Minden évben atlanti tőrfarkú rákok millióit fogják be és véreztetik ki a biotechnológiai ipar céljaira. A testfolyadékukban található, bámulatosan érzékeny baktériumdetektort egyelőre nem sikerül szintetikus úton helyettesíteni.

Az első dolog, ami szembetűnik: ez a vér bizony kék. Ám a legizgalmasabb dolog nem is a vér színe, hanem két benne megtalálható fehérje: az úgynevezett koagulogén és egy hasítóenzim. Mindkettőt a vérben cirkáló, a mi falósejtjeinkhez hasonló sejtek, az amőbociták termelik. A koagulogént az enzim a baktériumok sejtfalából kiszabaduló anyagok hatására sűrű és áthatolhatatlan hálózattá alakítja - valahogy úgy, ahogy a mi vérünk alvadási faktorai az érfal sérülésének hatására rögöt képeznek. Ez a kocsonyás csapda foglyul ejti a behatoló baktériumokat, és nem engedi, hogy a testfolyadékban - amelyet, nyílt keringésű lényről lévén szó, vér helyett vérnyiroknak illene neveznünk - elterjedjenek.

Néhány erre specializálódott gyógyszeripari cég alaposan kihasználja az atlanti tőrfarkú (Limulus polyphemus) e biológiai különcségét: élve elfogják és kivéreztetik a páncélos jószágokat, hogy az amőbocitákat feltárva hozzájussanak az értékes fehérjékhez. Az így készülő kivonat olyan teszthez szolgál alapanyagul, amely a baktériumok sejtfalában található mérgező anyagokat, az ún. endotoxinokat kimutatja. Az endotoxinok jelenlétében a kivonat fehérjéi ugyanazt teszik, mint a tőrfarkúnál a vérnyirokban: az oldatot kocsonyává alakítják.

A folyamatot Fred Bang és munkatársai fedezték fel és írták le egy 1956-os közleményükben. "A gél immobilizálta a baktériumokat, de nem ölte meg őket" - írják a cikkben. - "Az alvadék stabil volt, szilárd, és több hétig így is maradt szobahőmérsékleten." Bakteriális szennyeződés hiányában az összecsapzódás elmarad, ezért a vizsgált felszín vagy folyadék baktériummentesnek tekinthető. Az egyszerű és csaknem azonnali eredményt adó teszt LAL (Limulus amőbocita lizátum) néven vált ismertté.

Manapság az USA-ban a LAL-tesztet alkalmazzák minden, az amerikai gyógyszerhatóság által jóváhagyott gyógyszer, sőt, valamennyi implantátum - például a pacemakerek vagy a protézisek - tisztaságának ellenőrzésére. Úgyhogy a tőrfarkú vére hatalmas biznisz, ami rengeteget hoz a konyhára a vele foglalkozó cégeknek.

A gond csak az, hogy az ipar óriási mennyiségben igényli a becses nedűt, amelyet az élő tőrfarkúakból oly módon nyernek ki, hogy a keringő testfolyadék térfogatának meghatározott hányadát leveszik. A tőrfarkúak a párzási időszakban a sekély vizekbe vándorolnak, s ilyenkor minden különösebb nehézség nélkül milliószám gyűjthetők.

A kiszolgáltatott állatok ilyenkor annyira egyszerűen befoghatók, hogy a szintetikus műtrágyák kora előtt az amerikai trágyák egy része a tonnaszámra összelapátolt és egészben megőrölt tőrfarkúakból készült. 

Ma a begyűjtött tőrfarkúakat nem zúzzák ugyan be, de a szívük környékére beszúrt vezetéken keresztül vérnyirkuk mintegy 30 százalékát lecsapolják. Az egész folyamat 24-72 órát vesz igénybe. Az előállított LAL literje aztán nagyjából 13 ezer dollárért kel el.

Az atlanti tőrfarkú rák (Limulus polyphemus) a rákszabásúak osztályának a tőrfarkúak rendjébe, ezen belül a tőrfarkú rákfélék családjába tartozó faj. Manapság, nemének egyetlen faja.

Habár ennek a tengeri csáprágósnak a nevében a "rák" szó is szerepel, az atlanti tőrfarkú rák nem közeli rokona a valódi rákoknak. Inkább közelebbi rokonságot mutat a pókokkal, kullancsokkal és skorpiókkal.

Korábban a tőrfarkúakat az eurypteridák közé sorolták és a trilobitákkal együtt a legősibb ízeltlábúaknak vélték. Az igaz, hogy hasonló élőlények már léteztek az ordovícium és devon időszakokban, azonban pontosan atlanti tőrfarkú rák kövület még nem került elő azokból az időkből. A legrégebbi Limulus maradványok csak 20 millió évesek (tehát csak miocén koriak), s nem 200 millió évesek.

Ez az állat három testrészből áll: a feji részből, a hasi részből és a tüskés farokból, az úgynevezett tőrfarokból. A sima páncélzata lópatkóalakú, színe zöldes szürke vagy sötétbarna. A nemek egyforma alakúak, azonban a nőstények 25-30 százalékkal nagyobbak a hímeknél. A nőstények a tőrfarokkal együtt, körülbelül 60 centiméter hosszúak.

Ha elveszti valamelyik végtagját, a tengericsillagokhoz hasonlóan, képes visszanöveszteni azt.

Az állat agya és szíve a feji részben található. A feji rész alatt hat pár nyúlvány van; ezekből az első pár a kisméretű csáprágók, amelyekkel teszi a szájába a táplálékot. A többi ízeltlábútól eltérően ennek az élőlénynek nincsen állkapcsa.

A második nyúlvány pár, állkapcsi tapogatók, amelyek a járást szolgálják (a hímek esetében a párzásban is szerepük van). A többi nyúlvány is a járást szolgálja, de ezekkel a szétterülő levélszerű nyúlványokkal nem mászik az állat, hanem előrenyomja magát. A hasi részen is van hat pár nyúlvány; az első pár a szaporodáshoz szükséges, míg a többi kopoltyú-szerepet tölt be. Ezekkel a "kopoltyúkkal" egyaránt képes lélegezni a vízben és a szárazon is (addig, amíg nedvesek maradnak).
A tőrfarok segítségével kormányoz, vagy ha a hátára kerül, akkor meg tud fordulni. Az alsó szemei mellett kémiai érzékelők vannak, amelyekkel a szagokat érzékeli.
Az atlanti tőrfarkú rák vérében rezet tartalmazó fehérje, úgynevezett hemocianin van; körülbelül 50 gramm literenként. Az állatban nincsen vasat tartalmazó hemoglobin, amely a gerincesek esetében oxigént szállít. A hemocianin színtelen, ha nincs benne oxigén, és sötétkék, ha van benne oxigén. A természetes élőhelyén, ahol hideg van és kevés az oxigén, a tőrfarkú rák vére szürkésfehér vagy halványsárga. A hemocianin nem az erekben folyik, hanem a sejtek közti folyadékban.