Sziklarajzok a Nine Mile Canyon falain.   
2018. október 13. írta: captain schuro

Sziklarajzok a Nine Mile Canyon falain.   

Észak-Amerikában, égészen pontosan Utahban található a legtöbb, amerikai bennszülöttek által létrehozott sziklarajz. Több mint ezer helyszínt azonosítottak a területen. Konzervatív becslések szerint tízezer egyedi rajzot, de egyes régészek szerint valójában akár ennek több mint tízszeresét is rejthetik a sziklák.

 sziklarajzok_1.jpg

Ezt a területet éppen ezért úgy is emlegetik, mint a világ leghosszabb művészeti galériáját. A több mint 64 km hosszú szakaszt egy kis folyó, a Nine Mile Creek faragta ki. A legtöbb rajzot és piktogramot a fremont indiánok hagyták a kanyon falain, akiknek ez a terület már időszámításunk szerint 300-ban az otthonát jelentette.

 sziklarajzok_2.jpg

A korai fremont emberek nomád életmódot folytattak, vad állatokat és növényeket ettek, valamint kukoricát termesztettek. Időszámításunk szerint 750-re a nomád életmód átalakult letelepedett falusi életmóddá, mezőgazdasági falvak jöttek létre, az emberek pedig házaikat fából és sárból készítették.

 sziklarajzok_3.jpg

A sziklarajzok körülbelül időszámításunk szerint 950 és 1250 között készülhettek, még a fremont kultúra idejében. 1500-ban azonban az őshonos kultúra eltűnt, ennek okai pedig ismeretlenek. Valószínűsíthető, hogy a sokkal agresszívabb népcsoportok, mint például az Ute, Paiute és a Soson emberek megjelenése lehetett az eltűnésük oka.

sziklarajzok_4.jpg

sziklarajzok_5.jpg

sziklarajzok_6.jpg

sziklarajzok_7.jpg

sziklarajzok_8.jpg

sziklarajzok_9.jpg

sziklarajzok_19.jpg

sziklarajzok_20.jpg

sziklarajzok_21.jpg

sziklarajzok_10.JPG

sziklarajzok_11.jpg

sziklarajzok_12.png

sziklarajzok_13.jpg

sziklarajzok_14.jpg

sziklarajzok_15.jpg

sziklarajzok_16.jpg

sziklarajzok_17.jpg

sziklarajzok_18.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr3014299383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása