A Highgate temető
2018. november 07. írta: captain schuro

A Highgate temető

1830 körül döntés született, Londonban hogy hét köztemetőt alapítanak. Az észak-londoni Highgate 1839. május 26-án, harmadikként nyílt meg, ide leginkább a közép, illetve úri osztály temetkezett, roppant divatos hely volt.
Az első temetés 1839. május 26-án, Elizabeth Jackson temetése volt, aki csak 36 éves volt, amikor elhunyt.

 

highgate1.jpg

 

A boltíves bejáratnál volt elég tér, hogy megforduljon a négylovas halotti hintó. A sírok pedig egymást múlták felül, ment a ki csinál drágább kőből hivalkodóbb kriptát nevű játék. Persze az sem volt mindegy, ki mennyire központi helyen fekszik. A temető rangját az is emelte, hogy éjjel-nappal őrizték.

Carl Rosa sírja

 

highgate2.png

 

A sírkertet működtető London Cemetery Companyhoz dőlt a pénz, de meg is tettek mindent a vásárlók kényeztetéséért. Exkluzív kriptasorokat emeltek, mint a neoklasszicista stílusban épült Libanoni Kör vagy az egyiptomi formákat alkalmazó, a fent képen látható Egyiptomi Sugárút. A Lebanon Circle dísze egy ősi libanoni cédrus, ez már akkor ott állt, amikor megvették a telket, köré építették a nyughelyeket. Az Egyptian Avenue kamrái eleinte nem nagyon fogytak. De mikor Londonba került a Kleopátra tűjének nevezett ókori egyiptomi oszlop, és elterjedt, hogy Viktória királynőnek tetszik, máris divatba jöttek.

A Libanoni Kör

 

highgate3.jpg

 

highgate4.jpg

 

Az Egyiptomi Sugárút bejárata

 

highgate5.jpg

 

A luxus kripták tartozéka volt egy síp is, ha esetleg valakit élve tesznek be oda, tudjon jelt adni. Akinek ez sem volt elég, saját mauzóleumot emelt. A legnagyobb az Observer-tulajdonos Julius Beer 8 éves korában elhunyt kislányáé.

 

highgate6.jpg

 

A zsidó származású milliomos lentről jött, nem örökölte, tőzsdézéssel szedte össze vagyonát, és gyakran volt olyan érzése, hogy nem fogadja be a viktoriánus elit.

 

highgate7.jpg

 

Na, ezzel az építménnyel remekül kompenzált. Olasz mesterek építették, a plafonon aranylevelek, és nagy márványszobor: kislányát egy angyal öleli.

 

highgate8.jpg

 

5000 fontba került (mai áron ez úgy két és fél millió font), de nyilván megérte.

Karl Marx sírja

 

highgate9.jpg

 

Sir Loftus Otway tábornok privát katakombáján kis ágyúcsövek díszelegnek, George Eliot írónőnek egyiptomi obeliszkje van, George Wombwell menazséria tulajdonos sírját pedig kedvenc oroszlánja, Néró vigyázza, kőbe faragva.

 

highgate10.jpg

 

highgate11.jpg

 

Jól néznek ki a kelta keresztek és a római urnás síremlékek is, leglátványosabbak azonban mindenképpen a gótikus angyalok.

 

highgate12.jpg

 

highgate13.jpg

 

Mansoor Hekmat sírja

 

highgate14.jpg

 

Tom Sayers sírja. Csupasz ököllel bokszolt, a viktoriánus éra legnagyobb sztársportolója volt. Sayers temetése igazi szenzációnak számított. Kilométereken át kígyózott a sor a temető előtt, tízezrek vettek részt a szertartáson. Hűséges kutyája, Lion volt a fő gyászoló, végig követte a menetet. Az ebről készült szobrot Sayers egyik riválisa készíttette a sírra.

 

highgate15.jpg

 

highgate16.jpg

 

A keleti-temető 3 fontért, szabadon látogatható, a nyugati rész 7 fontért, csoportokban idegenvezetővel

William Friese-Greene sírja

 

highgate17.jpg

 

Christina Rossetti

 

Christina ROSSETTI

 

Anna Mahler sírja

 

highgate19.jpg

 

Anthony Shaffer sírja

 

highgate20.jpg

 

Patrick Caulfield sírja

 

highgate21.jpg

 

highgate22.jpg

 

highgate23.jpg

 

highgate24.jpg

 

highgate25.jpg

 

highgate26.jpg

 

highgate27.jpg

 

highgate28.jpg

 

highgate29.jpg

 

highgate30.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr114359091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

No Way 2019.07.28. 15:47:57

Valami nem stimmel itt!
Edith Piaf sírja a párizsi Père Lachaiseben van!
süti beállítások módosítása