik a fogaikat, aztán az 1500-as évektől egyre jobban elterjedt a dolog; a szépség, a vagyon, és a nemesi származás jelképe volt a fekete fog. Később annak jelzése, hogy egy lány elérte a felnőttkort.

A fogfeketítésre egy különleges mixtúrát alkalmaztak, aminek az alapja ecetben feloldott vasreszelék volt, ebbe teafüvet és lereszelt diókból, bogáncsokból származó festékanyagokat kevertek. A festést néhány naponta kellett megismételni, és kutatók szerint még jótékony hatása is volt, ugyanis fertőtlenített, és védett a fogszuvasodás ellen.

Akadt olyan időszak, amikor csak a férfiak feketítettek, de általában női szokás volt, az 1800-as években gyakorlatilag minden 18 év feletti nőnél megszokott volt, kivéve a legszegényebbeket, akik csak esküvők és temetések alkalmából engedhették csak meg az ohaguro szertartását. Fekete fogsoruk volt a gésáknak és a prostituáltaknak is. A Japánba látogató nyugati utazók sokáig félreértették a fogfeketítést, és azt gondolták, hogy az egyfajta büntetés, illetve annak jelzése, hogy a nő már férjezett. 

1870-ben Meidzsi császár, a modern Japán atyja, a nyugati nyitás jegyében betiltotta az ohagurót. Pár évtized kellett, hogy az ország átvegye a nyugati stílust és a hófehér fogakat, amit évszázadokig állatiasnak és barbárnak tartottak, mintha valakinek a csontjai látszanának ki, szépnek lássák.