Furcsaságok Japánból
2018. november 12. írta: captain schuro

Furcsaságok Japánból

Világszerte ismertek a japánok érdekes, vicces vagy éppen bizarr dolgai, találmányaik, illetve végtelen rajongásuk olyan dolgok iránt, amik egy európai látogató számára igencsak szokatlanok.

Bor és zöld teafürdők a Yunessun Spa Resortban, Hakone város. A vörösborban való fürdés újító hatású, a zöld tea pedig erős antioxidáns.japan_szokasok1.jpg

japan_szokasok2.jpgJapánban van egy hagyomány, az OCHOBO, ami azt jelenti, hogy egy nő akkor szép és illedelmes, ha pici a szája, és lehetőleg zárt. Világos, hogy emiatt nem fogyaszthatnak nyilvánosan olyasmit, aminek az élvezetéhez nagyra kell tátani a szájat. Például egy szaftos hamburgert. Az elnyomásnak immár vége a japán Frehsness Burger kifejlesztette a megoldást, a Lieration Wrappert, vagyis a Felszabadító Csomagolást!japan_szokasok3.jpgUtazási iroda nyílt plüssállatoknak, az Unagi Travel azoknak szól, akik sajnos nem tudják személyesen elvinni kedvenceiket nyaralni, ezért befizetik őket egy egynapos kirándulásra, esetleg egy hosszabb nyaralásra. Az elkészült képeket feltolják az utazási iroda Facebook-oldalára, hogy minden gazda láthassa, milyen jól mulatnak a kis kedvenceik.

japan_szokasok4.jpg

japan_szokasok5.jpgSzamuráj páncél állatokra Egy japán Samurai Age nevű vállalat szamuráj páncélok gyártásába kezdett, amit a kedvenceinknek szánnak. A cég szabványos páncélokat kínál macskákra, kisebb termetű kutyákra, babákra sőt még italos üvegekre is. Egyébként a minta a legendás japán szamurájok páncélzata alapján készült.

japan_szokasok6.jpg

japan_szokasok7.jpgKewpie majonéz, almaborból vagy tisztított rizsecetből készül egy kis adalékkal. Különleges, egyedi ízű. Legtöbbször adagolós flakonban kapható, hígabb állagú, mint a hagyományos európai majonéz. Néha főtt zöldségekkel tálalják, de szójaszósszal és wasabival kereve mártogatós is lehet. Kiváló olyan ételekhez, mint az okonomiyaki, takoyaki és yakisoba.japan_szokasok8.jpgDiétás víz a tökéletes fogyókúrához.japan_szokasok9.jpgA feketére színezett fogsor évszázadokon át divatos volt a japán nők körében. Még a gésák is így néztek ki. Eleinte a fekete fog a magas rang, a vagyon jelképe volt, később annak a jele, hogy az adott lány felnőtt lett. Eleinte a férfiak is festették a fogaikat, később a nők kiváltsága lett, de még a legszegényebbek is feketítettek esküvők és temetések alkalmából. A nyugati látogatók valamiféle büntetésként értelmezték a sötét fogakat, így 1870-ben Meidzsi császár betiltotta a tradíciót.japan_szokasok10.jpgBuborékfólia nyomogatást imitáló szerkezet, a Mugen Puchipuchi (végtelen buborékfólia) nevű cég szilikonból gyárt nyomkodható buborékokat, ezek nem pukkadnak ki, viszont minden nyomásra produkálják a pukkantás érzését és a pukkanó hangot is. Az már japán sajátosság, hogy minden századik pukkanáskor olyan extra effektekkel is kedveskedik a játék, mint a kutyaugatás, a fingás vagy egy szexi hang.japan_szokasok11.jpgA ganguro (fekete arc) japán eredetű alternatív stílusirányzat fiatal nők számára, amelynek lényege az éles kontrasztokban és a feltűnéskeltésben van. A stílusirányzat alapelemei a természetellenesen barna bőr, világos (szőke, platinaszőke, rózsaszín vagy narancssárga) színű haj, fekete tussal kihúzott szem, fehérre kent szemhéjak és ajkak, világos ruhák, arcra ragasztott matricák. Az irányzat az 1990-es években jelent meg Tokió Sibuja kerületében és a 2000-es években érte el legnagyobb népszerűségét. A stílus élesen szembemegy a hagyományos japán szépségideállal, amelynek koncepciója a fehér bőr, fekete haj és természetes tónusú arcfestés.japan_szokasok12.jpgA világ legrövidebb mozgólépcsője mindössze 5 lépcsőfok megmászását váltja ki. A kétes dicsőséget a Kawasakiban található Okadaya More's bevásárlóközpont egyik mozgólépcsője szerezte meg, az itt található mozgólépcső emelőmagassága mindössze 83 centiméter.japan_szokasok13.jpgJokohamában (Tokiótól 30 kilométerre) került megrendezésre a Pikachu Fesztivál, ahol összesen több mint ezer elviselhetetlenül aranyos elektromos zsebszörny táncolt az utcákon. A Pikachu Tairyou Hassei-Chu egy egész héten át tarzó fesztivál, amit 2014 óta rendeznek meg Japánban.japan_szokasok14.jpgMesterséges robot adta össze a 36 éves Iniju Szatokót és vőlegényét, a 42 éves Sibata Tomohirót. Az I-Fairy nevű, másfél méter magas, mesterséges intelligenciával bíró robot robot anyakönyvvezető testéből kifutó drótok egy néhány méterrel távolabb lévő, függöny mögötti számítógéphez vezetnek, amelyen keresztül egy férfi eljuttatta az utasításokat a szokatlan anyakönyvvezetőhöz. A gyártó Kokoro cég szerint ez az első alkalom, hogy egy pár robot segédletével kötött házasságot.japan_szokasok15.jpgSzobalány kávézók, Japán rendkívül híres a rendkívül udvarias kiszolgálásáról. Mi történne akkor, ha ez mégis pont ellenkezőleg történne? Mi lenne, ha egy kávézóban pont úgy bánnának velünk, mint egy utolsó ronggyal? Ahol a pincérek mérgesek és semmi kedvük jópofizni velünk? Ezt valósították meg az Akihabarában található Nagomi nevű kávézóban. Jellegét tekintve ez is a Meido kávézókhoz sorolható, ahol ugye a lányok cseléd ruhában, szebb szóval szobalány ruhában szolgálnak ki minket. Itt az emberek tulajdonképpen azért fizetnek, hogy rosszul bánjanak velük. Persze ezek a kávézók nem merülnek ki a kávézás élményeiben. A legtöbb helyen a pincérlányokkal beszélgetni, társasjátékozni, kő-papír-ollózni lehet, sőt egyes helyeken megengedett a flörtölés is.

japan_szokasok16.jpg

japan_szokasok17.jpgLebegő bonsai fa, Japán tervezők találták ki ezt a nagyrészt mágneses elven működő szerkezetet, aminek segítségével az apró bonsai fákat a tartójuk fölött lebegtetik. A japán porcelánból készült alapban és az apró bonsai fát tartó labdában lévő mágnesek közötti taszítás segíti a levegőben tartani a növényt.japan_szokasok18.jpgJapánról közismert, hogy ha az étkezésről van szó, a lehető legmerészebb ételeket is szívesen kipróbálják a helyiek. Így nem szabad csodálkozni azon sem, hogy a hagyományosnak mondható bálnahús-fagyi mellett a legfurcsább ízek is teret nyerhetnek a szalonnástól a zöld teáson át egészen a rántott osztrigásig.japan_szokasok19.jpg

japan_szokasok20.jpgAz elöregedő japán társadalomban egyre többen halnak meg, de nincs elég pap. Mivel mással helyettesítenék őket, ha nem robottal. A Softbank nevű cég Pepper nevű humanoid robotjáról korábban már sokat hallhattunk, Japánban a mindennapok részévé vált. A 120 centiméter magas, 28 kilogramm súlyú Pepper a világ első olyan robotja, amely képes az emberek érzelmi reakcióinak és testbeszédének olvasására. Használják már bolti és reptéri kisegítőként, pultosként, illetve kórházakban idősek gondozására. Most egy újabb szerepet találtak neki: buddhista papot helyettesíthet temetési ceremóniákon. A Life Ending Industry nevű tokiói temetkezési expón mutatták be, hogy a szerkezet miként tudja robothangon kántálni a szútrákat, miközben dobol.japan_szokasok21.jpgA Japán Ishinokoe cég a végső nyughely egy speciális kiegészítésével rukkolt elő. Minden sírhely a megboldogult neve, fényképének helyére egy QR-kódos táblácskát kap. Aztán amikor a rokonok, vagy az ismerősök leróják tiszteletüket, akkor egyúttal előkapják mobiljukat és beolvassák a kis tábláról az elhunyt minden olyan adatát, amit a család feltöltött a sírhoz kapott tárhelyre. Ezen keresztül még üzenni is lehet, na nem a halottnak, hanem a még élőknek.japan_szokasok22.jpgTokióban járva könnyedén rátalál az utazó a használt "lánybugyi" automatákra. Igen: használt "lánybugyi" automatákra. 1000 yen-ért (ez kb. 2400 Ft) bármely perverziót kedvelő szert tehet fiatal lányok különböző ideig hordott alsóneműjére.japan_szokasok23.jpgA kapszulahotel olyan hoteltípus, melyben számos nagyon kis szoba, úgynevezett kapszula található és melynek célja, hogy olcsó és alapvető éjszakai szállást biztosítson az olyan vendégeknek, akiknek nincs szükségük vagy nincs pénzük a hagyományos szállók szolgáltatásaira. Internetet, közös fürdőt és egy rolóval lehúzható saját 2×1 méteres műanyag kapszulát kap a vendég. A legtöbb nem koedukált: külön szinteken vannak a férfiak és a nők. Cipőt már a bejáratnál lévő széfbe kell helyezni, ettől kezdve az ott kapott eldobható papucsot lehet használni. Hálóingként yukatát kapunk, jár még törölköző, fogkefe és fogkrém is.japan_szokasok24.jpgJapánban rengeteg "Love Hotel" van. A kialakulásának oka elég egyszerű: nagyon kicsi, vékony falakból álló lakásokban élnek a japánok, nem ritka, hogy egy-egy nagy terű szobát használnak nappaliként, hálószobaként is, ahol akár egy egész család is alszik. Az igényeket pedig ki kell elégíteni. A bejelentkezéstől a kijelentkezésig a lehető legdiszkrétebben kezelik a szolgáltatást: parkolóból megközelíthető a bejárat. Az autó rendszámát táblával takarhatjuk el. Recepciós egy zárt fülkében van, csak csengetésre jön ki, majd átnyújtja a kulcsot, és visszamegy. Az óriási szobákhoz jár hatalmas tévé, kivetítő, jakuzzi, masszázsfotel, különböző automaták (bugyi, jelmez, egyéb eszközök), italautomata, hűtő, esetenként játékgép is. Ételt is lehet rendelni, amit egy nyíláson keresztül visz a személyzet. A falak hangszigeteltek, a folyosón hangos zene szól.japan_szokasok25.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr8414368643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

masa38 2018.11.14. 20:06:04

Egyszerűen lenyűgöző. Ezek a japánok....!!!
süti beállítások módosítása