A Csendes-óceán és az Andok hegyvonulatai között, Peru déli részén terül el a Nazca-hátság, Földünk egyik legszárazabb vidéke. A közel 500 négyzetkilométeres terület nagy részét talányos sivatagi rajzok borítják, melyek csak madártávlatból fedik fel igazi valójukat. Hosszú, olykor több kilométeres egyenesek, hatalmas geometriai ábrák, állatok és rejtélyes figurák körvonalai hevernek mindenfelé. A 20. század első harmadáig a Nazca-vonalak lényegében ismeretlenek voltak a világ előtt. Az ábrák még az 1930-as évek elejétől is sokáig pusztán tájékozódási pontként szolgáltak a repülőgép-pilóták számára.A vidéken zajló első, tudományos értékkel bíró kutatómunka csak a 40-es években indult meg. Az ábrákat valószínűleg a terület névadó őslakosai, a nazca indiánok készítették az i.sz. 1.-6. évszázad között. A nazcák az inka-, az ica- és a wari-kultúrát megelőzően népesítették be a mai Peru déli partvidékét, majd részben kihaltak, részben beolvadtak a területet későbbiekben birtokló indián népcsoportokba. Számos elmélet született az ábrák jelentéséről és készítésük céljáról, ám valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.

Kevéssé ismert, de titokzatos vonalakkal és földvésetekkel nem kizárólag a Nazca-fennsíkon találkozhatunk az alig tízperces repülőútra található Palpa régió ábrái. A régióban mintegy 150 négyzetkilométeres, alapvetően hegyvidéki területen a Nazca-fennsíkról ismert alakzatok mellett meghökkentő rajzolatok sokasága fordul elő. A különös objektumok között hegygerinceken áthaladó, precíz egyenesek, elnyújtott trapézalakzatok, kacskaringós, időnként cikkcakkban futó csapások és bonyolult vonalcsoportosulások találhatók.Az ábrák elkészítésének technikáját a Palpa-vonalak esetében is csak találgatni tudjuk. A nazcák műveihez képest azonban lényeges eltérés, hogy az itteni alakzatok megalkotásához a felső talajréteg egyszerű elkaparásánál túl sokszor lényegesen többre volt szükség: egész hegyeket kellett arrébb cipelni, ha éppen útban voltak. A régióban ugyanis nem egy esetben találkozhatunk olyan, leszállópályához hasonlatos, gigantikus trapézokkal, melyek kialakításához komplett hegycsúcsokat kellett elhordani, pusztán azért, hogy legyen hová rajzolni.

A Palpa-vonakkal kapcsolatos másik érdekes jelenség (bár ez részben a Nazca-vonalaknál is megfigyelhető), hogy az alkotók a szó szoros értelmében rajztáblaként használták a kiszemelt területeket, melyeket ha kellett, letöröltek, hogy új alakzatokat véssenek rájuk. Időnként persze az sem zavarta őket, ha már nem volt érintetlen a terep, és egyszerűen "felülírták" az ott található korábbi ábrákat.

A Palpa-vonalak léte természetesen korábban sem volt ismeretlen a szakemberek előtt, az intenzívebb figyelem fókuszába mégis csak pár évvel ezelőtt, egy érdekes felfedezést követően kerültek. Régészek egy csoportja ugyanis 2005-ben méretes ember- és állatábrázolásokra bukkant a térségben, melyeket - az előzőekben tárgyalt alakzatokkal együtt - az i.e. 700 és 100 között ezen a helyen virágzó Paracas-kultúra alkotásainak tartanak. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a felfedezett figurák egyike feltűnő hasonlóságot mutat a korabeli indiánok főistenével, akinek alakját az említett időszakból származó cserépedényekről ismerhetjük. Ha ez a feltételezés valóban igaz, akkor a Palpa-vonalak jóval régebbiek a Nazca-fennsíkon található ábráknál, állítják a kutatók.