A legkisebb park a világon  
2018. november 18. írta: captain schuro

A legkisebb park a világon  

A Mill Ends park egy kis park az amerikai Oregon állambeli Portland belvárosában, amelyet 1948. Szent Patrik napján alapítottak, hogy koboldkolónia lehessen és különböző csigafajoknak adjon otthont. Ez a legkisebb park a világon a Guinness Rekordok Könyve szerint, mely először 1971-ben adta meg a parknak ezt az elismerést. A park egy két láb (61 centiméter) átmérőjű (összesen 0,2916 m2 területű) kört foglal el útsávok közt egy olyan helyen ahova 1948-ban egy lámpaoszlopot terveztek állítani. A lámpa előkészített helyén gazok kezdtek megjelenni. Dick Fagan, az Oregon Journal rovatvezetője, akinek Fagan irodája a forgalmas főút sávelosztójára nézett, a lyukba virágokat ültetett és az újságbeli rovata után elnevezte "Mill Ends"-nek. (Mill ends rönkvéget jelent angolul).

legkisebb_park1.jpg
Fagan a park eredetének történetét a következőképp mesélte el: Épp kinézett az ablakon és meglátott egy koboldot ásni a lyukban. Lerohant és megragadta a koboldot, ami azt jelentette, hogy egy kívánság az övé. Fagan egy saját parkot kívánt; azonban a kívánságban nem adta meg a park méretét a kobold a lyukat adta neki. A következő két évtizedben Fagan gyakran szerepeltette szeszélyes rovatában a parkot és Patrick O'Toole nevű főkoboldját.


Fagan 1969-ben rákban elhunyt, de a park tovább élt mások gondozásában. 1976-ban hivatalos városi parkká tették.


Az évtizedek során a kis parkban sok különös tárgy fordult meg, köztük egy pillangóknak szánt uszoda (ugródeszkával együtt), egy patkó, a Journal épületének egy darabja és egy mini óriáskerék (melyet egy normál méretű daru tett a helyére).


2006 februárjában egy útépítés alatt a parkot ideiglenesen körülbelül 80 lábbal odébb helyezték, majd 2007. március 16-án visszahelyezték eredeti helyére.


Dick Fagan

legkisebb_park2.jpg
Grant High School diákok piknikeznek a Mill Ends parkban, 1956

legkisebb_park3.jpg
Mill Ends Park, 1956

legkisebb_park4.jpg
Mill Ends Park, 1976

legkisebb_park5.jpg
Mill Ends Park, 1980

legkisebb_park6.jpg
Mill Ends Park, 2011

legkisebb_park7.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://4444k.blog.hu/api/trackback/id/tr4514378984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása