Wadi Al-Salaam - a világ legnagyobb temetője  
2018. október 22. írta: captain schuro

Wadi Al-Salaam - a világ legnagyobb temetője  

A Wadi Al-Salaam temetőt Irakban találjuk Najaf síita szent városánál. Az iszlám temetőben, több millió ember nyugszik. A jelen korban is minden évben több mint félmillió embert temetnek itt el. A temető területe 1485,5 hektár, amelynek hosszúsága 10 kilométer. A Najaf városa mellett lévő temető neve magyarul a Béke Völgye. Najafban 600 000 ember lakik. Ez a város Irak egyik legnépesebb településének számít. Wadi Al-Salaam temetőbe már 1400 éve folyamatosan temetik a síita embereket. A legenda szerint mindegy, hogy az ember teste hol fekszik, de lelküket erre a helyre kell temetni. Ezért itt nyugszanak prófétáik, királyaik és hercegeik, akiknek a síremlékét itt láthatjuk meg.


Irakból és Iránból jönnek a síita hozzátartozók

 wadi_al-salaam_1.jpg

Síita hozzátartozók a hozzátartozójuk sírjánál

 wadi_al-salaam_2.jpg

A temető egyik vonzereje, szelfizés Imam al-Mahdi mauzóleumban

 wadi_al-salaam_3.jpg

A Korán olvasása a hozzátartozó sírjánál

 wadi_al-salaam_4.jpg

Egy gyerek sírásó

 wadi_al-salaam_5.jpg

Hagyományos síita temetés

 wadi_al-salaam_6.jpg

Egy rokon az Iraki hősi halott sírjánál

 wadi_al-salaam_7.jpg

Sorban állás a szent vízért az Imam al-Mahdi mauzóleumban

 wadi_al-salaam_8.jpg

Egy nő szent vízzel mossa a hozzátartozója sírját

 wadi_al-salaam_9.jpg

Egy nő imádkozik az Imam al-Mahdi mauzóleumban

 wadi_al-salaam_10.jpg

Pihenő sírásó

 wadi_al-salaam_11.jpg

2003-as iraki háború idején naponta 250 halottat temettek a temetőbe

 wadi_al-salaam_12.jpg

Vízes palackok a sírkövek tisztításához szükséges víz szállítására

 wadi_al-salaam_13.jpg

Gyászmenet

 wadi_al-salaam_14.jpg

2004-ben amerikai katonák a temetőben rejtözködő fegyveresekkel harcoltak, ennek nyomai ma is láthatók.

wadi_al-salaam_15.jpg

wadi_al-salaam_16.jpg

wadi_al-salaam_17.jpg

wadi_al-salaam_18.jpg

wadi_al-salaam_19.jpg

wadi_al-salaam_20.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr8014315013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása